Santorini

    álmaim szigete...és remélem,másoknak is.Ha a nevét nem is,de az épületeit,a naplementéjét biztosan mindenki ismeri.Ha máshonnan nem is,abból a  Metaxa reklámból,ahol a tengerbe bukó lenyugvó nap képe tudja csak elfelejtetni a fiatalokkal a bulit.Akkor viszont megáll az élet,és csak a vizet lehet nézni...Mikor én először kezdtem „álmodozni a világról”,Monte st. Michel és Santorini neve merült fel elsőként.

Az útikönyvek kezdő mondata az szokott lenni,hogy Krétától északra a Kiklád szigetcsoport legismertebb tagja...nekem azonban maga a megvalósult álom.Sokadik görög szigetem,de a szépségén túl azt is jelenti nekem,hogy nincs lehetetlen,ha tényleg AKAROM,sikerülhet...

Mi Kréta szigetén nyaraltunk,ami önmagában is egy csoda,de fontos szempont volt a nyaralóhely kiválasztásakor,hogy innen indul egynapos hajókirándulás Santorinire...

Hajnal 6 órakor indult a buszunk Giorgioupolisból ,7-kor  szálltunk hajóra.Mikor Rethymnoban megláttam a Golden Princess hajót,ambivalens érzéseim támadtak.Olyan félelemmel vegyes boldogság,talán egy kis   szorongás   is.Biztosan ismerős ez az érzés,mikor valamit nagyon várunk,de aztán ha eljön,elbizonytalanodunk...furcsa az emberi természet!Talán kicsit tényleg félünk ilyenkor,hisz annyira vártuk ezt a valamit.Szinte már részünk ez a várakozás,megszoktuk  a vágyakozást,és meg is szerettük ezt az állapotot.Olyan jó sokáig forgatgatni magunkban az álmot,készülődni a megvalósulásra,hogy már talán az álom fontosabb,mint a beteljesülés!

Én is milyen sokszor szinezgettem már ki képzeletemben a képet,milyen lesz,amikor meglátom a hatalmas sziklafalat,tetején a kis fehér házakkal...hogy ott sétálgatok a szűk kis utcácskákon,a tengerbe szakadó sziklák tetejéről lenézek a mélykék vizre.Hogy húzódok  félre,ha elügetnek mellettem a sziget kocsijai,a szamarak,és hogy legyezem magam a szalmakalappal a déli melegben.Olvastam,.hogy itt nagy fákká nőnek a bougenvilleák,elképzeltem,ahogy beállok egy ilyen fa alá,ha nagyon tűz a nap.

Aztán lett is minden,csak persze kicsit máshogy.Akkor és ott nem is tudtam igazán megélni a pillanatot,de a rám boruló bougenvillea illatára most is jól emlékszem!Merthogy Santorini is olyan,mint Velence.Annyira unikum az európai szigetek között is,hogy az utazó soha,semelyik részén nem lehet egyedül.Egymást érik az emberek a kis utcákon,mindenhonnan idegenvezetők hangos szava,turisták nevetése,beszélgetése hallatszik.Mégis más,mert  a házak alacsonyak,a legtöbbje mindössze két szintes,és felettünk rögtön Zeusz világa,a káprázatos görög égbolt.Ez szétszórja a zajt,ami igy nem is zavaró.

Két tipusu túrista jár-kel a szigeten.Az egyik,aki itt „lakik”,vagyis egy-két hetet itt nyaral valamelyik hotelben,apartmanházban.A másik az egy napra érkező csodaleső,akit hatalmas hajók hoznak a környező szigetek valamelyikéről.Mi is ilyenek vagyunk...a

Golden Princess nevű hatalmas hajó,amivel jöttünk olyan,amilyet eddig még csak TV-ben láttunk.Indulás előtt több pallószerű feljárón özönlik fel a tömeg,megbecsülni sem tudom,hányan leszünk,mire elindulunk.Mindannyian izgatottan mosolygunk,nagy élmény vár ránk.Odafent kicsit tanácstalanul tévelygünk,magunkra hagyatkozva keresünk valami helyet,ahol lepakolhatnánk.Igazán nincs sok,aminek helyet kell keresni,de az ember már csak ilyen,szeret valahol tanyát verni.Elindulunk hát,és mivel minden ajtó mögött valami új terem,bár,fedélzet,bármi vár ránk,hát gyorsan eltelik egy óra.Mig szédelegtünk,a hajó elindult,és nekünk is indulni kell a reggelihez.Ez 7-9 30-ig tart,mi 8-ra kaptunk „színt”.A megszámlálhatatlan embertömeget ugyanis úgy irányitják,hogy a fedélzetre lépéskor  különböző szinű étkezőkártyát kapnak. A szinekhez meghatározott idő tartozik.Mi  a „sárga reggelinket” csodás luxuskörnyezetben tölthetjük el.A hajón egyébként is minden csillog-villog,de itt az étteremben a megvilágitás miatt ez még jobban érvényesül.Hatalmas kör alakú,fehér abrosszal leteritett  asztaloknál ülünk,mindenki előtt csillogó szerviz-készlet,az asztalok között pedig hófehér kesztyűs pincérek zsúrkocsit tolnak:tee or caffe?kérdezgetik,mert ezeket rejtélyes módon nem lehet büfészerűen venni...akár az Álomhajó című német sorozatba is képzelhetnénk magunkat,de gyorsan szertefoszlik ez az illuzió.Mert bár csodás és valóban igazi álom a hajó,azért „ egynapos urizálásunk” gyorsan visszaköszön.Még eszegetünk ugyanis,amikor a következő „színű” csoport tagjai elkezdenek gyülekezni az étterem bejáratánál.Lejárt az időnk...de nem gond,a mai nap fő célja nem a hedon izmus!Felhajtjuk hát a maradék „tee-t or caffe-t”,és átadjuk a helyünket.Végre elkezdjük felfedezni ezt a csodahajót!

Hatalmas a tér...Négy emeletnyi fedélzet,pihenő,váróterem,bár,étterem,játszóterem,nem is emlékszem hányféle helyiség.Nagyon izléses valamennyi,igy egy olyat választunk táborhelyül,amelyik a legjobban tetszik:egy vajszinű bőrgarnitúrával berendezett váró.A lépcsők,folyosók labirintusa foglyul is ejt minket.Nagyon eltévedünk,mikor a hajórádióból felhangzik:a magyar utasoknak a 2. emeleti központi váróban tartanak megbeszélést...hát,úgy a közepére oda is érünk,hogy a lényeget azért megtudjuk:kikötés után buszokkal visznek fel a hegy tetejére,majd két várost lesz időnk meglátogatni,és utána indulunk vissza.A megbeszélés után kimegyünk  az egyik fedélzetre,ahol medence is van,bár azt ilyen rövid utazásnál minek is vennénk igénybe.Nézzük a tengert,itt nagyon kék.A Földközi tenger ezen a ponton nagyon mély.

Azt mondják,a gyakorlatban mindegy,hogy 10 vagy 1000 méternyi  víz van alattad,de én már többször megéltem,hogy bizony NEM!Nem mindegy az érzés,és ezt akkor érzem igazán,amikor a szigethez közeledve bemondják,hogy :„most haladunk át a térség legmélyebb része felett,alattunk mintegy 160 méternyi víz van.”

11 óra tájban láttuk meg a szigetet.Messziről sejlett fel a mélykék vizből egy vöröses sziklaszirt,annak a tetején pedig egy fehér csík.Közeledve ez a fehér csík alakult lassan felismerhető házakká,és fokozatosan láttuk meg az egymás felett,mellett lévő kis épületeket is.Sokáig nézhettük ezt a képet,mert a parttól úgy 5-600 méterre megállt a hajónk,és át kellett szállni motoros csónakokba.Vagyis inkább kis hajóknak mondanám őket,mert úgy 60 ember fért el mindegyikben.Nem volt egyszerű ez az átszállás,mert a hatalmas hajó mellett nagyon eltörpültek ezek a kis motorosok.Ez pedig azt jelentette,hogy a magasan lévő fedélzet oldalán egyszerűen kinyitottak egy ajtófélét,és az oda támasztott létrafélén  ereszkedtünk:gyerünk utas,másszál!Nincs idő vacilálni,még igazán félni sem,úgy mozdul a tömeg...Nekem van némi tériszonyom,vagy legalábbis valami mélység -fóbiám,igy nagyon koncentráltam mászás közben...alattunk ugyanis hullámzik,csapkod a nyilt viz,mind a  160 méteres viztömeg!Az átszállásnál pedig egyetlen segitség egy napcserzett  bőrű,öreg tengeri medve,aki biztosan nem is értette,miért kell egyáltalán  segiteni egy ilyen egyszerű dolognál,mint egyik hajóból a másikba mászni,ezért igen tessék-lássék nyújtotta a kezét...De átszálltunk,jónéhány kishajó megtelt  így az utasokkal,és pár perc után kikötöttünk Santorini szigetén!Menni kellett volna a csapattal,de mondtam a fiúknak:nem érdekel,bárki várhat,ez életem nagy  pillanata!Én most itt megállok,tessék lefényképezni!

Kismiskolci érezhette mit gondolok,gyorsan odaállt mellém,ez az egyik kedvenc képem lett!

 Ezután néztünk körül a parton.A kalderaperem lábánál állunk,itt lett kialakitva a fogadóállomás

,itt parkol az a sok busz is,ami majd felvisz minket a sziget felső részére.

A buszon az idegenvezető elmondta a legfontosabb hivatalos tudnivalókat,ami azért nem árt,bármennyire romantikára vágyunk.Tehát:a sziget időszámitásunk előtt még valószínűleg kör alakú volt,majd egy hatalmas vulkánkitörés leszakitotta a belső 2/3-át,igy alakult ki ez a félhold,vagy sarló forma.Különlegessége,hogy a kiszakadás helyén,a sarló belső oldalán szinte elvágólag látszik a hegy,és a kőzetek gyűrődése is.Igy lett itt egy  16 kilométernyi átmérőjű kráter,amit  elfoglalt a tenger.Az emberek pedig  ebből a kőből kezdték el építeni a házaikat...Így lettek  a városkák...mi kettőt nézünk meg,Firát,a „fővárost”és Oiá-t,a legszebbet.Itt is kezdünk rögtön.Ez az a kép,ami minden görögös katalóguson,plakáton,naptáron látható.

A házak,mintha  madárkolónia tervrajza alapján lennének tervezve,egymás szoros közelségében,alá-felé,mellé,minden talpalatnyi helyet kihasználva épültek.Bűbájos az egész,olyan mesebeli!Fokozza a hatást,hogy bármerre magyünk,mindenhonnan látni a tengert,és a  szines kis házakat is.Persze a legjobb ott,ahol teraszszerűen kilátóvá szélesül az utca.Szerencsére sok ilyen van,igy jut hely mindenkinek,aki itt szeretné fényképeztetni magát.Dél körül jár,a nap leirhatatlanul tűz,szinte érezni a bőrön az erejét.Állandóan kenegetjük magunkat,de még igy is piroslik a felkarunk...a járda márványlapokkal van kirakva,az épületek alacsonyak,a keritések,kapuk derékig érnek,hófehérre festetten is izzanak szinte,lehetetlen lekönyökölni,ha nézelődni akarunk.

Mivel a Nap majdnem  felettünk van,alig van árnyék.

Egyetlen térben álló fácska  nyújt egy kis árnyat, egy szamár hűsöl ott.Bár olyan kis romantikus,ahogyan itt kocognak a lépcsőkön,és olyan „görög”,ahogy féloldalasan megülik őket a felnőtt férfiak,valahol mégis megsajnálom...milyen élet lehet ez nekik,a  porzó aszfalton le-fel állandóan.Jól megpakolva csomaggal,vagy egy még nehezebbnek tűnő túristával...vajon a szamarak tudnak álmodozni,ezek vajon tudják,hogy vannak dús,züld legelők,roppanós fűvel,sárga pitypanggal...

Őket biztosan nem kárpótolja,hogy a szigeten az egyik legfontosabb népművészeti alkotás épp a szamárszőttes...minden szamáron egyedi mintás,gyönyörű diszitésű ,„nyeregként” átvetett szőttes,erre állitólag nagyon büszkék a gazdák.

Pont azok között a házak között járkálunk,amiket évekig nézegettem a képeken.Térben látni még mesésebb.Bármerre fordulunk,valamilyen kis meglepetés mindenhol van:egy apró kis kupola,egy kis beálló,kék ajtóval,lila bougenvilleával,egy ház alól előbújó kis medence,ami kéken világit a fehér falak között...és a kedvencem,a kis fakapu,ami mögött nincs semmi,úgy nem vezet sehová,mintha a tengerre nyílna.Nincs két egyforma megoldás,és mintha nem lenne egyenes vonal sem,olyan bájosan hajlékony minden fal,derékszöget sokáig hiába keresünk.Ha van is,csak a legújabb épületeknél találni.

Nézelődünk,álmodozunk,de hamar eltelik az a kis idő,amit Zeusz ebből a városból nekünk szánt.Buszra  kell szállni,és a főváros ,Fira felé vesszük az irányt.Felmegyünk a  gerincre,a sziget legnagyobb szélessége is csak néhány kilométer.Igy vegyes a panoráma.Van,ahol a tenger irányába kanyarodik el az út,és van,amikor holdbéli tájszerűen kies,ez váltják fel a szőlőültetvények...Útközben megnézzük az itteni szőlőtőkéket.Mert híres a sziget  bora, a Vinsanto.Amolyan édes,mazsolás desszertbor.És különleges a tőke is.A földre fektetve,koszorúszerűen összefonva védik a levelek a gyümölcsöt.Mert gyakran olyan nagy  a szél,hogy kárt tudna tenni bennük.Látunk néhány nagyobb pisztáciás kertet,ez a sziget másik fontos növénye.Árulják is  mindenhol:mázsás mennyiségben vászonzsákokban az út mellett és előre kimért diszcsomagolásban az ajándékboltokban.Kis csomaggal veszünk csak ,mert,mint minden ez is sokkal drágább,mint Krétán.Hiába,az élményt meg kell fizetni.Talán csak a gyros azonos árú,és azonos minőségű is,ebben ritkán kell csalódnunk görög földön.

Firában is hasonló kép fogad minket,mint Oián,de már  látjuk a mindennapi élet jeleit is.Posta,nagyobb élelmiszerüzlet,orvosi rendelő,gyógyszertár,ez már inkább kizökkent a mesevilágból...talán nem véletlen,hogy a szigetet hajón elhagyni is ezen a városon keresztül lehet.Pont szemben állunk a kaldera legnagyobb kilátójával,innen nagyon sok fénykép készül.    

                                     

 

                                                                                                                                                                                 Az idő ebben a  mesevilágban is megállithatatlan,indulnunk kell a hajóhoz.Két út között választhatunk.A fáradtabbak a „libegőn” mehetnek.Sífelvonóhoz hasonlóan a levegőben úsznak le a kabinok a városból.Innen is lélegzetelállító lehet a kilátás.Ezt majd talán legközelebb.Most  azonban azt az utat választjuk,amit már évek óta nézegetek a képeken...

a cikkcakk alakban meredeken lenyúló ,két oldalt bekerített utat,ahol a szamarak is közlekednek.A valóságban azért kicsit más látni,mint a TV műsorokban.Egyrészt feltűnik,hogy csak felfelé vitetik magukat az emberek,lefelé csak üresen „baktat a csacsi”,vagy egykedvűen álldogál egy forduló nyújtotta kis árnyékban.És amit a műsorok végképp nem adnak vissza,az a hangok és szagok egyvelege...a tömeg állandó beszéde,kiabálás,nevetés,ahogy egybevegyül a néha sivító szél hangjával.Néha dudál egy hajó,a szamártaxisoknál szól a zene.És a járdán szinte végig a szamarak „életjelei”.Ebből a szempontból szerencse,hogy akkora a hőség,mert ezek a „keletkezés” után tízegynehány perc alatt kiszáradnak,és ha szag nem lenne,úgy is érzékelhetnénk,hogy a járda belső részén széna-szalmakupacok    vannak.De igy is nagy élmény ebben a közegben lassan lefelé közeledni...Hat felé jár az idő,mire leérünk a kikötőhöz.Itt újra a kishajókban kell szállni.Visszafelé,ahogy közeledünk  a nagy hajónkhoz,talán még riasztóbb a látvány.Ahogy ez az óriási monstrum   egyre nagyobb lesz,és az oldalához érve látom,majdnem 2 emeletnyi magasság, amit meg kell tenni a létrán....az a jó,hogy nincs idő megijedni,haladni kell felfelé.Egyébként is,mintha többen lennénk most,mint mikor  elindultunk.

A visszaút sem marad meglepetés nélkül. .A tengeren vagyunk még,amikor lemegy a Nap.

Látjuk bebukni a Földközi tengerbe,lilásan ,rózsaszínesen,és látjuk utána a kék feketébe hajló árnyalatait is.Aztán  már csak  a kényelmes benti kabinokban fekszünk a sarokülőben...nagyon fárasztó nap után érünk Rethymnoba.Innen még egy rövid transzfer a kis falunkba.De igy is majdnem éjfél van,mire a zuhany alá állunk...Krétai nyaralásunk egyik kedves szösszenete  most is megmosolyogtat...

szobaasszonyunk , Athene (micsoda ország,még a szobalánynak is istennőneve van!)nem értette,hogy lehet,hogy hárman lakunk egy öt ágyas apartmanban,igy mindig keresett minden ágyra valami hajtogatnivalót.Santoriniről hazaérve is ez a kép fogadott-nagyon szerettem érte...kivánok minden olvasónak egy hasonló  csodás napot,ha nem itt,hát valahol,amiről sokat álmodik...

                                                                                egy utas Miskolcról