NEKEM GÖRÖGORSZÁG

Azt mondtad:”Add csak ide nekem a térképet,hadd fedezzek fel valami szokatlant.”Hogyan férhet el egy egész ország egy térképen?Az íze,illata,színe,faluk,várak,tenger...És elmentél.Amikor visszajöttél,nem hoztál képeslapot,sem ajándékot,elkezdtél mesélni.Egy egész országról,melyet a szívedbe zártál.

Csak úgy nyaralni indultunk egyszer.Csak úgy a térképről kiválasztottam Hellaszt,hogy lássunk valami szokatlant,valamit ,amit eddig nem..aztán elindultunk . Aztán még egyszer,és mire észrevettem ,már úgy zártam a szívembe ezt az országot,ahogy semelyik másikat sem...mert ámulva szeretem az olasz csizmát,csodálom a franciák országát,újabban egyre kedvesebb a szívemnek a ködös Albion,de szerelemmel egyedül Görögországra gondolok!

Hellaszról  nem egy hely jut az eszembe...nincs egy sziget,vagy szárazföldi rész,ami egyedüliként felsejlik nekem,ha elmerengek...ez a szerelem valahogy ennek az egész országnak,tájnak,életnek,mentalitásnak szól. 16 éve ejtett rabul,és a varázs  azóta sem múlik.Nem a részletekbe szerettem bele:nem az épületek,nem a történelem,nem is igazán a látnivalók a lényeg.Igazánból egy hangulat,egy érzés,egy benyomás...elmondani nehéz,szinte lehetetlen,de bizonyára sokaknak van ilyen,mikor azt érzik:”nem tudom miért,de jó nagyon!”

Az én Görögországom valahogy mindent jelent,ami görög.Mikor átlépem a határt,és először meglátom a mára már jól ismert görög betűket,és meglátom a nap által felperzselt füvet,a szolid lankákat,tudom,hogy hazaértem.A görög betűk...hát,az nem úgy van,mint nálunk,hogy egy betű az mindig  csak  egy hangot jelöl...vannak hangok,amelyeket több betűvel írnak le.Aztán vannak helyek,aminek több neve is van.De ezt csak akkor tudjuk meg,mikor már jól eltévedtünk...amúgy szívesen tévedek el Görögországban.Jó sok élményt köszönhetünk ennek.Sok mindent csak azért láttunk,sok emberrel csak azért találkoztunk,mert a görögöknek nem fontosak a táblák.Ők valószínűleg úgyis tudják,merre kell menni,a vendég meg bóklásszon egy kicsit,ha már itt van!Szerintem ezért van az,hogy vagy egyáltalán nincs irányba állító tábla,vagy van,de akkor meg túl sok,de legtöbbször egy kicsi,alig észrevehető keménypapírra kézzel kapart valami van egy közeli kerítésen...biztosan van,akinek ez fájó,de a szabadságunkba  jól illeszkedik.Mi legtöbbször elmerülünk az útban,a forró nyári álmos tempóban,aztán mindig jól sül el.De tényleg...

Furcsának tűnhet,de  biztos vagyok abban,hogy valamikor, egyszer , valamelyik életemben görög voltam.Mert az nem lehet,hogy akkor is ilyen zsibbasztó boldogság tölt el egy ország minden darabjától,ha soha nem volt közöm hozzá!Ha ezeket az érzéseket megpróbálom átültetni a valóságba,akkor csak arra tudok gondolni,hogy hajdanában,előző életemben-ha van ilyen: görög tengerész lehettem!Nem nagyon tudom mással magyarázni,hogy míg más vizeken-Törökországban,Horvátországban- rendre rosszul vagyok a hajókon,addig a görög tengeren hajózva  nemhogy bajom nincs,hanem valami eufórikus boldogsággal tudom bámulni –szó szerint-órákig a vizet.Mindig megnyugtat a tenger...Bármilyen is legyen,ha „megfogom” a vizet...-ez úgy van,hogy mikor egy-egy nyáron először megyek le a partra,ahol éppen nyaralunk,leguggolok,vagy beleülök a vízbe.A tenyeremmel megsimogatom a felületét,és...- akkor annyira érzem,hogy  ITT VAGYOK!

Az én Görögországomban mindig 30 fok van.Vagy több...És ha behunyom a szememet,érzem,ahogy a föld sugározza ezt a meleget felfelé.És hozza magával az illatokat.A gyógynövényeket,a virágok illatát,a citromfákét...ha az ujjaim között szétmorzsolok egy citromlevelet,még órák múlva is érzem az illatot.Megpuhítja a bőrömet,jobban,mint bármilyen kenőcs.És megpuhítja a szívemet,mert azzal az egy citrommal,amit   jártamban-keltemben felszedek egy  fa alól ,nem csak egy limonádét iszok, valahogy  mindent szívok  magamba,amit ez a táj adni tud.A fűszernövények:hát hol van még ilyen,hogy a faluban sétálva jobbra kakukkfű,balra menta nő az út mellett?És ha kiszállunk a kocsiból valahol,biztos,hogy megcsap az a kis „vegyes” fűszerillat.Mert maguktól,vadon nőnek bele a világba a rozmaring,az ánizs,a kapor.Néhány helyen találtam igazi fűszerboltot.Nem az előre,túristáknak kicsomagolt fűszeres boltokra gondolok,hanem arra,amikor nagy tíz-húsz literes üvegekben sorakoznak a polcokon a fűszerek,és patikamérleggel állitják össze a keverékeket.Sok éve egy fekete kendős öreg asszony muszaka-fűszerét rakták össze nekem-évekig azzal főztem...mert az igazi muszaka a són kívül négy fűszert kíván...nagyon fontos,hogy mindig görögöt eszünk...görög étteremben  este,reggel görög szupermarketben,péktől ,zöldségestől...

Ha beleharapok egy paradicsomba,nem értem,miért csak itt tud ilyen íze lenni?Ezt az édes-savanyút,amit valamikor gyerekkoromban még Magyarországon is ismertünk,mára már szinte csak itt találjuk meg.Hozzá is tartozik a képhez,a szertartáshoz:a megérkezés napján,rögtön az  első este mindig a Horiatiki az első.Horiatiki-Parasztsaláta-ez a  neve annak,amit mi magyarok görögsalátának hívunk.Soha nem lehet itthon olyat csinálni...a paradicsom miatt...a hagyma miatt...a sajt miatt...

Imádom a görög hagymát.Már szinte gyümölcs!Eheted bármikor,nem csíp,nincs szaga!És a feta!Az a paraszttenyérnyi darab,amit hanyagul rápottyantanak a saláta tetejére...minden évre jut valami jó kis felfedezni való a görög konyhából.Egymás után jöttek:a bárány,a nyúl,a polip,a kardhal,a garnéla.Vagy egyszerűen csak egy adag sült feta...valahogy olyan egyszerűen megtörténik minden.Nincs semmi cifra:egy sima asztal papírterítővel leterítve,aztán fehér tányéron elénk raknak valami csodát....Szeretek a görög tengerparti vendéglőkben vacsorázni.Mindig másfélét kérünk,és mindig  görögöt...már rendelni tudok görögül.Élvezem kimondani az ételeik nevét...ena kleftiko,ena gavrosz freszkosz tiganitosz,ena tzatziki,ena horiatiki,ena litro nero,ena Mythosz...ez egy vacsora.Általában családi tavernákban eszünk.Az egész család felszolgál,mosolyog,sürög-forog...valamelyik családtag mindig beszél több nyelven...idén az egyik pincérlány magyarul is elköszönt tőlünk...tényleg minden olyan egyszerű...evés után mindig jön egy kis séta még a sötét parton-persze szól a zene,benézünk a boltokba,elnézegetjük a kagylóból készült tárgyakat,az olajfa eszközöket,könyveket,és persze a kulcstartókat,karkötőket.Jóideje már,hogy bárhol is vagyunk,kulcstartót hozok emlékbe.Aztán a boldogtalanabb hónapokban,mikor a kapuhoz közeledve betúrok a táska aljára:”hol van a lakáskulcs?!”,jó érzés,hogy egy delfin,egy Aphrodite szoborka vagy egy fém teknős akad a kezembe...

Én    Görögországban    bármerre fordulok,mindig látom,vagy hallom a tengert.Ha messze fenn járunk a hegyen,ahová  kígyótestnél is tekergősebb úton kanyarogva jutunk,akkor csak néma a víz...és állónak tűnik.Mert hacsak nem hatalmasak a hullámok,alig látni a mozgását...csak a végtelen kékség van.

És ennek a kéknek annyi árnyalata,amire szinte nincsenek is elnevezések.Valahogy látni kell ezeket,mert hiába próbálgatom,elmondani nem lehet.Csak állunk a hegyen és bámuljuk a távoli színeket.S ha szerencsés helyen állunk,a föld íve is még különlegesebbé teszi a látványt.Mert ebben az országban volt  szerencsém azt is meglátni,hogy a tenger szintje nem vízszintes...

Ha közelebb vagyunk,s egyre közelebb jutunk,nemcsak a víz mozgását látni,hanem a hangját is hallani...Nekem ez a  legszebb zene.Ahogy a szél felkorbácsolja a hullámokat,és a vízfodrok egymást kergetve rohannak a part felé.Aztán ahogy kicsapódnak egymás nyomában...a kedvencem a hosszan elnyúló,fokozatosan elhallgató.Az én Görögországomnak ez a hangja...

Amikor hatalmas fehér szőnyegként terül végig a parton a hullám.A kerek köves partoknál ezt a zenét tovább hangszereli a kavicsok kara.Ahogy a visszafelé igyekvő víz nyomán egymásnak koccannak,és a víz morajlása a kövek hangjával versenyez...csak fekszem a víz útjában,és hagyom,hogy akadálya legyek a hullámnak...hanyatt fekszem ilyenkor,nézem a sziklákat,a dombokat  a part felett ,Zeusz kék egét...és hallgatom ezt a zenét.Erre lehet azt mondani:Úgy vagyok,ahogy köll!Csak úgy boldogan.Mikor az ember valahogy a pólusaiban érzi,hogy olyan jó élni!

S ha túl sok a nap,mert néha az is lehet,beljebb megyek a fák vagy a házak  közé.Dél körül árnyék itt se sok van,de ha meghallom a kabócák kórusát,valahogy könnyebb elviselni a meleget is!Ők is azért tiltakoznak,mert melegük van!Ezek a majdnem-láthatatlan rovarok így hűtik magukat...hatalmas a hangorkánuk,de bármerre nézek,alig egy-egy példányt lehet felfedezni közülük.Több év eltelt,mire egyáltalán megláttam,milyenek is valójában.Annyira meg lehet szokni a hangjukat,hogy gyakran fel sem tűnik-legfeljebb,ha elhallgatnak!

Az én Görögországom hangjai közé tartozik a görög zene is.Sok helyen igazi görög népzene szól.Az ottani popzene is nagyon hasonló hangzású-a nyilván  itt is jelenlevő amerikai sikerdalokon túl sokat hallani ezeket.Számomra még ennyi év után is meglepő,hogy a görög emberek mennyivel nagyobb szeretettel fordulnak a saját népzenéjük felé,mint más népek...ott mindennapos,hogy egy étteremben,bárban kis idő elteltével-és kicsit több ouzó elfogyasztásával-felhangzik a sirtaki,és táncra perdülnek az emberek.Öregek,fiatalok,kicsik,nagyok...persze mindig van egy,aki viszi az estét,de néhány percre szinte mindenki bekapcsolódik.

Többször tanúja voltam,hogy órákig táncolnak,mulatnak-csak a maguk örömére.Ilyenkor nem is foglalkoznak a külföldi emberekkel,látszik,hogy csak ők vannak,csak úgy élvezik...ott érezni igazán mit jelent egy görög embernek az a mondat:”Táncolni kell,Uram,a zene majd csak megjön valahonnan!”

Szeretek messze fenn járni a hegyen...az Ainoson,a Pantokratoron,a Pindoszon,mindegy...felkanyarogva gyakran előfordul,hogy hosszú percekig mi vagyunk egyedül emberi lények ott,elvétve megy el egy-egy jármű mellettünk.

Érdekes érzés,állni magasan a dombok felett,egyedül Zeusz forró napját érezni,és tudni:a világnak ezen a pontján annyira egyedül vagyunk,hogy még térerő sincs!Bármerre nézünk,mindenfelé szolíd dombok,lágyan hajló vonalak.Itt nincs hó,nincsenek sziklák.Ami máshol annyira elbűvöl,az itt nem is hiányzik.Talán zavarna is,annyira nem illene ide a hidegség.Vége nincs az apró olajfáknak.

Valaki valamikor megszámolhatta őket,mert szoktam olvasni ,hogy hol mennyi van.De egy hegyoldalt elnézve,annyira békés a táj,hogy itt érteni meg,miért is a béke jelképe ez az ág.Érdekes,ahogy a természet is gondoskodik erről az országról:az országutak két oldalán kilométer-hosszan virítanak a  leander-fák-mert annyira nagy a növény,hogy fának hat.Itt nő ekkorára,ahol 2 hónapja egy csepp sem esett...Oly sokan panaszkodnak,hogy mennyire kényes növény a leander.Úgy látszik,ő is szeret itt.Meg a fikusz,ami otthon bánatosan kornyadozik egy-egy cserépben,itt fává erősödik.Hatalmasak a hibiszkuszok,kaktuszok...meg persze a bougenvillea,az a furcsa virág-fa,ami vízesésként omlik le,a legkülönfélébb színekben:lila,rózsaszín,sárga,fehér.A legkülönösebb benne,hogy a színét adó levelek még nem  a virághoz tartoznak,azok csak a fellevelek...valahogy olyan furcsa dolog ez,egy csodásan virágzó növény,színes,hogy több se kell,virágjának mégis csak a  kis fehéres  porzóit nevezzük.Ha kicsit hosszabban nézek egy ilyen csodás növényt,bármennyire tisztelője vagyok is az észnek,csak azt gondolom:kit érdekel a tudomány,ha ennyire szép valami?Kit érdekel,hogy az melyik része,ami ilyen harsányan nyomul a kék égbe?Élénk,robbanóan élő virág,ami ennek az egész mediterrán életnek a szépségét is jelenti...nekem legalábbis.

Érdekes dolog itt az egyedüllét.A forró napok déli sziesztája miatt sokszor voltunk teljesen egyedül a házak között is.A hegyen is.Faluban is.Városban is.Emlékképek rémlenek fel görög „supermarketekről”,ahol sziesztaidőben pilledten,szuszogva elheverő eladók csak zsibbadtan odaintenek,mikor valamit venni akartunk...Vigyed.Tedd le a pénzt,menj már innen-jelentette a fáradt intés,amire telik ilyenkor tőlük...szeretem ezt is-hogy így bíznak bennünk...hogy tárva-nyitva minden ház és kocsi.Mert meleg van,mert korán van,vagy épp késő van már.Mindegy.Akkor sem gondolnak rosszat rólunk.Itt úgy tudok fürdeni a tengerben,hogy nem őrzöm riadtan a táskámat.Úgy el merek menni fotózni messzire,hogy nem a táska körül járnak  gondolataim.Hajnalonként gyakran kijárok fényképezni a vizet,a házakat,az élet nyomait.Olyankor is szinte mindig egyedül vagyok.Meg lehet figyelni minden apró részletet,amit szeretnék.

Amíg ide nem jöttem a kék az csak egyetlen  szín volt.Legfeljebb2,vagy 3.Világoskék,sötétkék és türkiz.Most már tudom,hogy a tenger kékje vagy ötvenféle lehet.Nevezni se igazán lehet őket,nem mindegyikre találnék szavakat.Olyanok ezek a színek,hogy amíg nem láttad a saját szemeddel,el se hiszed,hogy ilyen van.

Mert annyira szép,hogy elmesélni sem lehet.Lássa mindenki,én azt kívánom!Volt olyan,hogy egy fél nap folyamán egy part vagy tízféle kékben tündökölt,ahogy a nap mozgása és a hullámzás alakította a színeket.Ha csak fekszünk a parton,és a vizet nézzük,már pár perc után feltűnhet az ezüst csillagok tánca.Ahogy a hullám mozog,mintha ezernyi ezüstös csillám  vibrálna.....furcsa ezt mondani,de az én édes semmittevésem Görögországhoz kapcsolódik

Nekem Görögország  eddig csak nyári élmény volt.Sosem láttam télen,tavasszal,vagy ősszel.Nem láttam máskor,csak mikor elárasztják a hozzám hasonlók,akik azért jöttek,amiért én.Akik hozzám hasonlóan el tudnak gyengülni az út porán,az olajfák száraz,tekeredett törzsén,elmerengenek a kánikulában is mindig feketében járó öreg asszonyokon,az ing alatt atlétatrikós férfiakon.Az én Görögországomhoz ilyen emberek tartoznak.A Papónak elnevezett öreg, aki a  Pargai Kryoneri strandon a napágyakat felügyelte. 70 körül volt,és minden reggel fekete hosszúnadrágban,atlétatrikóban és fehér ingben jelent meg a strandon-igaz,hogy dél körül mindig felgyűrte az inge ujját...emlékszem  a lefkadai öreg,aki jókat szundikált az étterem sarkában,majd,amikor megszólalt a zene,majd 2 órát ropta a táncot...tudom,hogy itt is vannak fiatalok,gyerekek,de az én Görögországomban valahogy  mindig az öregek jelennek meg.A templom előtt az árnyékban üldögélő nagyanyó,persze,ő is feketében-Olyan bölcsen ,félmosollyal a ráncos arcukon néznek minket:így nézett egy napszítta ,cserzett bőrű,inas matróz az egyik hajóúton,mikor kifogott néhány tengeri sünt.Mi köré gyűltünk,és néztük,ahogy a hegyes késével kifordítja a kis narancssárga belsőt a tüskés barna páncélból...felénk kínálta.Mindenki hezitált,erre az öreg egyszerűen bekapta...mosolyogtunk.Nekünk ez új élmény volt,ő meg talán újra megállapította magában,hogy fura népek a túristák...idejönnek,bámulnak,aztán nem eszik meg...Neki ez semmi volt,ez a jelenet-ő otthon van.A tenger is ott van neki,aznap is,gyerekkora óta   ott volt,és ott lesz akkor is,mikor az összes szájtáti fürdőruhás már hópelyheket nézeget az ablaküvegen át.Vajon nézik-e még ezek az  emberek a tengert-vagy már Hádész az uruk?Eszembe jutnak néha ezek az emberek,az életük,amiről olyan keveset tudok,de annyira irigylem.Az a kisbusznyi falusi a fekete nadrágban,a kecskével...ahogy megállunk csak úgy az út szélén és kirakunk egy csomagot...vajon él-e még,aki érte ment?Meganissi szigetén.Görögnek születni egy kicsi szigetre,ahol úgy négyszázan laknak.Annyi minden van ott,ami itt nincs,és egyszerre annyi minden nincs is...nem tudom,mit irigylek jobban?

Ezért megyünk minden évben újra és újra.Hogy mindezt átéljük...Megint Görögország?kérdezgetik néhányan,és vannak olyan szemek,amelyekben látom a ki nem mondott kérdést:”de miért?”

Nekik írtam most ezt...talán érthető

LONDONI MORZSÁK

2015   A véletlen ismétlések nyara

Az idén nyáron úgy hozta a sors,hogy szinte „véletlenül”,újra elmentünk Londonba,aztán Londonban kiderült,hogy Krétára is menni fogunk...hogy érthetőbb legyen a dolog:a szokásos január-februári tengerparti célválasztó-kutakodásban nem tudtam dönteni.Nem volt egyértelmű,hogy Karpathoszra akarok menni,bár nagyon tetszett,de egy leírásban azt olvastam,valaki alig tudta élvezni az utat az ott uralkodó állandó széltől...szóval mentem is volna,meg nem is.Aztán ott van Kefalonia,ahol van néhány olyan part,amit a télen találtam.Zakynthos azért izgat,mert olyan sokan szeretik...lehet,hogy én láttam rossz szemmel?Lehet,hogy kéne egy második esély ennek a szigetnek?Meghát,  Krétán is  voltunk már ugyan,de a nyugati oldalon,Kréta meg annyira nagy...Aztán úgy gondoltam,döntsön a sors.Van az egyik utazási irodának egy olyan „tombolája”,hogy ha befizetünk egy –nagyon-méltányos összeget,akkor egy általunk megadott időben,a szabad helyeik függvényében elutaztatnak minket a  Karpathosz-Kréta-Kefalonia-Zakynthosz sziget valamelyikére.Tulajdonképpen ez rosszul nem is sülhetett el!Nosza,rajta,belőttünk egy julius végi dátumot.Aztán már csak várni kellett...az egyik héten azért szorítottam,hogy Karpathosz legyen,aztán inkább Krétát szerettem volna,meg Lassi is jó lenne...aztán úgy május körül egyszer csak azt mondta a férjem:augusztusban el kellene menni Londonba.Ő megbeszélte,hogy augusztusban ott leszünk egy kerti partyn...Hát,ez több,mint meglepett.Ráadásul nem is nagyon valósítható már meg,mert nem fér be az augusztusi szabiba.Esetleg junius végén...Úgyhogy gyors szervezés után junius 30-án elrepültünk Lutonba...aztán a hazautazás napján délelőtt telefonáltak az utazási irodából,hogy a tombolán Krétát pörgették ki nekünk...így esett,hogy ezen a nyáron mintha véletlenül mentünk volna bele a világba!De gyakran a véletlenek hozzák a legjobb élményeket-Vagy nincsenek is véletlenek?

LONDONI MORZSÁK

London másodjára.

Merthogy a sokat emlegetett jósorom már másodszorra vetett oda.Nagyon kíváncsi voltam,milyenek lesznek a benyomások,érzések,amiket tapasztalni fogok.Merthogy London elsőre olyan hatást tett rám,mint egy harsány,hiperaktív tinédzser.Zavart az a rengeteg inger,ami már-már tolakodóan nyomult az ember arcába,itta be magát a fülébe,a zsigerekig.Három évvel ezelőtti utam leírásánál beszéltem is erről...

Most,másodszorra már kicsit helyükre kerültek dolgok,tisztult a kép.Úgy is mondhatom,kezdtem látni az őrült eszmében a rendszert...talán azért is,mert több időnk volt,és egyéni tempóban mentünk,döntöttünk arról,mire mennyi időt,energiát szánunk.Persze megvolt A TERV,a „kötelezők” listája,aztán,hogy „esetleg lesz még”.És persze lett is szokás szerint minden-kicsit másképp!De így nagyon jó volt! Kimaradt pár dolog,amit elterveztünk.Láttunk helyette mást,kóboroltunk céltalanul is,meg néha az volt a cél,hogy kóboroljunk...Tényleg elmondhatom,hogy négy napig kicsit Londoniként éltünk.Éreztünk különféle hangulatokat,mert a hatalmas város egymástól nagyon távoli részein voltunk.Mikor elindultunk egy-egy városrészbe,még nem tudtuk,hogy mennyire más lesz,mint az előző volt...mikor Greenwich után eljutottunk Kensingthonba,mintha másik városban lettünk volna.Ugyanígy más a City,a Soho.Mindegyiknek sajátos karaktere,hangulata,jelzései vannak...tulajdonképpen bármilyen hangulatod van,Londonban mindig találni olyan helyet,ahol ennek megfelelően fogod érezni magad.És ezeket a helyeket,mint egy nagy vérkör,köti össze a föld alatt a Londoni metró.

Már itthon láttam a metró térképet,és tudtam,hogy nagy kihívás lesz,de inkább féltem,mint jószívvel gondoltam rá.Úgy gondoltam,kínlódva,de majdcsak elleszünk vele.Ezzel ellentétben,nagyon élveztük ezt hatalmas,szerteágazó rendszert....tényleg olyan,mint egy vérkör.Vagyis több.Két központi vérkör van,és rengeteg „perifériás”.merthogy összesen 16 föld alatti vonal van,majd 700  állomással.De megfelelő magyarázat után,jól átlátható,használható.Minden állomáson van egy nagy tábla a teljes vonalrendszerrel.Ezen megkeressük,hol vagyunk(mondjuk,nincs „here you are” jelzés,tudnod kell,hol vagy éppen!),meg a célt,ahová menni akarunk.Megnézzük,az milyen égtáj felé esik,és milyen színű metróvonalon van.És már csak az adott szín adott égtájjelölését kell követni,és el sem tévedhetünk.Mondjuk,egyszer azért sikerült nekünk...merthogy a nagy átszállópontokon,ahol 2-3-4 vonal találkozik,hát,észnél kell lenni!Nem tudom,egyes vonatok milyen mélyen a föld alatt mennek,de volt olyan,hogy két cirka 100 méteres mozgólépcső hozott fel minket,és egy fél emeletnyit még gyalog is kellett jönni.Ilyen nagy volt az a megálló is,amit jó 30 éve már „hallomásból ismerek”:a Paddington pályaudvar(16 50).Gondolom,a hozzám hasonló Agatha Christie rajongók tudják,miről beszélek!Mivel a főhadiszállásunk Londontól úgy 66 kilométernyire lévő város volt,hát minden alkalommal ide érkeztünk  és itt ért véget a városnéző sétánk.

Ez a rengeteg metromegálló pont olyan változatos volt,mint az egész város:volt régimódi,koszos,szakadt,ultramodern,giccses,szabályos,követhetetlen...ja a szabály,ami nagyon praktikus volt:a jobbra tarts szabálya.  azok a másik oldalon voltak.A mozgólépcsőn szintén a jobbra tarts elvnek megfelelően mindenki a lépcső jobb oldalán állt,akik nagyon siettek,azok pedig fel tudtak szaladni a bal oldalon.Végtelenül praktikus megoldás!A legmeglepőbb és legkülönlegesebb a liftes megálló volt számomra.A Kensington negyedbe mentünk parkokat,virágokat nézni,mikor belefutottunk.Kiszállva a szerelvényből egy meglehetősen hosszú,régi,ütött-kopott folyosó végén egy nagy rozsdás ajtó volt.Kissé tanácstalanok lettünk-lévén csak mi voltunk ott utasok.Pár perc  múlva megérkeztek a –gondolom- helyiek,és megnyomtak a falon egy hívógombot.Akkor derült ki számunkra,hogy itt lift fog felvinni az utcaszintre.Egy kétoldali ajtós hatalmas régi lift.A kiléptető rendszer után szinte már az utcán szálltunk ki a liftből.Érdekes,hogy a város egyik gazdag negyedében volt ez...

A folyosókon csak a jobb oldalon mentek az egy irányba tartók.Vagyis nem kellett kerülgetni egymást,ütközni a szembe jövővel,mert

A kedvezményes közlekedési kártyarendszerben eligazodni komoly kihívás.Annyiféle és a soknak is annyi kombinációja létezik,hogy ember legyen a talpán,aki megtalálja a legjobbat...nekem csak a legjobbra törekvés maradt...lehet,találhattunk volna jobb megoldást is,így tanácsot csak azoknak mernék adni,akik egynapos vonatbérlettel kombinált travelcardot keresnek...egyébként érdemes keresgélni,mert Londonban a sok drágaság közül a közlekedés az egyik legdrágább!

Mi csak nézegettük a fekete taxikat,és bár itthon még terveztük,hogy felszállunk egy emeletes buszra,arra a szép pirosra,végül nem lett belőle semmi.Leginkább azért,mert láttuk,hogy ezekkel a buszokkal haladni nem nagyon lehet.Már a belvárosi részeken,ahol mi nézelődni szerettünk volna,nem lehetett.

Mert a belváros,mint 3 évvel ezelőtt,szó szerint pezseg...minden mozgásban van,ha fixálni szeretnénk a tekintetünket,hát legjobb felfelé nézni.(Mondjuk oda is csak pár  percig ,mert túlzás nélkül mondható,hogy tíz percenként elhúz London felett egy repülő.)A mozgást állandó zaj kíséri,motor,duda,kiabálás,nevetgélés,minden nyelven.Ezért is volt feltűnő,mennyire csendes városrészek is vannak,szinte csak pár megállónyira...mi Kensingtonban voltunk.Egy parkot akartunk megnézni:a Holland parkot.Nem a nemzetről,hanem az alapító emberről,Lord Hollandról  kapta a nevét.

Mikor felhozott az említett lift a föld alól,és megláttuk,hogy milyen nyugi van,egész meglepődtünk.Aztán,amikor jobban szétnéztünk,újra csak...annyira karakteresen más volt az utcakép.Már a szín is.Itt jobbára fehérek a házak,magasabbak,és valahogy érezhető,hogy olyan figyelmezetetően elegáns itt.Mitha azt mondanák a falak:na csend,itt már nincs helye a túristás lazaságnak!Vagy amúgy angol arisztokrata nyelven:”Meglátásunk szerint a mi környékünkön mellőzni szükséges a máshol oly jellemző frivol lazaságot!”-Lord Meldrum legalábbis így mondta volna a Tiszteletreméltó Teddynek...úgyhogy csendes eleganciával-egy utcaseprő útbaigazítása után-mentünk a Holland parkhoz.

Az angol parkok is megérnek néhány mondatot.A városban sok van belőlük,jónéhány meglepően nagy.De egyik sem tud akkora lenni,hogy ne legyen tele emberrel.Meglepően kevés pad van,de a londoniaknak nem is nagyon szükséges.Mert nem holmi vasárnap délutáni sétatérként használják őket,hanem szinte saját kertként.Kortól,nemtől,társadalmi hovatartozástól  függetlenül hevernek a fűben.(Vagyis most mondhatni,a szénán,mert a közmondásosan zöld angol gyepnek nyoma sincs.Sajnos itt sem múlt el nyomtalanul a kánikula,a zöld helyett most a fáradt sárga szín az uralkodó!)Délidőtől kezdve,mikor a hivatalnokok kiáramlanak ebédelni ,ezt követően a  szieszta idejébe nyúlva,majd késő délután a gyerekesek hada foglalja el a parkokat.Délben szinte mindenki itt ebédel.Így tettünk mi is.Másfél  perciig tartott,míg asszimilálódtunk ehhez a szokáshoz.Nagyon tetszik ez az egész dolog.És az egész streetfood rendszer.Jó,mondjuk egy jól működő rendszerhez az is kell,hogy az ételek megfelelő változatosságban és minőségben álljanak rendelkezésre.Erre itt pedig nem lehet panasz.Annyi,és olyan változatos formában kapható,hogy csak kapkodom a fejem.  az utca közepén mozgó árusok.És ezt úgy kell elképzelni,hogy ott,az utcán készül szinte minden.Aztán másnap  a Sohóban a St. James templom kertjében veszünk észre egy nagyobb tömeget:az is streetfood.Szenzációs,ahogy a világ ételei sorban a kis bódékban készülnek:az argentin steak-es mellett a thai ételek,aztán a spanyol paella,mexikói tortillák tömege,pastak az olaszoktól,és sorban szinte minden.Egyszer nem is tudtam pontosan,mit választok,de annyira megtetszett az az arab valami,ami vega volt,és fagyiskanál-szerűséggel alakítottak gombócokat egy barnás növénykupacból...

érdekes élmény volt ott ülni,enni ezzel a sok emberrel együtt,és azon gondolkodni:ha most hirtelen mindenki az anyanyelvén szólalna meg,vajon miféle bábeli hangzavar lenne itt?Vajon,akik a tradicionális fish and chips-et eszik,azok mind külföldiek?Mondjuk én kifejezetten szeretem,akármilyen olajban tocsogós,hízlaló...én szeretek beleharapni úgy egy halszeletbe,hogy tudom,nem lesz benne szálka.Ha mindezt pedig mondjuk a Tower oldalában tehetem,és mondjuk pont felemelkedik a híd közepe...szeretem az ilyen pillanatokat!Az egyszeri turisták szokását követve mi úgy csináltuk,hogy mindenki mást választott,aztán adtunk egymásnak egy-egy „katonát”.A gasztronómiai csúcsélmény persze a Jamie Oliver-étterem volt.Nagyon izgultam,mivel évek óta nézem és főzöm Jamie-t és az ételeit,és borzasztó csalódás lett volna,ha valami nem jó benyomás ér ott.Ám szerencsére minden olyan lett,mint a mesében:a kis királylány elhatározta,hogy enni fog majd egyszer egy jó Jamie-s ételt.Aztán  telt múlt az idő,és elvetődött Jamie országába...bement az étterembe,és azt mondta:kérek én egy finom tésztát!És kapott is.És kapott az ő kísérője is,mindhárom ...és boldog volt  a királylány,és jóllaktak a kísérői is.Nézzük meg,mit ettek:

Nagyon szeretem a gasztoblogokat,gasztroutazásokat,gasztroműsorokat.Mindent,ami a világ kajáival foglalkozik...itt most lubickolhatunk ebben.Egyik nap hirtelen azt vesszük észre,hogy a Westminster negyed egyik részében kétutcánként „food-streetek” vannak.Vagyis az egész utca ezzel van tele.A két oldalon álló üzleteken kívül

Aki nem hiszi,hát járjon utána!

Az étel-élmények miatt szinte el is felejtettem,hogy a Holland parkról volt szó...és a parkokról.Tehát:a városban lévő parkokban nemcsak padból van kevés,hanem virágokból is.Jónéhány fa,aminek árnyéka lehet-bár erre az utóbbi évekig nem nagyon volt szükség.Talán,ha valamiért,akkor az eső ellen-ez jutott vona eszünkbe.Mondták is sokan,mielőtt elindultunk,hogy vigyünk esőkabátot .Hát,ottlétünk alatt egyszer volt egy kicsike szemerkélés.Olyan,ami már szinte kell is,hogy jól legyünk...több semmi.Inkább meleg volt végig ,az talán még túlzásban  is ,hisz a városban nehezebben viselhető el az erős napsütés.Pihegtek is az angolok a parkokban...

A Holland parkban viszont sok virág ígérkezett.Néhány éve szoktam rá a virágok fotózására,azóta keresem is őket.Ez a park a Kensington park Notting Hill-i része.A könyvekben csodálatos japán kertről olvastam,amit az alapító Lord Holland rendezett be.A jómódú Notting Hill-iek járnak ide sétálni,délelőtt leginkább babakocsisok vannak.Vagyis ők kissé tovább mentek,ahol már a zárt kert nyilvánossá válik.A Holland park ugyanis elég zárt.Több Orangerie,és egy múzeumféle is van itt.De növények,virágok tekintetében azt  mondhatom, kissé csalódtam.A park kevésbé volt rendezett,mint vártam.Több volt a falusi jelleg benne,mint az a fajta angolkert,amit szerettem volna.Többféle virág volt,de gyakran ismétlődtek a formák,kompozíciók,és a területen is több volt  a„vadság”,mint a kertrendezés.Kicsit mást vártam,igaz,de nem volt kár ezért a csendes,békében töltött délelőttért,a nyüzsgő napok között.Nézzünk azért néhány képet:

Ahogy már írtam,szeretem a gasztronómiával kapcsolatos élményeket.Igyekszünk úgy tenni,hogy ha valahová elmegyünk,azt esszük,amit az ország kínál nekünk.És persze evés közben is látunk új dolgokat,szokásokat,jellemzőket.Ezért is indultunk el egy nap,hogy megkeressük a Covent Gardent.

Ez régen London zöldség-gyümölcs nagypiaca volt,mára  azonban már teljesen átalakult.Amolyan állandósult életöröm fesztivál van itt.A régi,majd 200 éves piacépület a központ.Olyan átriumos-körfolyosós,zegzugos csarnok.Minden üzlet és minden tér az evésről-ivásról szórakozásról szól.Itt is van étterme Jamie Olivernek,de itt nem megyünk be!Tulajdonképpen sehová sem ültünk be,csak nézelődtünk-élvezkedtünk...mutatványosok egész sora,a pantominestől(nekem ő tetszett a legjobban,szédületes műsort adott!)az akrobatákon át az operaénekesig...az épület oldalánál pedig felfedezzük az angolok kedvencét,a Punch és Judyt.(ez talán leginkább a mi Vitéz Lászlónknak felel meg,azzal a különbséggel,hogy náluk ez még mindig-évszázadok óta –élő, hagyomány.Irigylem az angolokat a hagyományaikért,vagyis inkább azért,ahogy a szokásaikkal bánnak.Ahogy dédelgetik,szeretik,ápolják azokat,akkor is,ha tulajdonképpen nem nagy dolog.Csak valahogy jobban merik vállalni azt,hogy mit tettek,mondtak,szerettek az elődeik...ahogy a közlekedésüket is bonyolítják,meg például az elektromos csatlakozók  esete...Valahogy olyan érzése van az embernek,mintha minden angol szokás azt súgná a világnak:nálunk ez így volt száz-kétszáz-ötszáz éve,és így van most is.És így van jól...nekem nagyon tetszett a kisiskolások egyenruhája(pont az iskolai kirándulások napján vetődtünk el a Tower-be...)némelyik többszáz éves formaruha,de olyan édesek benn a kicsik!Mi meg évente vezetgetünk be mindenféle új szokásokat...enni aztán mégis egy tapasbárba mentünk,már a hömpölygő bevásárlóutcán,a Regens streeten.Jóllakva pedig nincs is jobb,mint egy kis skót dudaszó...

ezt a dudást még nézni is  annyira nagy élmény volt,hogy mi is adtunk a kalapjába.A Piccadilly circusnál metróra szállva  mentünk a következő gasztroélményhez,a Harrodsba.

A Londoni Harrods áruházról a bulvárhírek kapcsán hallottam először...mikor a néhai Lady Diana az egyiptomi playboy Dodi Al Fayaddel keveredett hírbe,akkor mondták,hogy „az aranyifjú a híres Londoni áruháztulajdonos fia...”a híres áruháztulajdonos az ismert események után tudtommal eladta már az áruházat,de szerencsére az új gazda is jó gazda.Akkortájt csak azt hallottam,hogy a Harrods nagy és érdekes,de,hogy mennyire nagy és mennyire érdekes,azt csak  nemrégen,mikor alaposabban utánanéztem a dolognak,akkor láttam meg.

Még angol vonatkozásban is hatalmas vállalkozás.Annak idején Mohammed al Fajed 650 millió fontért vette meg,száz milliót ráköltött,mielőtt megnyitotta volna.Igaz,hogy 2010-ben eladta-megjegyzem 1500 millió fontért-de a mostani desing és üzletpolitika az ő elképezelése szerint működik.Az üzletpolitika az alapító jóember által meghatározott-mindent,mindenkinek egy helyen-elv maradt.Talán ismerős a történet : annyira komolyan gondolják a „mindent”,hogy amikor  egy-valószínűleg galád  szándékú-vásárló beállított,hogy akkor ő egy kiselefántot szeretne venni,akkor csak annyit kérdeztek tőle:indiai vagy afrikai legyen,és másnap hová vihetik?A story kifutását nem tudom,de bizonyára teljesítették az igényt,különben tudnánk róla...

Szóval London egy drágább negyedében áll.Mikor kilépünk a Knightsbridge metroállomáson,az emberek úgy egy csomóban egyfelé kanyarodtak.Sejtettük,hogy arra kell menni.Egy hétemeletes,terrakotta színű palota,ami előtt állandó a nyüzsgés.Nincs előtte nagy tér,így nem csoda,hogy feltorlódnak az emberek.Több bejárat is van,mi itt megyünk be.A bejáratokat zöld egyenruhás őrök védik,vagyis figyelik,hogy kevésbé jól öltözött vásárlójelöltek ne menjenek be.És hátizsákosok se,mert az „nem elegáns”...ha kisebb a hátid,és kézben vihető,akkor szerencséd van!Bebocsátást nyersz!Odabent nem a (természetesen) prémium-minőségű áru a szenzáció-az sok-sok helyen van még Londonban,és szerte a világon.Ilyen áruház azonban nem sok.A százéves belső csodásan restaurált,ráadásul a felújítás alatt valami káprázatos egyiptomi miliővel fejelték meg  a dolgot.Persze,minden van,mit el bírunk képzelni:ruha,ékszer,parfüm,egyéb divat-megjegyzem,az idei Stella Mcartny táskadivat valami borzasztó!-,műszaki,és kiselefánt...a toronyóra lánccal nem tudom,melyik osztályon volt,de biztosan van!Olvastam,hogy a legszebbek az élelmiszer-részleg termei.Mert a boltok,üzletek kis átjárókkal összekötött ,de külön termekben vannak.Azt kerestük hát meg.Nagy élmény volt itt nézelődni.Sajnos a fénykép nem adja vissza a tér,a hangulat nagyságát.Egyrészt nehéz befogni a szűkösebb tereket,másrészt nagyon sok az ember.A hozzánk hasonlóan csak nézelődő,de a vásárló is.Nem tudom,mi fogott meg jobban,de talán az élvezeti cikkek osztálya,ahol a kávék,teák többszáz éves tárolókban illatoztak,és francia kalapos kisasszonyok mérték formatervezett zacskókba,a bonbonokat darabonként helyezték a kis díszdobozokba,míg a nagy csokitáblákból kis kalapácsokkal hasítottak le darabokat.

Sajnálom,hogy illatokat nem tudok leírni...de amikor az igazi csokoládé illata keveredik a frissen őrölt arabiával,hát,megérti az ember,miért jó  gazdagnak lenni!Aztán láttunk olyan marhahúst,amiről azt hittem,olyan csak a mesében van...sütiket,tortákat,pékárut,hidegkonyhát...mikor  megláttam  a pultban a tésztában sült lazacot,hát ott és akkor lehet,hogy Faust üzletet tudott volna kötni velem...és voltak még egyéb csodaságok ott.

Épp arról beszélgettünk,hogy innen aztán bármit szívesen meguzsonnáznánk,mikor hozzánk lépett az eladókislány,hogy „Jó napot kívánok”...magyar volt.Jót beszélgettünk.Meg tudtam kérdezni,ami bolygatta a lelkem:mi lesz azzal a sok sült fimonsággal,ami nem fogy el?Hát,igen,ami romlandó,azt kíméletlenül kidobják...a halféléket mindenképpen.Mi délután hatkor láttuk azt a szép darab lazacot.Vajon hogy végezte szegény?

Ha építményt kellene választanom,ami a legközelebb került a szívemhez Londonban,akkor az egyértelműen a Tower bridge.A három évvel ezelőtti első sokk után,hogy végül is,milyen béna bilikék színe van,egyre jobban tetszik.Az arányai,a formája,a szakaszolása,és bár a színe nem mondom,hogy nem...de mikor felmentünk a belsejébe,teljesen beleszerettem!

Az arányai...lényegében a Temze is nagyobb,mint amekkora folyókat én szeretek,és rettenetes a színe,valahogy ezen a hídon átmenve,keskenyebbnek tűnik.Úgy osztja meg hosszában a járda-úttest,és keresztben a két torony és a felső híd,hogy nem tűnik hosszúnak az út,míg átjövünk rajta...vagy mert annyira tetszik,azért?Akár az is lehet...amúgy is kedvencem a gótika,még a neo formája is.És szeretem az ilyen középkorra hajazó dolgokat,amikor a régi szokásokhoz igazítva-ahogy már az angolok szokták-hozzák létre az újat.Nem olyan régi ez a híd,120 körül lehet a kora,de azért fogadták el ezt a tervet,mert ez illett leginkább a Towerhez.

De!Most végre felmentünk!A Towertől távolabbi pillérnél van a bejárat.Lifttel visznek fel minket,egyszerre elég sok ember befér,egy csoportként kezelnek minket,vezetőnk is van.Ő mesél a híd történetéről.Élvezhető az előadás,mert folyamatos a vetítés  közben.Fázisonként vetítik fel egy képben  a híd elkészültét,szinte a szemünk előtt épül fel.Bemutatják a fontosabb és újító mérnöki megoldásokat.Ahogy a képernyőről a hátunk mögé nézünk,akkor vesszük észre,hogy itt is viaszfigurák teszik élvezetesebbé a „műsort”

.A hatalmas fagerendákon(mert a híd belsejében azok vannak)viasz építőmunkások végzik az építést...nemcsak érdekes,szép is a híd belseje.És a fő attrakció még csak ekkor jön.

Azt tudtam,hogy a felső hídon is át lehet menni,de azt nem,hogy egy része üvegpadlós.Meglepő és óriási élmény volt nekem,hogy fentről néztük a hajókat.Abban a szerencsében volt részünk,hogy pont akkor nyitották fel az alsó hidat,mikor az üvegpadlón álltunk.Felülről,43 méter magasból néztük,ahogy átmegy egy hajó a Tower híd felnyitott szárnyai között.A felnyitás napi rendje többhelyen megtalálható,például az északi toronyban is,ahol kimentünk.Itt olvastuk,hogy fél óra múlva újra nyitják,tehát lentről is végignézhettük.

A mai korban persze már villanymotorral működik,de a ceremónia nem sokat változott.Hangjelzéssel indítanak,és egy ember leenged egy sorompót a két torony boltíve előtt.Ő jelez,hogy az utolsó autó is elhagyta a hidat,és akkor kezdik emelni.A pillérek súlya egyenként 1200 tonna,és 86 fokos szögben emelkedik fel.Egyetlen perc alatt.És ez százhuszonvalahány éve is így és ennyi volt.

Diszkréten,olyan angol-úri módon,de szerintem nagyon büszkék a II. világháborúban betöltött szerepükre.Ez látható abból is,ahogy az akkori emlékekkel bánnak.A Temze közepén áll a HBS Belfast csatahajó,ami részt vett a háborúban,most pedig annak a hadtörténeti bemutatója.Úgy viaszfigurákkal,hangokkal,szagokkal,ahogy azt kell.Újra csak azt mondom,így kell befogadhatóvá tenni egy 187 méter hosszú és 20 méter széles,5 emeletnyi kiállítást.Hogy ne unja meg a néző a történelmi adatokat,történéseket.Itt láthatjuk,hogyan harcoltak,éltek,haltak a tengerészek.A kiállítás minden érzékszervünket dolgoztatta.Mikor a hajókonyhán jártunk,szeletelés,fedőcsapkodás hallatszott,illatok szálltak...a raktárban láttunk a macskát,ahogy kergette az egeret,és persze hallottuk a nyávogását.És hallatszott a fogfúró hangja is,a hajófogászaton...nagyon érdekes volt.

Ugyanezzel az elvvel szervezték a Kormányzati Bunker bemutatását.A Churcill War Rooms,ahogy ott meg lehet találni a Downing street mellett.Ott áll Churcill,a szobában,ahol elmondta:”innen fogom irányítani a háborút!”.Ott vannak a tisztjei,a térképek,és közben hangszóróból hallatszik a megbeszélésük...történelem iránt rajongóknak kötelező!

Élmény volt még sétálni Greenwich városrészben,bájos kis város.Botorkálni a sötétben a London Bridge kiállításon,átsétálni az új gyaloghídon.És ki is maradt sok minden.Kimaradt az újdonsült csoda,az Üvegszilánk,és a Emirates libegő is...a Shakespeare Globe pedig csütörtökön 12 30-kor bezár.Ezt 2-kor tudtuk meg.Egyszóval nem lehetetlen,hogy elvetődünk még Londonba.Hátha lesznek még véletlenek...