2015 A véletlen
ismétlések nyara
Az idén nyáron úgy hozta a sors,hogy szinte
„véletlenül”,újra elmentünk Londonba,aztán Londonban kiderült,hogy Krétára is
menni fogunk...hogy érthetőbb legyen a dolog:a szokásos január-februári
tengerparti célválasztó-kutakodásban nem tudtam dönteni.Nem volt
egyértelmű,hogy Karpathoszra akarok menni,bár nagyon tetszett,de egy leírásban
azt olvastam,valaki alig tudta élvezni az utat az ott uralkodó állandó
széltől...szóval mentem is volna,meg nem is.Aztán ott van Kefalonia,ahol van
néhány olyan part,amit a télen találtam.Zakynthos azért izgat,mert olyan sokan
szeretik...lehet,hogy én láttam rossz szemmel?Lehet,hogy kéne egy második esély
ennek a szigetnek?Meghát, Krétán is voltunk már ugyan,de a nyugati oldalon,Kréta
meg annyira nagy...Aztán úgy gondoltam,döntsön a sors.Van az egyik utazási
irodának egy olyan „tombolája”,hogy ha befizetünk egy –nagyon-méltányos
összeget,akkor egy általunk megadott időben,a szabad helyeik függvényében
elutaztatnak minket a
Karpathosz-Kréta-Kefalonia-Zakynthosz sziget valamelyikére.Tulajdonképpen
ez rosszul nem is sülhetett el!Nosza,rajta,belőttünk egy julius végi dátumot.Aztán
már csak várni kellett...az egyik héten azért szorítottam,hogy Karpathosz
legyen,aztán inkább Krétát szerettem volna,meg Lassi is jó lenne...aztán úgy
május körül egyszer csak azt mondta a férjem:augusztusban el kellene menni
Londonba.Ő megbeszélte,hogy augusztusban ott leszünk egy kerti partyn...Hát,ez
több,mint meglepett.Ráadásul nem is nagyon valósítható már meg,mert nem fér be
az augusztusi szabiba.Esetleg junius végén...Úgyhogy gyors szervezés után
junius 30-án elrepültünk Lutonba...aztán a hazautazás napján délelőtt
telefonáltak az utazási irodából,hogy a tombolán Krétát pörgették ki
nekünk...így esett,hogy ezen a nyáron mintha véletlenül mentünk volna bele a
világba!De gyakran a véletlenek hozzák a legjobb élményeket-Vagy nincsenek is
véletlenek?
LONDONI MORZSÁK
London másodjára.
Merthogy a sokat emlegetett jósorom már másodszorra vetett
oda.Nagyon kíváncsi voltam,milyenek lesznek a benyomások,érzések,amiket
tapasztalni fogok.Merthogy London elsőre olyan hatást tett rám,mint egy
harsány,hiperaktív tinédzser.Zavart az a rengeteg inger,ami már-már tolakodóan
nyomult az ember arcába,itta be magát a fülébe,a zsigerekig.Három évvel
ezelőtti utam leírásánál beszéltem is erről...
Most,másodszorra már kicsit helyükre kerültek
dolgok,tisztult a kép.Úgy is mondhatom,kezdtem látni az őrült eszmében a
rendszert...talán azért is,mert több időnk volt,és egyéni tempóban
mentünk,döntöttünk arról,mire mennyi időt,energiát szánunk.Persze megvolt A
TERV,a „kötelezők” listája,aztán,hogy „esetleg lesz még”.És persze lett is
szokás szerint minden-kicsit másképp!De így nagyon jó volt! Kimaradt pár
dolog,amit elterveztünk.Láttunk helyette mást,kóboroltunk céltalanul is,meg
néha az volt a cél,hogy kóboroljunk...Tényleg elmondhatom,hogy négy napig
kicsit Londoniként éltünk.Éreztünk különféle hangulatokat,mert a hatalmas város
egymástól nagyon távoli részein voltunk.Mikor elindultunk egy-egy
városrészbe,még nem tudtuk,hogy mennyire más lesz,mint az előző volt...mikor
Greenwich után eljutottunk Kensingthonba,mintha másik városban lettünk
volna.Ugyanígy más a City,a Soho.Mindegyiknek sajátos karaktere,hangulata,jelzései
vannak...tulajdonképpen bármilyen hangulatod van,Londonban mindig találni olyan
helyet,ahol ennek megfelelően fogod érezni magad.És ezeket a helyeket,mint egy
nagy vérkör,köti össze a föld alatt a Londoni metró.
Már itthon láttam a metró térképet,és tudtam,hogy nagy
kihívás lesz,de inkább féltem,mint jószívvel gondoltam rá.Úgy gondoltam,kínlódva,de
majdcsak elleszünk vele.Ezzel ellentétben,nagyon élveztük ezt
hatalmas,szerteágazó rendszert....tényleg olyan,mint egy vérkör.Vagyis több.Két
központi vérkör van,és rengeteg „perifériás”.merthogy összesen 16 föld alatti
vonal van,majd 700 állomással.De
megfelelő magyarázat után,jól átlátható,használható.Minden állomáson van egy
nagy tábla a teljes vonalrendszerrel.Ezen megkeressük,hol vagyunk(mondjuk,nincs
„here you are” jelzés,tudnod kell,hol vagy éppen!),meg a célt,ahová menni
akarunk.Megnézzük,az milyen égtáj felé esik,és milyen színű metróvonalon van.És
már csak az adott szín adott égtájjelölését kell követni,és el sem
tévedhetünk.Mondjuk,egyszer azért sikerült nekünk...merthogy a nagy
átszállópontokon,ahol 2-3-4 vonal találkozik,hát,észnél kell lenni!Nem
tudom,egyes vonatok milyen mélyen a föld alatt mennek,de volt olyan,hogy két
cirka 100 méteres mozgólépcső hozott fel minket,és egy fél emeletnyit még
gyalog is kellett jönni.Ilyen nagy volt az a megálló is,amit jó 30 éve már
„hallomásból ismerek”:a Paddington pályaudvar(16 50).Gondolom,a hozzám hasonló
Agatha Christie rajongók tudják,miről beszélek!Mivel a főhadiszállásunk
Londontól úgy 66 kilométernyire lévő város volt,hát minden alkalommal ide
érkeztünk és itt ért véget a városnéző
sétánk.
Ez a rengeteg metromegálló pont olyan változatos volt,mint
az egész város:volt
régimódi,koszos,szakadt,ultramodern,giccses,szabályos,követhetetlen...ja a
szabály,ami nagyon praktikus volt:a jobbra tarts szabálya.
azok a másik oldalon voltak.A mozgólépcsőn szintén a jobbra tarts elvnek
megfelelően mindenki a lépcső jobb oldalán állt,akik nagyon siettek,azok pedig
fel tudtak szaladni a bal oldalon.Végtelenül praktikus megoldás!A legmeglepőbb
és legkülönlegesebb a liftes megálló volt számomra.A Kensington negyedbe
mentünk parkokat,virágokat nézni,mikor belefutottunk.Kiszállva a szerelvényből
egy meglehetősen hosszú,régi,ütött-kopott folyosó végén egy nagy rozsdás ajtó
volt.Kissé tanácstalanok lettünk-lévén csak mi voltunk ott utasok.Pár perc múlva megérkeztek a –gondolom- helyiek,és
megnyomtak a falon egy hívógombot.Akkor derült ki számunkra,hogy itt lift fog
felvinni az utcaszintre.Egy kétoldali ajtós hatalmas régi lift.A kiléptető
rendszer után szinte már az utcán szálltunk ki a liftből.Érdekes,hogy a város
egyik gazdag negyedében volt ez...
A folyosókon csak a
jobb oldalon mentek az egy irányba tartók.Vagyis nem kellett kerülgetni
egymást,ütközni a szembe jövővel,mert
A kedvezményes közlekedési kártyarendszerben eligazodni
komoly kihívás.Annyiféle és a soknak is annyi kombinációja létezik,hogy ember
legyen a talpán,aki megtalálja a legjobbat...nekem csak a legjobbra törekvés
maradt...lehet,találhattunk volna jobb megoldást is,így tanácsot csak azoknak
mernék adni,akik egynapos vonatbérlettel kombinált travelcardot
keresnek...egyébként érdemes keresgélni,mert Londonban a sok drágaság közül a
közlekedés az egyik legdrágább!
Mi csak nézegettük a fekete taxikat,és bár itthon még
terveztük,hogy felszállunk egy emeletes buszra,arra a szép pirosra,végül nem
lett belőle semmi.Leginkább azért,mert láttuk,hogy ezekkel a buszokkal haladni
nem nagyon lehet.Már a belvárosi részeken,ahol mi nézelődni szerettünk volna,nem
lehetett.
Mert a belváros,mint 3 évvel ezelőtt,szó szerint
pezseg...minden mozgásban van,ha fixálni szeretnénk a tekintetünket,hát legjobb
felfelé nézni.(Mondjuk oda is csak pár
percig ,mert túlzás nélkül mondható,hogy tíz percenként elhúz London
felett egy repülő.)A mozgást állandó zaj
kíséri,motor,duda,kiabálás,nevetgélés,minden nyelven.Ezért is volt
feltűnő,mennyire csendes városrészek is vannak,szinte csak pár
megállónyira...mi Kensingtonban voltunk.Egy parkot akartunk megnézni:a Holland
parkot.Nem a nemzetről,hanem az alapító emberről,Lord Hollandról kapta a nevét.
Mikor felhozott az említett lift a föld alól,és
megláttuk,hogy milyen nyugi van,egész meglepődtünk.Aztán,amikor jobban
szétnéztünk,újra csak...annyira karakteresen más volt az utcakép.Már a szín
is.Itt jobbára fehérek a házak,magasabbak,és valahogy érezhető,hogy olyan
figyelmezetetően elegáns itt.Mitha azt mondanák a falak:na csend,itt már nincs
helye a túristás lazaságnak!Vagy amúgy angol arisztokrata nyelven:”Meglátásunk
szerint a mi környékünkön mellőzni szükséges a máshol oly jellemző frivol
lazaságot!”-Lord Meldrum legalábbis így mondta volna a Tiszteletreméltó
Teddynek...úgyhogy csendes eleganciával-egy utcaseprő útbaigazítása
után-mentünk a Holland parkhoz.
Az angol parkok is megérnek néhány mondatot.A városban sok
van belőlük,jónéhány meglepően nagy.De egyik sem tud akkora lenni,hogy ne
legyen tele emberrel.Meglepően kevés pad van,de a londoniaknak nem is nagyon
szükséges.Mert nem holmi vasárnap délutáni sétatérként használják őket,hanem
szinte saját kertként.Kortól,nemtől,társadalmi hovatartozástól függetlenül hevernek a fűben.(Vagyis most
mondhatni,a szénán,mert a közmondásosan zöld angol gyepnek nyoma sincs.Sajnos
itt sem múlt el nyomtalanul a kánikula,a zöld helyett most a fáradt sárga szín
az uralkodó!)Délidőtől kezdve,mikor a hivatalnokok kiáramlanak ebédelni ,ezt
követően a szieszta idejébe nyúlva,majd
késő délután a gyerekesek hada foglalja el a parkokat.Délben szinte mindenki
itt ebédel.Így tettünk mi is.Másfél perciig
tartott,míg asszimilálódtunk ehhez a szokáshoz.Nagyon tetszik ez az egész dolog.És
az egész streetfood rendszer.Jó,mondjuk egy jól működő rendszerhez az is
kell,hogy az ételek megfelelő változatosságban és minőségben álljanak
rendelkezésre.Erre itt pedig nem lehet panasz.Annyi,és olyan változatos formában
kapható,hogy csak kapkodom a fejem. az utca közepén mozgó
árusok.És ezt úgy kell elképzelni,hogy ott,az utcán készül szinte minden.Aztán
másnap a Sohóban a St. James templom
kertjében veszünk észre egy nagyobb tömeget:az is streetfood.Szenzációs,ahogy a
világ ételei sorban a kis bódékban készülnek:az argentin steak-es mellett a
thai ételek,aztán a spanyol paella,mexikói tortillák tömege,pastak az
olaszoktól,és sorban szinte minden.Egyszer nem is tudtam pontosan,mit
választok,de annyira megtetszett az az arab valami,ami vega volt,és
fagyiskanál-szerűséggel alakítottak gombócokat egy barnás növénykupacból...
érdekes
élmény volt ott ülni,enni ezzel a sok emberrel együtt,és azon gondolkodni:ha
most hirtelen mindenki az anyanyelvén szólalna meg,vajon miféle bábeli
hangzavar lenne itt?Vajon,akik a tradicionális fish and chips-et eszik,azok
mind külföldiek?Mondjuk én kifejezetten szeretem,akármilyen olajban
tocsogós,hízlaló...én szeretek beleharapni úgy egy halszeletbe,hogy tudom,nem
lesz benne szálka.Ha mindezt pedig mondjuk a Tower oldalában tehetem,és mondjuk
pont felemelkedik a híd közepe...szeretem az ilyen pillanatokat!Az egyszeri
turisták szokását követve mi úgy csináltuk,hogy mindenki mást választott,aztán
adtunk egymásnak egy-egy „katonát”.A gasztronómiai csúcsélmény persze a Jamie
Oliver-étterem volt.Nagyon izgultam,mivel évek óta nézem és főzöm Jamie-t és az
ételeit,és borzasztó csalódás lett volna,ha valami nem jó benyomás ér ott.Ám
szerencsére minden olyan lett,mint a mesében:a kis királylány elhatározta,hogy
enni fog majd egyszer egy jó Jamie-s ételt.Aztán telt múlt az idő,és elvetődött Jamie
országába...bement az étterembe,és azt mondta:kérek én egy finom tésztát!És
kapott is.És kapott az ő kísérője is,mindhárom ...és boldog volt a királylány,és jóllaktak a kísérői is.Nézzük
meg,mit ettek:
Aki nem hiszi,hát járjon utána!
Az étel-élmények miatt szinte el is felejtettem,hogy a
Holland parkról volt szó...és a parkokról.Tehát:a városban lévő parkokban
nemcsak padból van kevés,hanem virágokból is.Jónéhány fa,aminek árnyéka
lehet-bár erre az utóbbi évekig nem nagyon volt szükség.Talán,ha
valamiért,akkor az eső ellen-ez jutott vona eszünkbe.Mondták is sokan,mielőtt
elindultunk,hogy vigyünk esőkabátot .Hát,ottlétünk alatt egyszer volt egy
kicsike szemerkélés.Olyan,ami már szinte kell is,hogy jól legyünk...több
semmi.Inkább meleg volt végig ,az talán még túlzásban is ,hisz a városban nehezebben viselhető el
az erős napsütés.Pihegtek is az angolok a parkokban...
A Holland parkban viszont sok virág ígérkezett.Néhány éve
szoktam rá a virágok fotózására,azóta keresem is őket.Ez a park a Kensington
park Notting Hill-i része.A könyvekben csodálatos japán kertről olvastam,amit
az alapító Lord Holland rendezett be.A jómódú Notting Hill-iek járnak ide
sétálni,délelőtt leginkább babakocsisok vannak.Vagyis ők kissé tovább
mentek,ahol már a zárt kert nyilvánossá válik.A Holland park ugyanis elég
zárt.Több Orangerie,és egy múzeumféle is van itt.De növények,virágok
tekintetében azt mondhatom, kissé
csalódtam.A park kevésbé volt rendezett,mint vártam.Több volt a falusi jelleg
benne,mint az a fajta angolkert,amit szerettem volna.Többféle virág volt,de
gyakran ismétlődtek a formák,kompozíciók,és a területen is több volt a„vadság”,mint a kertrendezés.Kicsit mást
vártam,igaz,de nem volt kár ezért a csendes,békében töltött délelőttért,a
nyüzsgő napok között.Nézzünk azért néhány képet:
Ahogy már írtam,szeretem a gasztronómiával kapcsolatos
élményeket.Igyekszünk úgy tenni,hogy ha valahová elmegyünk,azt esszük,amit az
ország kínál nekünk.És persze evés közben is látunk új
dolgokat,szokásokat,jellemzőket.Ezért is indultunk el egy nap,hogy megkeressük
a Covent Gardent.
Ez régen London zöldség-gyümölcs nagypiaca volt,mára azonban már teljesen átalakult.Amolyan
állandósult életöröm fesztivál van itt.A régi,majd 200 éves piacépület a
központ.Olyan átriumos-körfolyosós,zegzugos csarnok.Minden üzlet és minden tér
az evésről-ivásról szórakozásról szól.Itt is van étterme Jamie Olivernek,de itt
nem megyünk be!Tulajdonképpen sehová sem ültünk be,csak
nézelődtünk-élvezkedtünk...mutatványosok egész sora,a pantominestől(nekem ő
tetszett a legjobban,szédületes műsort adott!)az akrobatákon át az
operaénekesig...az épület oldalánál pedig felfedezzük az angolok kedvencét,a
Punch és Judyt.(ez talán leginkább a mi Vitéz Lászlónknak felel meg,azzal a
különbséggel,hogy náluk ez még mindig-évszázadok óta –élő, hagyomány.Irigylem
az angolokat a hagyományaikért,vagyis inkább azért,ahogy a szokásaikkal
bánnak.Ahogy dédelgetik,szeretik,ápolják azokat,akkor is,ha tulajdonképpen nem
nagy dolog.Csak valahogy jobban merik vállalni azt,hogy mit
tettek,mondtak,szerettek az elődeik...ahogy a közlekedésüket is bonyolítják,meg
például az elektromos csatlakozók
esete...Valahogy olyan érzése van az embernek,mintha minden angol szokás
azt súgná a világnak:nálunk ez így volt száz-kétszáz-ötszáz éve,és így van most
is.És így van jól...nekem nagyon tetszett a kisiskolások egyenruhája(pont az
iskolai kirándulások napján vetődtünk el a Tower-be...)némelyik többszáz éves
formaruha,de olyan édesek benn a kicsik!Mi meg évente vezetgetünk be mindenféle
új szokásokat...enni aztán mégis egy tapasbárba mentünk,már a hömpölygő
bevásárlóutcán,a Regens streeten.Jóllakva pedig nincs is jobb,mint egy kis skót
dudaszó...
ezt a dudást még nézni is
annyira nagy élmény volt,hogy mi is adtunk a kalapjába.A Piccadilly
circusnál metróra szállva mentünk a
következő gasztroélményhez,a Harrodsba.
A Londoni Harrods áruházról a bulvárhírek kapcsán hallottam
először...mikor a néhai Lady Diana az egyiptomi playboy Dodi Al Fayaddel
keveredett hírbe,akkor mondták,hogy „az aranyifjú a híres Londoni
áruháztulajdonos fia...”a híres áruháztulajdonos az ismert események után
tudtommal eladta már az áruházat,de szerencsére az új gazda is jó gazda.Akkortájt
csak azt hallottam,hogy a Harrods nagy és érdekes,de,hogy mennyire nagy és
mennyire érdekes,azt csak nemrégen,mikor
alaposabban utánanéztem a dolognak,akkor láttam meg.
Még angol vonatkozásban is hatalmas vállalkozás.Annak idején
Mohammed al Fajed 650 millió fontért vette meg,száz milliót ráköltött,mielőtt
megnyitotta volna.Igaz,hogy 2010-ben eladta-megjegyzem 1500 millió fontért-de a
mostani desing és üzletpolitika az ő elképezelése szerint működik.Az
üzletpolitika az alapító jóember által meghatározott-mindent,mindenkinek egy
helyen-elv maradt.Talán ismerős a történet : annyira komolyan gondolják a
„mindent”,hogy amikor egy-valószínűleg
galád szándékú-vásárló beállított,hogy
akkor ő egy kiselefántot szeretne venni,akkor csak annyit kérdeztek tőle:indiai
vagy afrikai legyen,és másnap hová vihetik?A story kifutását nem tudom,de
bizonyára teljesítették az igényt,különben tudnánk róla...
Szóval London egy drágább negyedében áll.Mikor kilépünk a
Knightsbridge metroállomáson,az emberek úgy egy csomóban egyfelé
kanyarodtak.Sejtettük,hogy arra kell menni.Egy hétemeletes,terrakotta színű
palota,ami előtt állandó a nyüzsgés.Nincs előtte nagy tér,így nem csoda,hogy
feltorlódnak az emberek.Több bejárat is van,mi itt megyünk be.A bejáratokat
zöld egyenruhás őrök védik,vagyis figyelik,hogy kevésbé jól öltözött
vásárlójelöltek ne menjenek be.És hátizsákosok se,mert az „nem elegáns”...ha
kisebb a hátid,és kézben vihető,akkor szerencséd van!Bebocsátást nyersz!Odabent
nem a (természetesen) prémium-minőségű áru a szenzáció-az sok-sok helyen van
még Londonban,és szerte a világon.Ilyen áruház azonban nem sok.A százéves belső
csodásan restaurált,ráadásul a felújítás alatt valami káprázatos egyiptomi
miliővel fejelték meg a
dolgot.Persze,minden van,mit el bírunk képzelni:ruha,ékszer,parfüm,egyéb
divat-megjegyzem,az idei Stella Mcartny táskadivat valami
borzasztó!-,műszaki,és kiselefánt...a toronyóra lánccal nem tudom,melyik
osztályon volt,de biztosan van!Olvastam,hogy a legszebbek az élelmiszer-részleg
termei.Mert a boltok,üzletek kis átjárókkal összekötött ,de külön termekben
vannak.Azt kerestük hát meg.Nagy élmény volt itt nézelődni.Sajnos a fénykép nem
adja vissza a tér,a hangulat nagyságát.Egyrészt nehéz befogni a szűkösebb
tereket,másrészt nagyon sok az ember.A hozzánk hasonlóan csak nézelődő,de a
vásárló is.Nem tudom,mi fogott meg jobban,de talán az élvezeti cikkek
osztálya,ahol a kávék,teák többszáz éves tárolókban illatoztak,és francia
kalapos kisasszonyok mérték formatervezett zacskókba,a bonbonokat darabonként
helyezték a kis díszdobozokba,míg a nagy csokitáblákból kis kalapácsokkal
hasítottak le darabokat.
Sajnálom,hogy illatokat nem tudok leírni...de amikor az
igazi csokoládé illata keveredik a frissen őrölt arabiával,hát,megérti az
ember,miért jó gazdagnak lenni!Aztán
láttunk olyan marhahúst,amiről azt hittem,olyan csak a mesében
van...sütiket,tortákat,pékárut,hidegkonyhát...mikor megláttam
a pultban a tésztában sült lazacot,hát ott és akkor lehet,hogy Faust
üzletet tudott volna kötni velem...és voltak még egyéb csodaságok ott.
Épp arról
beszélgettünk,hogy innen aztán bármit szívesen meguzsonnáznánk,mikor hozzánk
lépett az eladókislány,hogy „Jó napot kívánok”...magyar volt.Jót
beszélgettünk.Meg tudtam kérdezni,ami bolygatta a lelkem:mi lesz azzal a sok
sült fimonsággal,ami nem fogy el?Hát,igen,ami romlandó,azt kíméletlenül
kidobják...a halféléket mindenképpen.Mi délután hatkor láttuk azt a szép darab
lazacot.Vajon hogy végezte szegény?
Ha építményt kellene választanom,ami a legközelebb került a
szívemhez Londonban,akkor az egyértelműen a Tower bridge.A három évvel ezelőtti
első sokk után,hogy végül is,milyen béna bilikék színe van,egyre jobban
tetszik.Az arányai,a formája,a szakaszolása,és bár a színe nem mondom,hogy
nem...de mikor felmentünk a belsejébe,teljesen beleszerettem!
Az arányai...lényegében a Temze is nagyobb,mint amekkora
folyókat én szeretek,és rettenetes a színe,valahogy ezen a hídon
átmenve,keskenyebbnek tűnik.Úgy osztja meg hosszában a járda-úttest,és
keresztben a két torony és a felső híd,hogy nem tűnik hosszúnak az út,míg
átjövünk rajta...vagy mert annyira tetszik,azért?Akár az is lehet...amúgy is
kedvencem a gótika,még a neo formája is.És szeretem az ilyen középkorra hajazó
dolgokat,amikor a régi szokásokhoz igazítva-ahogy már az angolok szokták-hozzák
létre az újat.Nem olyan régi ez a híd,120 körül lehet a kora,de azért fogadták
el ezt a tervet,mert ez illett leginkább a Towerhez.
De!Most végre felmentünk!A Towertől távolabbi pillérnél van
a bejárat.Lifttel visznek fel minket,egyszerre elég sok ember befér,egy csoportként
kezelnek minket,vezetőnk is van.Ő mesél a híd történetéről.Élvezhető az
előadás,mert folyamatos a vetítés
közben.Fázisonként vetítik fel egy képben a híd elkészültét,szinte a szemünk előtt épül
fel.Bemutatják a fontosabb és újító mérnöki megoldásokat.Ahogy a képernyőről a
hátunk mögé nézünk,akkor vesszük észre,hogy itt is viaszfigurák teszik
élvezetesebbé a „műsort”
.A hatalmas fagerendákon(mert a híd belsejében azok
vannak)viasz építőmunkások végzik az építést...nemcsak érdekes,szép is a híd
belseje.És a fő attrakció még csak ekkor jön.
Azt tudtam,hogy a felső hídon is
át lehet menni,de azt nem,hogy egy része üvegpadlós.Meglepő és óriási élmény
volt nekem,hogy fentről néztük a hajókat.Abban a szerencsében volt részünk,hogy
pont akkor nyitották fel az alsó hidat,mikor az üvegpadlón álltunk.Felülről,43
méter magasból néztük,ahogy átmegy egy hajó a Tower híd felnyitott szárnyai
között.A felnyitás napi rendje többhelyen megtalálható,például az északi
toronyban is,ahol kimentünk.Itt olvastuk,hogy fél óra múlva újra nyitják,tehát
lentről is végignézhettük.
A mai korban persze már villanymotorral működik,de a
ceremónia nem sokat változott.Hangjelzéssel indítanak,és egy ember leenged egy
sorompót a két torony boltíve előtt.Ő jelez,hogy az utolsó autó is elhagyta a
hidat,és akkor kezdik emelni.A pillérek súlya egyenként 1200 tonna,és 86 fokos
szögben emelkedik fel.Egyetlen perc alatt.És ez százhuszonvalahány éve is így
és ennyi volt.
Diszkréten,olyan angol-úri módon,de szerintem nagyon büszkék
a II. világháborúban betöltött szerepükre.Ez látható abból is,ahogy az akkori
emlékekkel bánnak.A Temze közepén áll a HBS Belfast csatahajó,ami részt vett a
háborúban,most pedig annak a hadtörténeti bemutatója.Úgy
viaszfigurákkal,hangokkal,szagokkal,ahogy azt kell.Újra csak azt mondom,így
kell befogadhatóvá tenni egy 187 méter hosszú és 20 méter széles,5 emeletnyi
kiállítást.Hogy ne unja meg a néző a történelmi adatokat,történéseket.Itt
láthatjuk,hogyan harcoltak,éltek,haltak a tengerészek.A kiállítás minden
érzékszervünket dolgoztatta.Mikor a hajókonyhán
jártunk,szeletelés,fedőcsapkodás hallatszott,illatok szálltak...a raktárban
láttunk a macskát,ahogy kergette az egeret,és persze hallottuk a nyávogását.És
hallatszott a fogfúró hangja is,a hajófogászaton...nagyon érdekes volt.
Ugyanezzel az elvvel szervezték a Kormányzati Bunker
bemutatását.A Churcill War Rooms,ahogy ott meg lehet találni a Downing street
mellett.Ott áll Churcill,a szobában,ahol elmondta:”innen fogom irányítani a
háborút!”.Ott vannak a tisztjei,a térképek,és közben hangszóróból hallatszik a
megbeszélésük...történelem iránt rajongóknak kötelező!
Élmény volt még sétálni Greenwich városrészben,bájos kis
város.Botorkálni a sötétben a London Bridge kiállításon,átsétálni az új
gyaloghídon.És ki is maradt sok minden.Kimaradt az újdonsült csoda,az
Üvegszilánk,és a Emirates libegő is...a Shakespeare Globe pedig csütörtökön 12
30-kor bezár.Ezt 2-kor tudtuk meg.Egyszóval nem lehetetlen,hogy elvetődünk még
Londonba.Hátha lesznek még véletlenek...