,,Vannak helyek,amelyek szinte várnak ránk valahol mint ismeretlen szeretők,és amikor-ha egyáltalán-rájuk bukkanunk,azonnal és megkérdőjelezhetetlenül tudjuk,hogy ők az igaziak..."
és vannak helyek,amelyek út közben,váratlanul,szinte semmi előjelet nem mutatva tárulkoznak ki nekem és illeszkednek bele eddigi utamba...
és vannak helyek,amelyekbe már akkor beleszeretek,mikor még nem is láttam őket,csak képeket,filmeket nézek vágyakozva,és tudom,egyszer csak eljön a pillanat,mikor ott állok előttük...ez a legfontosabb
erről szól ez a blog

2019. január 27., vasárnap

EGY KICSI SKÓCIÁBÓL 2018



Csudaklassz nyár volt a 2018-as.És az
történt,jelentem tisztelettel,hogy megszerettem Britaniát!
Bizonyára van úgy más is,hogy elhatározta,addig nincs meghalás,míg meg nem nézte azt az egy-két helyet a nagyvilágban,ami neki a legnagyobb .csak dédelgeti, dédelgeti ezt az álmot,csak készülődik,csak forgatja  a szívében az érzést,hogy  elmegy,hogy ott van a VALAHOL...aztán már annyira együtt él ezzel a „majdegyszerelmegyek” érzéssel,hogy nem is nagyon szervezi...
Valahogy így voltam Skóciával.Tizenéve vágyom rá,hogy szoknyás skótok menjenek el mellettem beszélgetve az utcán,dudások felvonulását nézzem az út széléről,és persze,hogy fújja a szél a hajamat a dombtetőn,én meg nézek körbe a végtelen nagy skók vidéken valamelyik népi hős emlékművénél...aztán úgy lett,ahogy szokott:lett is meg nem is...
Skócia akkor ette be magát a bőröm alá,mikor Tuti Jutkától kaptam egy albumot.A világ legszebb helyei sorozatból a Skót kastélyok címűt.Valóban a világ legszebbjei között a helyük.Na,majd elmegyünk,mondta Jutka...
A történet  először úgy vetődött fel,,hogy ha már Angliába megyünk,nézzük meg Skóciát,amit régóta szeretnék,hisz ott van,nem messze.Ez volt rögtön az első tévedés...merthogy mások ám a távolságok,mint itt a kicsiny Magyarországon...ami innen közelnek tűnik,az egy London Edinburg távolság  légvonalban 535 kilométer,kocsival 652,úgy 7 óra vezetés  ,vonattal is majd 5 óra,repülővel is másfél.És legfőképpen,hogy azok a „skót-dolgok” nem úgy egymás mellett létezik,ahogy az egyszeri túrista szeretné,vagy neki kényelmes lenne.Merthogy  mikor elképzeltem az élményeket csak úgy egymás után,valami  ilyesminek nézett ki:...Megérkezünk az országba,biztosan repülővel,ami a Skót Felföldtől úgy 10 percnyi távolságra landol,a következő kanyarnál meg ott a Loch Ness,mellette az Urqhuart,az Abbotsfordi kastéllyal,ahol skót kockás szoknyás férfiak dudaszóra osztják a tépett disznóhúsos szendvicseket és kínálgatják a whiskyt...mi meg  a pohárral a kezünkben kisétálunk a legszebb kastélykertbe,gyönyörködni és csodafotókat készíteni,mert persze  a  hetedhétágú napsütés olyan,mint mondjuk Krétán szokott...
Na,aztán mikor elkezdtem konkrétan összeállítani a programot,hát, világos lett,hogy azt a bizonyos nadrágszíjat sok lyukkal  beljebb kell húzni.
Az első lista bizony igen hosszú volt...sok mindent szerettem volna látni,és sok helyre eljutni.Aztán a lista rövidebb lett,a terület,amit végül bejártunk,kisebb...és még így is „gyorsabb”  volt a tempó,mint szerettem volna...merthogy ha „csak” végigautóznánk azokon a helyeken,amiket kinéztem,mondom,csak érintenénk őket,nem megállnánk-akkor  is több lenne ,mint 5 nap...pedig a távolságon kívül még mennyi másra kell figyelni  egy programösszeállításnál!A látványosságok egymásutánisága,a kerülőutakon való megközelítés,a nyitvatartási idő,a szabadnapok,az egy-egy látványosságra szánt vagy kellő idő...egyszóval nagy volt a fa,de  éles volt a fejszém,amivel nekikezdtem,és nagy volt az elhatározás is,hogy mindent jól...
Először is az idő.A bizony kevés volt.Bármennyi kevés lett volna-ezt éreztem már tavasszal is.Mert amiket kinéztem,azok szétszórva voltak,a Határvidéktől a Hebridákig...és akkor nézzük kicsit ezt az álom-uticélt...

SKÓCIA Lényegében a Brit Birodalom északi része.Az Angliával határos részét nevezik Határvidéknek-Ez lankás-dombos-végenincszöldmezős terület,ahol kilométerenként valami sokszáz-éves katolikus templomrom- maradványba botlani.Főleg ezen a területen zajlottak a hajdani angol-skót nemzeti csatározások.Itt a kisvárosok a jellemzőek,és a béke,a nyugalom...talán azért,hogy fokozza azt az érzést,amikor az ember megérkezik a két legnagyobb városba.Glasgow-ba vagy Edinbourgba.Közel vannak egymáshoz, Skócia ezen a középső részen elkarcsúsodik,mintha öv lenne rajta a Glasgowt Edinbourggal összekötő úgy egy órányi kocsiút.És ha innen elindulunk északra,gyakorlatilag elkezdődik a Felföld...van egy átvezető szakasz,Dundee és Perth magasságáig,ahol még  sűrűbbek a nagyobb városok,jellemzőbb a kontinentális életforma,de ettől északabbra haladva már csak kisebb települések,elszórt tanyák és a néptelen végtelenség  az úr.Valami hangtalan,de súlyos  hangulat ül itt a tájon,ilyennek képzelem a süketek életét:messzire ellátni,bármerre nézel,de semmi nem mozdul,és nem szól...Valami nagy ember mondta,ez biztos,csak nem tudom,ki is volt,hogy :A csend az Isten szava.Ha ez így van,akkor ezen a tájon a Jóisten sétálgat,és magában beszél...És ennek van valami olyan megkapó varázsa,amiért idezarándokolnak  a világ sok tájáról...
Azok a híres nevezetes és gyönyörűséges skót kastélyok pedig-hát azok az egész nagy ország területén szétszóródva,egymástól bizony nagyon távol helyezkednek el...
Na,ezért szerettem volna én is  Skóciát látni...

EDINBOURG
Lényegében Skócia  fővárosa.Itt szállt le a repülő...már szeretek repülni,élvezem a reptereket is.Ez gyakorlatilag benn van a városban.És óriási.Már a mi Liszt Ferencünkhöz képest-aminek lehet akárhány neve,bizony nagyon kicsi...gyors fotózkodás a már mindenhol megszokottá vált betűknél-és indulás a belváros felé.Ezen a négy napon szerencsénk volt kölcsönkocsival járni,ami lényegesen könnyebbé tette a haladást,és más jellegű tapasztalatokra tehettünk szert.
Vagyis a kocsival elindultunk a belváros felé.Útközben kiválóan lehetett nézegetni az embereket,a házakat,a történéseket.Ez mindig kedves elfoglaltságom,ha külföldön vagyunk...tetszett,amit láttam:Jól öltözött,nyugodt emberek,kényelmesen sétálva.
Edinboug nagy város,közepén egy óriási Dombbal.Az Arthur széke hegy,amit kirándulóhelynek olvastam ,de megleptek a méretei.Sokkal nagyobb volt,mint képzeltem,és mint aminek úgy a vasárnapi ebéd után kirándulásként nekiindulnék..251 méternek írja a könyv,és elhinni ezt illik is,de meglepő!Ilyen magasságot már  hegyi túrának hívnék...de nem gond,mert csak a kocsiból nézegettük a hegyet,meg azt a jópár embert,akik nekiindultak a túrának.Olyasmi a hegy,mint egy muffinon a hab,aztán  az út rajta,mintha csigavonalban fokozatosan tekernének fel rá egy szalagot...Nekem biztos napos túra lenne,meg lihegés másnap...amúgy is kevés az idő,amit itt tölthetünk!
Hazaérve néztem rá az adatokra-amit eddig szégyenszemre nem tudtam,de vajon hány Miskolci sem!-a mi „hegyünk” az Avas 234 méter!Vagyis Edinbourg hegye csak 17 méterrel magasabb!Pedig sokkal nagyobbnak tűnt!Talán azért,mert nem lankásan emelkedik az oldala,mint itt nálunk,hanem amolyan hirtelen de legalább mindkét hegy vulkáni eredetű,és 350 millió éves...

Az Arthut’s seat  mellett van  a Holyrood  palota-a királynő hivatalos Skóciai rezidenciája.Egy nagy és fenséges palota-és már messziről látszott,hogy gond lesz.Merthogy olyan lezárások és bekerítések voltak  már bőven a palota határán kívül is,amik azt jelezték:ma ide mi nem fogunk bemenni...hát,nem is mentünk.Másnapra várták a királynőt,és elkezdték a biztonsági ellenőrzéseket.Ezzel nem volt szerencsénk...vagy lehet,hogy mégis.Merthogy innen egyből a Royal Mile felé vettük az irányt.Vagyis nem egyből,mert ebben a nagyon dimbes-dombos-hegyes városban nem egyszerű a tájékozódás.Kicsit térképeztünk,tanácstalankodtunk,és ekkor szemetelni kezdett az eső.Valóban csak szemetelni,de  készültünk mi Skóciából,és tervbe vettük a napi kétszeri elázást.A készülődés része volt az is,hogy mindenki kapott kiváló új esőkabátot,jó kis vízálló-és ahogy régóta hívjuk :”városjáró” cipőt.Úgyhogy ezt az esőt majdhogynem  vártuk már...és lehet,pont ez volt az oka,hogy ...”és mintha mindegy lenne,el is állt.”Elállt egész hétre.Így történt,hogy a rengeteg esőről szóló beszámolóhoz én azt tudom hozzátenni:2018. julius első hetében egyáltalán nem esett az eső!
Leparkoltunk egy zárt helyen,és kis tekergés után rákanyarodtunk a Royal Mile-re.Mile-mint mérföld.Vagyis Királyi Mérföld.Ez a város fő ütőere,ha hasonlaton belül maradnék,a szívtől az agyig...A Királynő palotájától indul, pontosan 1,6 kilométeren,vagyis 1 mérföldön át tart,és az Edinbourg Castle-nél ér véget.Felkanyarog a hegyre.Ez a mérföld valami SZENZÁCIÓS!Voltam már szerencsére sok híres úton(Párizsban,Rómában,Londonban,Athénban,Barcelonában...)de  MINDEGYIK  elbújhat a Royal Mile mögött!Végig fantasztikus épületek,pezsgő élet,varázslatos változatosság!Csak kapkodtam a fejemet.Az út maga négyszer változtat nevet,a  főbb keresztutcák  mentén-ezeket nem is tudom...de a jellemző jegyek is változnak ilyenkor.  az,aminek közepén áll egy csodaszép gót épület-mondjuk „csak „ egy étteremféle belül...-és a hatalmas,szürke macskaköveken bukdácsolva csak kapkodjuk a fejünket...annyi a látványosság és annyi a mutatványos:rajzolók,homokszobrok,dudások,zsonglőrök,egymás után.







Aztán  egy érdekesség:amolyan csodák palotája vicces kiadás:tükrök annyiféle torzítási síkkal,nem is gondoltam ,hogy ennyi létezik.A vár kapujában pedig a legszuperebb skót whisky lepárló-bemutató-múzeum.Az ennek megfelelő számú érdeklődővel.Ami azt jelenti,hogy kb. százan álltak előttünk a sorban.Nekünk ezen az úton időből volt a legkevesebb,így azt a döntést hoztuk,nem itt nézzük meg a whiskygyártás folyamatát...hanem irány a vár.Innen már csak jó fél kilométer hegynek fel,és jöhet az újabb sor,a jegypénztárnál.A belépő brutálisan drága volt,de legalább gyorsan megkaptuk.A várról magáról nem sok különlegeset lehet elmondani...csodás fekvésű,körben a lábunk előtt a hatalmas szép város.A kiállítások érthetően felvezetve(a várakozásnak megfelelően  tömény skót hazafiság)és a Royal Mile-hez képest szolidabb emberáradat.Úgy látszik,nem mindenki fizet ennyit ,hogy meggyőződjön arról,amit eddig is tudott:a skót egy történelmére nagyon büszke,és az emlékeit szépen ápoló nemzet.


Az elején még egyszerűbbek a házak,keskenyebb az út.Olyan ,mint ami egy előjáték...aztán egyre inkább „belemelegszik” a város.Az egyenes megcsavarodik,kiszélesedik,néhol már-már tér lesz belőle-és az utat szegélyező házak is palotákká,gótikus templomokká változnak...mígnem az Edinbourgi vár előtti résznél már nem is tudjuk pontosan,tér-e




Bolyongtunk volna még itt a Mile-on,szerintem azért vannak itt annyian,mert mindenkit megszédít ez az út,annyi az érdekesség.Visszafelé jövet kezdtük el nézegetni az üzleteket-és itt nem simán bevásárlásra  kell gondolni:A kilt.üzletek.a klánok címereivel,a saját szÍnek,minták szerint-őrült érdekes.A cukorkabolt,ahol az olvadt  candish-cukrot méteres szalagokban dobálták a  cukrászok a fejük felett...A fish and chipses,ahol újságpapírba csomagolnak...Forrócsokis,és itt nem egy egyszerű kakaóra kell gondolni!Dudaboltot is láttunk,rengeteg whiskys,ennyit egy kirakatban-boltban  elképzelni sem tudtam...aztán a Karácsonyi boltok:Éva ex-kolléganőmnek küldtem is rögtön pár irigységfakasztóan jó képet.Julius első napjaiban sűrűn tömött polcokon a szebbnél szebb karácsonyi díszek és figurák.Eddig csak a Németországi Rothenburgról  hallottam,mint egész évben karácsonyozó település-de akit érdekel,és Edinbourgban jár-jusson eszébe,itt is van fényes nyárban Karácsony!

Minden skót-jellegzetességek legnagyobbika azért csak az a fránya skót-szoknya...itt a fővárosban sétálgatva  bőven találkozunk ezt viselő férfiakkal.És el kell ismernem,jól  áll ez a viselet a férfiaknak!Bár a férfiember sem különb a nőnél:amelyik formásabb,azon gyakorlatilag minden jól áll,aztán csak fokozni lehet a látványt!Érdekelni kezdett ez a KILT nevű ruhadarab.Ha mást is,akkor nosza,nézzünk néhány érdekességet róla!A történelmi századokkal nem kezdenék el dobálózni,egyetlen dátum:a korban,amikor a  Rettenthetetlen című  film játszódott,még nem igazán szaladgáltak a harcosok ebben.Pedig milyen csinos  is volt az a skót kockás sereg Mel Gibson vezetésével...na,de lényeg,hogy a mostani őse,a névadó az ÖVEZD ÉS TEKERD volt..Így nevezték a  csatos plédet.Vagyis egy szép darab vászont,ami olyan 8-10 négyzetméternyi anyag,amit aztán  díszes rézcsattal  rögzítettek a testhez.Állítólag nagyon praktikus ruhadarab volt,mert kényelmes,meleg,a gyakori esőben gyorsan száradt,és a kezdeti szín és minta jól el is rejtette viselőjét az erdőben...merthogy lecsatolva,plédként be lehetett takarózni vele...Aztán,ahogy az életkörülmények változtak,változni kellett ennek is.A gyárban dolgozókat zavarta a túl nagy hossz.Az erdőben kóborlók rájöttek,hogy ha kettévágják,és lesz egy alsó,meg egy felső,akkor jobban járnak,mert  ha csak alul lesz vizes,a felsőt nem is kell levennie...szóval szép lassan kialakult egy amolyan római tunika-szerű megoldás,onnan meg már csak egy lépéske a mai szoknya...és a kezdeti terepszinű mintát felváltotta a kockás.A klánokhoz kapcsolódó,mintegy modern szurkolóruha:hogy messziről is látni lehessen viselője kinek az oldalán áll...Olyanok ezek a  minták,mint a címer vagy a nemzeti lobogó.-Mind kifejez valamit...egy-egy filozófia,egy-egy jelentés,ami az adott klán,család történetét mutatja.Van vagy 150 belőlük...már az igazi skótok sincsenek ezzel tisztában.S mivel  Skócia mára lakosai szemében is nagyjából beolvadt az Egyesült Királyságba,nem is jellemző,hogy ki mit hord.Jobbára izlés dolga-kinek melyik szín és minta tetszik.Az az egy érdekesség van benne,hogy ha véletlenül háború törne ki mondjuk két skót klán között,-amilyen ruhát viselsz,annak az oldalára kell állni...de ez annyira elképzelhetetlen a mai világban,hogy senkit sem tart vissza,hogy ízlése szerint válasszon sálat,kendőt,bármit.Nekem mondjuk a legjobban a klasszikus piros alapon zöld-fekete kockás a kedvencem.Ezt tuti mindenki ismeri-az ún. Royal Stewart  Tartan-a királyi viselet...És még hosszasan tudnék írni erről az érdekes témáról-mert én látom a szemeim előtt a hatalmas kínálatot...aki nem,annak ez már kicsit hosszú lehet-ezért összefoglalva:a kilt maga a skót szoknya-csak férfiaknak.A Tartan pedig az egész skót nemzeti viselet neve:a szoknya,a felülre tekert „stóla”,a harisnya,a cipő,a szütyő és a sapka.(Ezekből mindössze egy Sherlock Holmes-os skót sapkát vettünk végül a Kismiskolcinak)És  a világ bolond törvényei közül „kis színes”-ként a kedvencem:mivel a skót szoknya alatt igazi férfi valóban csak a férfiasságát hordta,az 1800-as években hoztak egy törvényt,miszerint az emeletes buszon  kiltben  csak a földszinten lehet utazni...nagyon jópofa!


Szóval elnézegetne itt az ember napokat,de az este egy apartmanházban lesz a szállásunk,ami nincs is közel-ellensúlyozásképpen viszont a tengerparton van!Látatlanban is imádtam!Egy gyors vacsora még itt  a csodás-szuper Mile-on...hát,kicsit szégyellem leírni,de Skóciában pizzát ettem-elveimmel ellentétben-viszont egy rendes adagot semmiből nem tudtam volna megenni...ezért történt így.
És elindultunk a tengerpart felé.A szállás felé...Ötödik vagy hatodik emelet volt,oldalról az öbölre néző...csúcsszuper!Óriási apartman óriási konyhával.Óriási felszereltséggel!Ahol reggel mi csináltuk magunknak a reggelit.Ehhez viszont még gyorsan le kellett menni bevárásolni.Már ismertük az Asdát,amolyan angolos InterSpar,hasonló árukészlettel...egy nagy különbséggel,és ez nekem elég meglepő.Itt az Asdában NAGYON hideg van.Szerintem vagy 10 fok.De én egy jó 20 perc után már fagypont közelinek érzem a levegőt.Mert Állítólag  az élelmiszerek minőségmegőrzése miatt az egész áruház ilyen hideg.Az itteniek  pótpulóverekkel indulnak bevásárolni-de az én legendás meleg-szeretetemnek nincs elég pótpulóver.Egyszóval érdekes,és szeretek is idegen országok közértjeiben bóklászni,de itt kicsit lerövidült ez az idő...azért arra pont elég volt,hogy egy jó kis angol reggelire valót összeszedjünk.Mert másnap reggel minden volt,ami ehhez kell:bacon,paradicsomos bab,tükörtojás,zabszalma...meg igazi angol tea.A tejes változathoz még nem vagyunk elég „kifinomultak”,vagyis nem szeretjük...szerintem az angolok közül sem biztos,hogy mindenki szereti,csak megszokták.Amúgy érdekes dolog ez a délutáni teázás.Kicsit olyan,mint a mediterrán szieszta:ürügy a megállásra-beszélgetésre.Mint ilyen,nagyszerű ötlet.Mert ha a kulináris értékét nézzük,nem egy nagy durranás.Ez a tejes tea  szerintem leginkább  egy rossz lőre,süteményből,szendvicsből meg nem tesznek mellé akkora dolgokat,mint én képzelném.A legnagyobb durranás a meggyes lepény Mrs.Lipton-módra...
Van egy nagyon kellemes teabár Windsorban(meg bizonyára sok van,sokhelyen,de én ezt nézegettem  meg alaposabban).


Gyönyörűen szervírozott tea(lőre),és a klasszikus kínálón szendvicsfalatok és teasütemény.Szendvicsfalatnak  az uborkás a sláger-ez lényegében héjatlan vajas kenyér,karikázott uborkával-kis háromszögekre vágva.Na bummmmm!Süteménynek meg valami  olyasmit tálaltak,amit itthon vajas darálósnak hívunk...aztán volt még valami csupasz piskótaféle.Nem vitatom én,hogy nagyon-nagyon finomak lehetnek ezek,de ha már leülünk beszélgetni,tudnék elképzelni ezektől ütősebb sütiket is...Utánanézegettem,honnan ez a szokás.Mert logikus,hogy a déliek a 40 fokban bezárkóznak a hűvös házba,és ha már bezárkóznak,le is dőlnek picit,de miért kezdtek az angolok teát inni  délután 5-kor?
A leglogikusabbank  és egyben „legföldhözragadtabbnak” az a magyarázat tűnt,hogy a  későn,este 9 tájban  sorra kerülő vacsora miatt.Déltől kilencig ugyanis  sokan lettek rosszul-én is rosszul lennék...ezért úgy köztes időben nassolgattak egy kicsit.Egy-egy úrinő készíttetett a szolgálóval néhány uborkás szendvicset,meg hozzá teát.Beállítottak a barátnők,bekapcsolódtak...másnapra már betervezték ezt a közös programot,harmadnapra mások is hírét vették-ekkorra már kis kekszet is tálaltatott a háziasszony...és az esemény pillanat alatt egy ország,egy birodalom hagyományát alapozta meg.
Van azért ettől izgisebb verzió is:A II. Károly nevű angol király állítólag nagytermészetű férfi volt.De messzire nem szeretett menni a természete után,ezért a feleség udvarhölgyeiből válogatott.Minden délután 4 és 5 között bekéretett egyet-egyet a lakosztályába egy kis privát csevegésre...a királynénak ez persze kicsit sem tetszett,de mivel legálisan nem tehetett ellene,királynői cselhez folyamodott.Ő hívta uzsonnára minden délután  az udvarhölgyeit-és az ezen meg nem jelenés kínos kérdéseket vetett volna fel...A hölgyek tehát fecserésztek,ettek-ittak és rövidesen az urak is rájöttek,milyen jó is ez.Szerintem az lehet,hogy sok,akár nemzetek nagyságát meghatározó tradíciók mögött  is-egészen triviális dolog van...de hogy ne legyen annyira az,kerítenek köré valami kis történetet.
Aztán Edinbourgot elhagyva elindultunk északnak...St Andrews felé.

Ez bizonyára sokaknak ismerős név,itt van Britannia legrégebbi egyeteme és ide  járt,itt ismerkedett meg Vilmos herceg az ő Katalin hercegnőjével.Azt kell mondjam,nagyon jó hely.Közép-Skócia keleti partján,közvetlenül a tengernél.Ahol jó nagy az apály-dagály.Jó széles a part.Jó sok a sirály.Jó hangosan rikoltoznak.És ráadásnak csodás középkori romok...merthogy imádom a  tengerparton a sirályok vijjogását hallgatni.Délen ez nincsen így,ha van is sirály,csendben vannak-de itt északon állandóan visítanak...innen tudjuk,hogy jó helyen vagyunk.Az idő is mintha minket ünnepelne:ragyog a nap,langy szellő fújdogál.Páran sétálgatunk csak itt a parton,akkor éppen apály volt...kagylógyűjtés,kavicsdobálgatás volt a jellemző elfoglaltság.Nagy ez a város,sokáig tartott,amig a parton eljutottunk a központhoz.Meglepően sok felsőfokú intézmény volt-bár lehet,hogy csak egy,csak több fakultással,nem ismerem kimerítően az angol rendszert.Az épületek viszont egészen parádésak voltak.Jogi kar,Filozófia kar,egymás után-olyan campusokban,mint máshol a múzeumok...nagyon érdekes  volt.Ebben a városban „csak” sétálgattunk,hagytuk hatni az atmoszférát.Biztosan elmentünk sok olyan épület előtt,aminek  jelentős a története-de most ez nem volt fontos-Csak az összhatás,ami megérint egy ilyen ezeréves skót iskolavárosban...








És St. Andrews után  indul a Kastélyvadászat.Mikor a Kastélykönyvben válogatni kezdtem,6 kastély is  a szigorúan megnézendők listáján volt...aztán a földrajzi szempontok leszűkítették 4-re...aztán képbe kerültek más jellegű látnivalók.Meg az IDŐ...így maradt 1 kastély,1 kastélykert,3 vár...az első vár az Edinbourgi volt,most jön a kastély:GLAMISH
Pont  ahogy a filmekben látjuk,olyan a megérkezés...nagy tábla irányít útba,majd a nagy kapun bekanyarodva egy hosszú-hosszú,lejtős út egyenesen a kastélyhoz visz.Majd egy kilométer az út,persze,hogy megállunk fotózni,annyira képre kívánkozik a látvány:


Időre érkeztünk-pedig ez nem volt tudatos:csoportos túravezetésen visznek körbe és mutatják be a termeket.Sok terem olyan,mint a könyvemben,csak kissé avíttabb...a kárpitok ,a szőnyegek kopottak.Ami gyönyörű,az az intarzia.A színe,a mintája,a fénye...ezt sokáig tudom nézegetni:
A park valami csodálatos!A pázsit már-már mint egy perzsazsőnyeg,a távolban páva sétálgat.Olyan lassan és olyan flegmán,mintha ő is arisztokrata lenne...egyedül  sikerül bóklászni egy kicsit,mert a többiek a kastély büféjét is érdekesnek tartották...lényegében senki nem volt rajtam kívül a parkban,csak az a messzi páva.





Kóvályogna az ember lánya szívesen,ha több ideje lenne...ma az egyik legnagyobb skót-és egyben brit természetvédelmi terület közepén lesz a szállásunk:a Loch Lomondnál.Az meg csak a térképen van közel,és még a legszebb skót kastélykertnél is megállunk.Szóval  gyorsan kell tovább állni.De jó barátunk,az utazók védőszentje most is fogta a kezünket.A Drummond kastélyról beszélünk.Perth mellett egy hosszú leágazás végén.Viszont csak a kert látogatható,a kastély maga nem.Így a bejárat sem a kastély felől van,hanem egy nagy kanyarral hátrébb...Nyitvatartás 18 óráig,az utolsó belépés 17-kor.És mi 17 óra előtt pár perccel ott voltunk-a rossz bejáratnál.Túl gyorsan mentünk hátra ,nem tudom,mennyivel is,de jobb,hogy nem látta senki...a munkás,aki jött bezárni a kaput egy kicsit szöszmötölt a kocsiján valamit...ezért tudtunk bemenni!Az utolsó másodpercben.Ez még a szokásos szerencsénkhez viszonyítva is olyan másodpercre kiszámított csoda  volt,mintha egyenesen Szent Kristóf intézte volna.Ő ugyanis nemcsak az utazók védőszentje,hanem a közlekedőké is...felénk tartotta a kezét,megpiszkált valamit a kapuzáró ember kocsijában.....Így tudtunk program szerint bejutni a parkba.Csodaszép,nem is kell hozzá semmi,csak nézni:















Egy  órányi nézelődés fotózgatás ténfergés után elindultunk a Loch Lomondhoz.Ez kicsit hosszú kocsiút keletről nyugatra,és már csak a szállás megkeresése volt hátra.Ekkor  szerintem  Kristóf megjelent  újra:fejen vágott engem.Nem nagyon,csak egy kicsit  fájt.De eszembe jutott,hogy talán egy kávécska jót tenne...és ,hogy majd akkor a legközelebbi falunál próbáljunk keresni valami pub-ot.Meg is álltunk,be is mentünk-vagyis csak az udvarig,merthogy ott éppen valami  skót falunap volt készülőben.A pub udvarán egy komplett dudás zenekar  várta,hogy elkezdődjön a menet...hát persze,hogy bevártuk,megnéztük,elkísértük őket.Izgalmas volt,és jó volt a kávé..




Na akkor most már tényleg a Loch Lomond.Ez a legnagyobb tó,és egyben nemzeti park is Nagy-Britanniában.Sok kis üdülőfaluval,szálláshellyel.Jellemzően  csak pártíz ház alkot egy „falut”,így elszórva soknak tűnik,de elég kevés turista tud egyszerre itt megszállni-ahhoz képest főleg,hogy ez a legnagyobb  nemzeti park.Nehezen  mondtam le a Loch Nessről,mert ugye azért az a híresebb...viszont úgy 5 órányi kocsiút lenne,míg odaérnénk,meg ugyanannyi visszafelé is,az már egy fél nap...úgyhogy választanom kellett:vagy a kocsikázás a Felföld nyugati részén-ami azért önmagában is kaland,és megérkezés Loch Nessre-ami már nem akkora kaland.Az van ugyanis,hogy Nessi nincs,növény nincs.Van ködben úszó sejtelemes tó,párával,csenddel.És ez valóban egy  szuper unikum-hely a világban-olyan,mint a Holt tenger lehet...tök szuper,hogy ott van az ember a partján,de  lényegében nincs mit nézni,nincs mit csinálni....Megvan ennek is a romantikája,de ezért maradna ki az ék alakú  fjord-szerű tavon való hajókázás...Mert ez  a Lomond tó(Skótul a Loch tavat jelent)a német Königsee-re hasonlít kicsit,csak nincs meg benne az a német precizitás,ami még a  hajókirándulásukat is jellemzi...győzött tehát a csónakázás,ezért nincs Loch Ness.Talán,ha visz még az utunk egyszer Skócia felé,akkor...
LUSS a neve a nemzeti park központi településének,itt indulnak a hajókirándulások is.Mert sokfajta van,mind más közönségnek más céllal.Mi egy  olyan laza nézelődősre vettünk jegyet,az is lett belőle.Az idő remek,minthacsak  Görögországban hajóznánk,ez a fotózás szempontjából is  nagyszerű,ahogy a képek is.







Kora délután visszakanyarodtunk keletnek,az egyik legskótabb,leghíresebb város Stirling felé...egy olyan közepes nagyságú,de a nép történelme szempontjából nagyobb jelentőségű város felé.Az itteni várban született  a skótok nagy királynője,Mária,itt az ő fia is,és itt történtek nagy dolgok...de mi előtte még megálltunk a Wallace monumentnél,ami a város mellett néhány kilométerre van-és mindenhonnan látszik.Parádés építmény állít örök emléket a legnyagyobb skót nemzeti hősnek,William Wallace-nak,a Rettenthetetlennek...egy torony maga az emlékmű,csigalépcső visz fel  három emeletnyit.Az emeleteknél a fordulóknál olyan húsz négyzetméternyi teremben kiállítások  Wallace-ról...majd fenn a tetőn pompás panoráma.Körbe a városra és a csodás skót tájra.Minden pillanata megéri!Az emlékmű mellett van egy kis shop,étterem,park...belefért egy gyors késői ebéd,majd pár perc alatt Stirlingben voltunk.


A szállást hamar megtaláltuk,aztán végre egy olyan whisky lepárlót,ami nyitva is volt.Kezdetét vette a gyárlátogatás...hát,eddig sem voltam nagy égetett szesz párti,de akármilyen drága és egekig dicsért whiskyt kóstoltam,-csak nem akart ízleni!Hazafelé a reptéren is több pultnál whiskykóstoló volt,tettem több próbát,de hiába:számomra  ez a skót csoda érthetetlen marad...nincs olyan skót whisky,amit szívesen meginnék!A rend kedvéért leírom,ami nekem a legérdekesebb volt ebben a történetben:csinálgatják,érlelgetik,hordóba töltögetik a skótok az ő pálinkájukat,aztán a végső ízt,aromát,finomságot(meg mindent,amit nekem nem sikerült meglátnom-találnom ebben  az italban!)attól az Amerikából behozott,használt ,konyakos hordótól kapja meg  az ital,amiben éveket áll...na kérem ,mi ez,ha nem plágium???

És akkor egy gyors esti városnézés a Stirlingi várban-képekben






De persze Skócia nemcsak  történelemből áll...bőven vannak modernebb néznivalók is.Mindjárt itt ez a két ló az út mellett...igaziból csak amolyan kirándulópark egy patak mellett,és hogy ne legyen annyira  csúnya  a vízmű,hát kitalálták ezt a két lovat rá...na jó,nem pont így,de majdnem!Merthogy nem lehet belemenni,meg semmi,csak úgy néznivaló!A Skót-kelta hitvilágban nagy szerepük van a tündéreknek.Valami olyasmi volt itt,hogy egy tavitündér elvesztette a ruháját,és nem tudott többé kijönni a vízből.Bánatában elemészetette magát,és lóként kelt ki a habokból...ennek állít emléket egy itteni szobrász,akinek mellesleg sok-sok lószobra van szerte a világban.Mindenesetre nagyon impozáns.Harminc méter magas  egy-egy lófej,és több ezer fémlapból áll...A Falkirk nevű városka mellett  kelnek ki hirtelen az út jobb oldalán...Egy órányi nézelődést megért.

Merthogy Falkirk igazi látványossága más.Egy olyan egyedülálló technikai csoda,amiért sokan elkanyarodnak errefelé.Skócia ezen részén sok régi,keskenyebb,kisebb csatorna van.A régi időkben itt áruszállítás zajlott,mostanság már inkább turisták használják,mert bizony békés,csendes útvonalak ezek.Csak a dombok miatt kisebb-nagyobb szintkülönbségek vannak a csatornák között.A kisebbeket zsilipekkel át lehet  hidalni,de Falkirknél 24 méteres ez  a szintkülönbség.Ezt pedig zsilippel lehetetlenség...ezért egy forgókereket,amolyan forgó zsilipet terveztek ide.Azért jellemző,hogy mennyire ügyelnek a tradícióra:egy kelta eredetű motívum ,a kétfejű bárd volt a szerkezetet motiváló forma...a központi tengelyen két 15 méteres  kar,melyek egyszerre mozdulnak,és egyenlítik ki egymást.Nem vagyok komoly technika-bolond,de mikor a hely fontosabb látnivalóit kerestem,és megláttam ezt a kereket-gondoltam,ez nem maradhat ki.Sokan gondoltuk ezt,mert már délelőtt sok  volt a látogató.Félóránként fordul a kerék,és teszi le a fenti csatornáról a turistahajót a lentire,hogy folytathassák útjukat Edinbourg felé-és egyben emelik a másik szárnyban a Glasgow felé menőt.A 180 fokos fordulatot 4 perc alatt teszi meg,és mindehhez  1,5 kW/h energiát használ,ami állítólag 8 teáskanna víz felforralásához elegendő....A kerék maga 35 méter,és egészen mellé lehet állni,a hozzáértők ott nézegették alaposan meg még alaposabban.Mérnökembereknek valódi szakmai ínyencfalat lehet.Nekem  is érdekes élmény volt.Összefutottunk egy magyar utazási iroda csoportjával,akik utolsó programként ezt a kereket látogatták meg a reptér és hazafelé menet...aztán jött egy szerelőcsapat,valami aknafélébe néztek be,vagy karbantartás volt,nem tudom pontosan,de odabóklásztam bekukucskálni.



Aztán az egyik szerelőnek megcsörrent a mobilja-és felvette...és ott a kerék tövénél ékes magyarsággal elmondta a párjának,hogy már csak ezt a bármit meg kell csavarni neki és indul is haza...a legváratlanabb helyeken botlunk hazánkfiaiba...Hétvégén Windsorban a kastély melletti pékségbe mentem be,csak úgy valami ebédféle ügyben,és míg nézelődtem,a két eladó közül az egyik odafordult a másikhoz és megjegyezte:Reggel óta fáj a feje,nem tudja,mi van vele...és nem is nagyon lepődtek meg,mikor én is megszólaltam:van nálam Algopyrin...lassacskán világnyelv lesz a magyar...na de itt a kerék:

Linlithgow palace egy szépen megőrzött,de már évszázadok óta nem használt királyi vár.Pedig  ötszáz éve még nagy jelentősége volt,mikor a skótok nagy királynője,Mária próbált trónra kerülni.Akkoriban sem  lehetett  egyszerű dolog a politika...talán az volt Mária nagy tragédiája,hogy megközelítőleg egyszerre született I. Erzsébettel-és így nem tudott élni azzal a lépéselőnnyel,amit egy női uralkodó egzotikuma jelenthetett.Mert egy női uralkodó olyan kis különleges dolog,de mikor két női uralkodó próbál harcolni a trónért,akkor az valahogy sok...pedig a fennmaradt emlékek azt írják,mindkét hölgy korának kiemelkedő szépsége volt,ráadásul műveltek,okosak...talán ha egy-két emberöltővel egymás után születnek,szerencsésebb lett volna a felállás!
Így marad a szomorú története a skótok Máriájának-amiről  legemészthetőbben Ken Follett A tűzoszlop című könyvében  olvashatunk.Sokadszor említem Ken Follettet,és ez nem véletlen.Amellett,hogy végtelenül olvasmányos, mondhatni ”eteti magát”,szinte teljesen  valóságalapú.Főbb vonalaiban mindenképp-mondják róla a tudós elmék,de mivel a régi korok kis- és közepes embereiről nem maradnak fenn emlékek-hát a mellékszereplők általában a képzelet szülöttei...pedig de sokszor is fordul elő,hogy egy mellékszereplő tette alapjaiban renget meg  egy történetet...hát,ilyen a historia.
Mária kultusza lengi be ezt a romjaiban szépen megőrzött kastélyt is.Önkéntesként fiatal lányok korhű ruhákba öltözve kísérik a látogatókat,és ismertetik a vár történetét.Szép itt...







Innen már nem sok maradt Skóciából...egy búcsúzó délutáni étkezés,az utolsó alkalom,hogy bátran rendeljünk egy haggist-hát,annyi maradt,hogy haggis-es hamburgert kóstolt a kismiskolci...az meg ugye nem az igazi.Úgy jöttünk hát el Skóciából,hogy ez még adósság maradt...meg még sok-sok kastély,kert,város,meg  minden...Ja,újra köszönöm a könyvet,Jutka!