Azt mondtad:”Add csak ide nekem a térképet,hadd fedezzek fel
valami szokatlant.”Hogyan férhet el egy egész ország egy térképen?Az
íze,illata,színe,faluk,várak,tenger...És elmentél.Amikor visszajöttél,nem
hoztál képeslapot,sem ajándékot,elkezdtél mesélni.Egy egész országról,melyet a
szívedbe zártál.
Csak úgy nyaralni indultunk egyszer.Csak úgy a térképről kiválasztottam
Hellaszt,hogy lássunk valami szokatlant,valamit ,amit eddig nem..aztán
elindultunk . Aztán még egyszer,és mire észrevettem ,már úgy zártam a szívembe
ezt az országot,ahogy semelyik másikat sem...mert ámulva szeretem az olasz
csizmát,csodálom a franciák országát,újabban egyre kedvesebb a szívemnek a ködös
Albion,de szerelemmel egyedül Görögországra gondolok!
Hellaszról nem egy
hely jut az eszembe...nincs egy sziget,vagy szárazföldi rész,ami egyedüliként
felsejlik nekem,ha elmerengek...ez a szerelem valahogy ennek az egész
országnak,tájnak,életnek,mentalitásnak szól. 16 éve ejtett rabul,és a
varázs azóta sem múlik.Nem a részletekbe
szerettem bele:nem az épületek,nem a történelem,nem is igazán a látnivalók a
lényeg.Igazánból egy hangulat,egy érzés,egy benyomás...elmondani nehéz,szinte
lehetetlen,de bizonyára sokaknak van ilyen,mikor azt érzik:”nem tudom miért,de
jó nagyon!”
Az én Görögországom valahogy mindent jelent,ami görög.Mikor
átlépem a határt,és először meglátom a mára már jól ismert görög betűket,és
meglátom a nap által felperzselt füvet,a szolid lankákat,tudom,hogy hazaértem.A
görög betűk...hát,az nem úgy van,mint nálunk,hogy egy betű az mindig csak egy hangot jelöl...vannak hangok,amelyeket
több betűvel írnak le.Aztán vannak helyek,aminek több neve is van.De ezt csak
akkor tudjuk meg,mikor már jól eltévedtünk...amúgy szívesen tévedek el
Görögországban.Jó sok élményt köszönhetünk ennek.Sok mindent csak azért
láttunk,sok emberrel csak azért találkoztunk,mert a görögöknek nem fontosak a
táblák.Ők valószínűleg úgyis tudják,merre kell menni,a vendég meg bóklásszon
egy kicsit,ha már itt van!Szerintem ezért van az,hogy vagy egyáltalán nincs
irányba állító tábla,vagy van,de akkor meg túl sok,de legtöbbször egy
kicsi,alig észrevehető keménypapírra kézzel kapart valami van egy közeli
kerítésen...biztosan van,akinek ez fájó,de a szabadságunkba jól illeszkedik.Mi legtöbbször elmerülünk az
útban,a forró nyári álmos tempóban,aztán mindig jól sül el.De tényleg...
Furcsának tűnhet,de biztos
vagyok abban,hogy valamikor, egyszer , valamelyik életemben görög voltam.Mert az
nem lehet,hogy akkor is ilyen zsibbasztó boldogság tölt el egy ország minden
darabjától,ha soha nem volt közöm hozzá!Ha ezeket az érzéseket megpróbálom átültetni
a valóságba,akkor csak arra tudok gondolni,hogy hajdanában,előző életemben-ha
van ilyen: görög tengerész lehettem!Nem nagyon tudom mással magyarázni,hogy míg
más vizeken-Törökországban,Horvátországban- rendre rosszul vagyok a
hajókon,addig a görög tengeren hajózva nemhogy bajom nincs,hanem valami eufórikus
boldogsággal tudom bámulni –szó szerint-órákig a vizet.Mindig megnyugtat a
tenger...Bármilyen is legyen,ha „megfogom” a vizet...-ez úgy van,hogy mikor
egy-egy nyáron először megyek le a partra,ahol éppen nyaralunk,leguggolok,vagy
beleülök a vízbe.A tenyeremmel megsimogatom a felületét,és...- akkor annyira
érzem,hogy ITT VAGYOK!
Az én Görögországomban mindig 30 fok van.Vagy több...És ha
behunyom a szememet,érzem,ahogy a föld sugározza ezt a meleget felfelé.És hozza
magával az illatokat.A gyógynövényeket,a virágok illatát,a citromfákét...ha az
ujjaim között szétmorzsolok egy citromlevelet,még órák múlva is érzem az
illatot.Megpuhítja a bőrömet,jobban,mint bármilyen kenőcs.És megpuhítja a
szívemet,mert azzal az egy citrommal,amit jártamban-keltemben felszedek egy fa alól ,nem csak egy limonádét iszok,
valahogy mindent szívok magamba,amit ez a táj adni tud.A
fűszernövények:hát hol van még ilyen,hogy a faluban sétálva jobbra
kakukkfű,balra menta nő az út mellett?És ha kiszállunk a kocsiból
valahol,biztos,hogy megcsap az a kis „vegyes” fűszerillat.Mert maguktól,vadon
nőnek bele a világba a rozmaring,az ánizs,a kapor.Néhány helyen találtam igazi
fűszerboltot.Nem az előre,túristáknak kicsomagolt fűszeres boltokra
gondolok,hanem arra,amikor nagy tíz-húsz literes üvegekben sorakoznak a
polcokon a fűszerek,és patikamérleggel állitják össze a keverékeket.Sok éve egy
fekete kendős öreg asszony muszaka-fűszerét rakták össze nekem-évekig azzal
főztem...mert az igazi muszaka a són kívül négy fűszert kíván...nagyon
fontos,hogy mindig görögöt eszünk...görög étteremben este,reggel görög szupermarketben,péktől
,zöldségestől...
Ha beleharapok egy paradicsomba,nem értem,miért csak itt tud
ilyen íze lenni?Ezt az édes-savanyút,amit valamikor gyerekkoromban még
Magyarországon is ismertünk,mára már szinte csak itt találjuk meg.Hozzá is
tartozik a képhez,a szertartáshoz:a megérkezés napján,rögtön az első este mindig a Horiatiki az első.Horiatiki-Parasztsaláta-ez
a neve annak,amit mi magyarok görögsalátának
hívunk.Soha nem lehet itthon olyat csinálni...a paradicsom miatt...a hagyma
miatt...a sajt miatt...
Imádom a görög hagymát.Már szinte gyümölcs!Eheted
bármikor,nem csíp,nincs szaga!És a feta!Az a paraszttenyérnyi darab,amit
hanyagul rápottyantanak a saláta tetejére...minden évre jut valami jó kis
felfedezni való a görög konyhából.Egymás után jöttek:a bárány,a nyúl,a polip,a
kardhal,a garnéla.Vagy egyszerűen csak egy adag sült feta...valahogy olyan
egyszerűen megtörténik minden.Nincs semmi cifra:egy sima asztal papírterítővel
leterítve,aztán fehér tányéron elénk raknak valami csodát....Szeretek a görög
tengerparti vendéglőkben vacsorázni.Mindig másfélét kérünk,és mindig görögöt...már rendelni tudok görögül.Élvezem
kimondani az ételeik nevét...ena kleftiko,ena gavrosz freszkosz tiganitosz,ena
tzatziki,ena horiatiki,ena litro nero,ena Mythosz...ez egy vacsora.Általában
családi tavernákban eszünk.Az egész család felszolgál,mosolyog,sürög-forog...valamelyik
családtag mindig beszél több nyelven...idén az egyik pincérlány magyarul is
elköszönt tőlünk...tényleg minden olyan egyszerű...evés után mindig jön egy kis
séta még a sötét parton-persze szól a zene,benézünk a boltokba,elnézegetjük a
kagylóból készült tárgyakat,az olajfa eszközöket,könyveket,és persze a
kulcstartókat,karkötőket.Jóideje már,hogy bárhol is vagyunk,kulcstartót hozok
emlékbe.Aztán a boldogtalanabb hónapokban,mikor a kapuhoz közeledve betúrok a
táska aljára:”hol van a lakáskulcs?!”,jó érzés,hogy egy delfin,egy Aphrodite
szoborka vagy egy fém teknős akad a kezembe...
Én Görögországban bármerre fordulok,mindig látom,vagy hallom
a tengert.Ha messze fenn járunk a hegyen,ahová
kígyótestnél is tekergősebb úton kanyarogva jutunk,akkor csak néma a
víz...és állónak tűnik.Mert hacsak nem hatalmasak a hullámok,alig látni a
mozgását...csak a végtelen kékség van.
És ennek a kéknek annyi árnyalata,amire szinte nincsenek is
elnevezések.Valahogy látni kell ezeket,mert hiába próbálgatom,elmondani nem
lehet.Csak állunk a hegyen és bámuljuk a távoli színeket.S ha szerencsés helyen
állunk,a föld íve is még különlegesebbé teszi a látványt.Mert ebben az
országban volt szerencsém azt is meglátni,hogy
a tenger szintje nem vízszintes...
Ha közelebb vagyunk,s egyre közelebb jutunk,nemcsak a víz
mozgását látni,hanem a hangját is hallani...Nekem ez a legszebb zene.Ahogy a szél felkorbácsolja a
hullámokat,és a vízfodrok egymást kergetve rohannak a part felé.Aztán ahogy
kicsapódnak egymás nyomában...a kedvencem a hosszan elnyúló,fokozatosan
elhallgató.Az én Görögországomnak ez a hangja...
Amikor hatalmas fehér szőnyegként terül végig a parton a
hullám.A kerek köves partoknál ezt a zenét tovább hangszereli a kavicsok
kara.Ahogy a visszafelé igyekvő víz nyomán egymásnak koccannak,és a víz
morajlása a kövek hangjával versenyez...csak fekszem a víz útjában,és
hagyom,hogy akadálya legyek a hullámnak...hanyatt fekszem ilyenkor,nézem a
sziklákat,a dombokat a part felett ,Zeusz
kék egét...és hallgatom ezt a zenét.Erre lehet azt mondani:Úgy vagyok,ahogy
köll!Csak úgy boldogan.Mikor az ember valahogy a pólusaiban érzi,hogy olyan jó
élni!
S ha túl sok a nap,mert néha az is lehet,beljebb megyek a
fák vagy a házak közé.Dél körül árnyék
itt se sok van,de ha meghallom a kabócák kórusát,valahogy könnyebb elviselni a
meleget is!Ők is azért tiltakoznak,mert melegük van!Ezek a majdnem-láthatatlan
rovarok így hűtik magukat...hatalmas a hangorkánuk,de bármerre nézek,alig
egy-egy példányt lehet felfedezni közülük.Több év eltelt,mire egyáltalán
megláttam,milyenek is valójában.Annyira meg lehet szokni a hangjukat,hogy
gyakran fel sem tűnik-legfeljebb,ha elhallgatnak!
Az én Görögországom hangjai közé tartozik a görög zene
is.Sok helyen igazi görög népzene szól.Az ottani popzene is nagyon hasonló
hangzású-a nyilván itt is jelenlevő
amerikai sikerdalokon túl sokat hallani ezeket.Számomra még ennyi év után is
meglepő,hogy a görög emberek mennyivel nagyobb szeretettel fordulnak a saját
népzenéjük felé,mint más népek...ott mindennapos,hogy egy étteremben,bárban kis
idő elteltével-és kicsit több ouzó elfogyasztásával-felhangzik a sirtaki,és
táncra perdülnek az emberek.Öregek,fiatalok,kicsik,nagyok...persze mindig van
egy,aki viszi az estét,de néhány percre szinte mindenki bekapcsolódik.
Többször tanúja voltam,hogy órákig táncolnak,mulatnak-csak a
maguk örömére.Ilyenkor nem is foglalkoznak a külföldi emberekkel,látszik,hogy
csak ők vannak,csak úgy élvezik...ott érezni igazán mit jelent egy görög
embernek az a mondat:”Táncolni kell,Uram,a zene majd csak megjön valahonnan!”
Szeretek messze fenn járni a hegyen...az Ainoson,a
Pantokratoron,a Pindoszon,mindegy...felkanyarogva gyakran előfordul,hogy hosszú
percekig mi vagyunk egyedül emberi lények ott,elvétve megy el egy-egy jármű
mellettünk.
Érdekes érzés,állni magasan a dombok felett,egyedül Zeusz
forró napját érezni,és tudni:a világnak ezen a pontján annyira egyedül
vagyunk,hogy még térerő sincs!Bármerre nézünk,mindenfelé szolíd dombok,lágyan
hajló vonalak.Itt nincs hó,nincsenek sziklák.Ami máshol annyira elbűvöl,az itt
nem is hiányzik.Talán zavarna is,annyira nem illene ide a hidegség.Vége nincs
az apró olajfáknak.
Valaki valamikor megszámolhatta őket,mert szoktam olvasni
,hogy hol mennyi van.De egy hegyoldalt elnézve,annyira békés a táj,hogy itt
érteni meg,miért is a béke jelképe ez az ág.Érdekes,ahogy a természet is
gondoskodik erről az országról:az országutak két oldalán kilométer-hosszan
virítanak a leander-fák-mert annyira
nagy a növény,hogy fának hat.Itt nő ekkorára,ahol 2 hónapja egy csepp sem
esett...Oly sokan panaszkodnak,hogy mennyire kényes növény a leander.Úgy
látszik,ő is szeret itt.Meg a fikusz,ami otthon bánatosan kornyadozik egy-egy
cserépben,itt fává erősödik.Hatalmasak a hibiszkuszok,kaktuszok...meg persze a
bougenvillea,az a furcsa virág-fa,ami vízesésként omlik le,a legkülönfélébb
színekben:lila,rózsaszín,sárga,fehér.A legkülönösebb benne,hogy a színét adó
levelek még nem a virághoz
tartoznak,azok csak a fellevelek...valahogy olyan furcsa dolog ez,egy csodásan
virágzó növény,színes,hogy több se kell,virágjának mégis csak a kis fehéres
porzóit nevezzük.Ha kicsit hosszabban nézek egy ilyen csodás növényt,bármennyire
tisztelője vagyok is az észnek,csak azt gondolom:kit érdekel a tudomány,ha
ennyire szép valami?Kit érdekel,hogy az melyik része,ami ilyen harsányan nyomul
a kék égbe?Élénk,robbanóan élő virág,ami ennek az egész mediterrán életnek a
szépségét is jelenti...nekem legalábbis.
Érdekes dolog itt az egyedüllét.A forró napok déli
sziesztája miatt sokszor voltunk teljesen egyedül a házak között is.A hegyen
is.Faluban is.Városban is.Emlékképek rémlenek fel görög „supermarketekről”,ahol
sziesztaidőben pilledten,szuszogva elheverő eladók csak zsibbadtan
odaintenek,mikor valamit venni akartunk...Vigyed.Tedd le a pénzt,menj már
innen-jelentette a fáradt intés,amire telik ilyenkor tőlük...szeretem ezt
is-hogy így bíznak bennünk...hogy tárva-nyitva minden ház és kocsi.Mert meleg
van,mert korán van,vagy épp késő van már.Mindegy.Akkor sem gondolnak rosszat
rólunk.Itt úgy tudok fürdeni a tengerben,hogy nem őrzöm riadtan a táskámat.Úgy
el merek menni fotózni messzire,hogy nem a táska körül járnak gondolataim.Hajnalonként gyakran kijárok
fényképezni a vizet,a házakat,az élet nyomait.Olyankor is szinte mindig egyedül
vagyok.Meg lehet figyelni minden apró részletet,amit szeretnék.
Amíg ide nem jöttem a kék az csak egyetlen szín volt.Legfeljebb2,vagy 3.Világoskék,sötétkék
és türkiz.Most már tudom,hogy a tenger kékje vagy ötvenféle lehet.Nevezni se
igazán lehet őket,nem mindegyikre találnék szavakat.Olyanok ezek a színek,hogy
amíg nem láttad a saját szemeddel,el se hiszed,hogy ilyen van.
Mert annyira szép,hogy elmesélni sem lehet.Lássa mindenki,én
azt kívánom!Volt olyan,hogy egy fél nap folyamán egy part vagy tízféle kékben
tündökölt,ahogy a nap mozgása és a hullámzás alakította a színeket.Ha csak
fekszünk a parton,és a vizet nézzük,már pár perc után feltűnhet az ezüst
csillagok tánca.Ahogy a hullám mozog,mintha ezernyi ezüstös csillám vibrálna.....furcsa ezt mondani,de az én édes
semmittevésem Görögországhoz kapcsolódik
Nekem Görögország
eddig csak nyári élmény volt.Sosem láttam télen,tavasszal,vagy
ősszel.Nem láttam máskor,csak mikor elárasztják a hozzám hasonlók,akik azért
jöttek,amiért én.Akik hozzám hasonlóan el tudnak gyengülni az út porán,az
olajfák száraz,tekeredett törzsén,elmerengenek a kánikulában is mindig
feketében járó öreg asszonyokon,az ing alatt atlétatrikós férfiakon.Az én Görögországomhoz
ilyen emberek tartoznak.A Papónak elnevezett öreg, aki a Pargai Kryoneri strandon a napágyakat
felügyelte. 70 körül volt,és minden reggel fekete
hosszúnadrágban,atlétatrikóban és fehér ingben jelent meg a strandon-igaz,hogy
dél körül mindig felgyűrte az inge ujját...emlékszem a lefkadai öreg,aki jókat szundikált az
étterem sarkában,majd,amikor megszólalt a zene,majd 2 órát ropta a
táncot...tudom,hogy itt is vannak fiatalok,gyerekek,de az én Görögországomban
valahogy mindig az öregek jelennek meg.A
templom előtt az árnyékban üldögélő nagyanyó,persze,ő is feketében-Olyan
bölcsen ,félmosollyal a ráncos arcukon néznek minket:így nézett egy napszítta
,cserzett bőrű,inas matróz az egyik hajóúton,mikor kifogott néhány tengeri
sünt.Mi köré gyűltünk,és néztük,ahogy a hegyes késével kifordítja a kis
narancssárga belsőt a tüskés barna páncélból...felénk kínálta.Mindenki
hezitált,erre az öreg egyszerűen bekapta...mosolyogtunk.Nekünk ez új élmény
volt,ő meg talán újra megállapította magában,hogy fura népek a
túristák...idejönnek,bámulnak,aztán nem eszik meg...Neki ez semmi volt,ez a
jelenet-ő otthon van.A tenger is ott van neki,aznap is,gyerekkora óta ott
volt,és ott lesz akkor is,mikor az összes szájtáti fürdőruhás már hópelyheket
nézeget az ablaküvegen át.Vajon nézik-e még ezek az emberek a tengert-vagy már Hádész az uruk?Eszembe
jutnak néha ezek az emberek,az életük,amiről olyan keveset tudok,de annyira
irigylem.Az a kisbusznyi falusi a fekete nadrágban,a kecskével...ahogy
megállunk csak úgy az út szélén és kirakunk egy csomagot...vajon él-e még,aki
érte ment?Meganissi szigetén.Görögnek születni egy kicsi szigetre,ahol úgy
négyszázan laknak.Annyi minden van ott,ami itt nincs,és egyszerre annyi minden
nincs is...nem tudom,mit irigylek jobban?
Ezért megyünk minden évben újra és újra.Hogy mindezt
átéljük...Megint Görögország?kérdezgetik néhányan,és vannak olyan
szemek,amelyekben látom a ki nem mondott kérdést:”de miért?”
Nekik írtam most ezt...talán érthető