NEKEM GÖRÖGORSZÁG

Azt mondtad:”Add csak ide nekem a térképet,hadd fedezzek fel valami szokatlant.”Hogyan férhet el egy egész ország egy térképen?Az íze,illata,színe,faluk,várak,tenger...És elmentél.Amikor visszajöttél,nem hoztál képeslapot,sem ajándékot,elkezdtél mesélni.Egy egész országról,melyet a szívedbe zártál.

Csak úgy nyaralni indultunk egyszer.Csak úgy a térképről kiválasztottam Hellaszt,hogy lássunk valami szokatlant,valamit ,amit eddig nem..aztán elindultunk . Aztán még egyszer,és mire észrevettem ,már úgy zártam a szívembe ezt az országot,ahogy semelyik másikat sem...mert ámulva szeretem az olasz csizmát,csodálom a franciák országát,újabban egyre kedvesebb a szívemnek a ködös Albion,de szerelemmel egyedül Görögországra gondolok!

Hellaszról  nem egy hely jut az eszembe...nincs egy sziget,vagy szárazföldi rész,ami egyedüliként felsejlik nekem,ha elmerengek...ez a szerelem valahogy ennek az egész országnak,tájnak,életnek,mentalitásnak szól. 16 éve ejtett rabul,és a varázs  azóta sem múlik.Nem a részletekbe szerettem bele:nem az épületek,nem a történelem,nem is igazán a látnivalók a lényeg.Igazánból egy hangulat,egy érzés,egy benyomás...elmondani nehéz,szinte lehetetlen,de bizonyára sokaknak van ilyen,mikor azt érzik:”nem tudom miért,de jó nagyon!”

Az én Görögországom valahogy mindent jelent,ami görög.Mikor átlépem a határt,és először meglátom a mára már jól ismert görög betűket,és meglátom a nap által felperzselt füvet,a szolid lankákat,tudom,hogy hazaértem.A görög betűk...hát,az nem úgy van,mint nálunk,hogy egy betű az mindig  csak  egy hangot jelöl...vannak hangok,amelyeket több betűvel írnak le.Aztán vannak helyek,aminek több neve is van.De ezt csak akkor tudjuk meg,mikor már jól eltévedtünk...amúgy szívesen tévedek el Görögországban.Jó sok élményt köszönhetünk ennek.Sok mindent csak azért láttunk,sok emberrel csak azért találkoztunk,mert a görögöknek nem fontosak a táblák.Ők valószínűleg úgyis tudják,merre kell menni,a vendég meg bóklásszon egy kicsit,ha már itt van!Szerintem ezért van az,hogy vagy egyáltalán nincs irányba állító tábla,vagy van,de akkor meg túl sok,de legtöbbször egy kicsi,alig észrevehető keménypapírra kézzel kapart valami van egy közeli kerítésen...biztosan van,akinek ez fájó,de a szabadságunkba  jól illeszkedik.Mi legtöbbször elmerülünk az útban,a forró nyári álmos tempóban,aztán mindig jól sül el.De tényleg...

Furcsának tűnhet,de  biztos vagyok abban,hogy valamikor, egyszer , valamelyik életemben görög voltam.Mert az nem lehet,hogy akkor is ilyen zsibbasztó boldogság tölt el egy ország minden darabjától,ha soha nem volt közöm hozzá!Ha ezeket az érzéseket megpróbálom átültetni a valóságba,akkor csak arra tudok gondolni,hogy hajdanában,előző életemben-ha van ilyen: görög tengerész lehettem!Nem nagyon tudom mással magyarázni,hogy míg más vizeken-Törökországban,Horvátországban- rendre rosszul vagyok a hajókon,addig a görög tengeren hajózva  nemhogy bajom nincs,hanem valami eufórikus boldogsággal tudom bámulni –szó szerint-órákig a vizet.Mindig megnyugtat a tenger...Bármilyen is legyen,ha „megfogom” a vizet...-ez úgy van,hogy mikor egy-egy nyáron először megyek le a partra,ahol éppen nyaralunk,leguggolok,vagy beleülök a vízbe.A tenyeremmel megsimogatom a felületét,és...- akkor annyira érzem,hogy  ITT VAGYOK!

Az én Görögországomban mindig 30 fok van.Vagy több...És ha behunyom a szememet,érzem,ahogy a föld sugározza ezt a meleget felfelé.És hozza magával az illatokat.A gyógynövényeket,a virágok illatát,a citromfákét...ha az ujjaim között szétmorzsolok egy citromlevelet,még órák múlva is érzem az illatot.Megpuhítja a bőrömet,jobban,mint bármilyen kenőcs.És megpuhítja a szívemet,mert azzal az egy citrommal,amit   jártamban-keltemben felszedek egy  fa alól ,nem csak egy limonádét iszok, valahogy  mindent szívok  magamba,amit ez a táj adni tud.A fűszernövények:hát hol van még ilyen,hogy a faluban sétálva jobbra kakukkfű,balra menta nő az út mellett?És ha kiszállunk a kocsiból valahol,biztos,hogy megcsap az a kis „vegyes” fűszerillat.Mert maguktól,vadon nőnek bele a világba a rozmaring,az ánizs,a kapor.Néhány helyen találtam igazi fűszerboltot.Nem az előre,túristáknak kicsomagolt fűszeres boltokra gondolok,hanem arra,amikor nagy tíz-húsz literes üvegekben sorakoznak a polcokon a fűszerek,és patikamérleggel állitják össze a keverékeket.Sok éve egy fekete kendős öreg asszony muszaka-fűszerét rakták össze nekem-évekig azzal főztem...mert az igazi muszaka a són kívül négy fűszert kíván...nagyon fontos,hogy mindig görögöt eszünk...görög étteremben  este,reggel görög szupermarketben,péktől ,zöldségestől...

Ha beleharapok egy paradicsomba,nem értem,miért csak itt tud ilyen íze lenni?Ezt az édes-savanyút,amit valamikor gyerekkoromban még Magyarországon is ismertünk,mára már szinte csak itt találjuk meg.Hozzá is tartozik a képhez,a szertartáshoz:a megérkezés napján,rögtön az  első este mindig a Horiatiki az első.Horiatiki-Parasztsaláta-ez a  neve annak,amit mi magyarok görögsalátának hívunk.Soha nem lehet itthon olyat csinálni...a paradicsom miatt...a hagyma miatt...a sajt miatt...

Imádom a görög hagymát.Már szinte gyümölcs!Eheted bármikor,nem csíp,nincs szaga!És a feta!Az a paraszttenyérnyi darab,amit hanyagul rápottyantanak a saláta tetejére...minden évre jut valami jó kis felfedezni való a görög konyhából.Egymás után jöttek:a bárány,a nyúl,a polip,a kardhal,a garnéla.Vagy egyszerűen csak egy adag sült feta...valahogy olyan egyszerűen megtörténik minden.Nincs semmi cifra:egy sima asztal papírterítővel leterítve,aztán fehér tányéron elénk raknak valami csodát....Szeretek a görög tengerparti vendéglőkben vacsorázni.Mindig másfélét kérünk,és mindig  görögöt...már rendelni tudok görögül.Élvezem kimondani az ételeik nevét...ena kleftiko,ena gavrosz freszkosz tiganitosz,ena tzatziki,ena horiatiki,ena litro nero,ena Mythosz...ez egy vacsora.Általában családi tavernákban eszünk.Az egész család felszolgál,mosolyog,sürög-forog...valamelyik családtag mindig beszél több nyelven...idén az egyik pincérlány magyarul is elköszönt tőlünk...tényleg minden olyan egyszerű...evés után mindig jön egy kis séta még a sötét parton-persze szól a zene,benézünk a boltokba,elnézegetjük a kagylóból készült tárgyakat,az olajfa eszközöket,könyveket,és persze a kulcstartókat,karkötőket.Jóideje már,hogy bárhol is vagyunk,kulcstartót hozok emlékbe.Aztán a boldogtalanabb hónapokban,mikor a kapuhoz közeledve betúrok a táska aljára:”hol van a lakáskulcs?!”,jó érzés,hogy egy delfin,egy Aphrodite szoborka vagy egy fém teknős akad a kezembe...

Én    Görögországban    bármerre fordulok,mindig látom,vagy hallom a tengert.Ha messze fenn járunk a hegyen,ahová  kígyótestnél is tekergősebb úton kanyarogva jutunk,akkor csak néma a víz...és állónak tűnik.Mert hacsak nem hatalmasak a hullámok,alig látni a mozgását...csak a végtelen kékség van.

És ennek a kéknek annyi árnyalata,amire szinte nincsenek is elnevezések.Valahogy látni kell ezeket,mert hiába próbálgatom,elmondani nem lehet.Csak állunk a hegyen és bámuljuk a távoli színeket.S ha szerencsés helyen állunk,a föld íve is még különlegesebbé teszi a látványt.Mert ebben az országban volt  szerencsém azt is meglátni,hogy a tenger szintje nem vízszintes...

Ha közelebb vagyunk,s egyre közelebb jutunk,nemcsak a víz mozgását látni,hanem a hangját is hallani...Nekem ez a  legszebb zene.Ahogy a szél felkorbácsolja a hullámokat,és a vízfodrok egymást kergetve rohannak a part felé.Aztán ahogy kicsapódnak egymás nyomában...a kedvencem a hosszan elnyúló,fokozatosan elhallgató.Az én Görögországomnak ez a hangja...

Amikor hatalmas fehér szőnyegként terül végig a parton a hullám.A kerek köves partoknál ezt a zenét tovább hangszereli a kavicsok kara.Ahogy a visszafelé igyekvő víz nyomán egymásnak koccannak,és a víz morajlása a kövek hangjával versenyez...csak fekszem a víz útjában,és hagyom,hogy akadálya legyek a hullámnak...hanyatt fekszem ilyenkor,nézem a sziklákat,a dombokat  a part felett ,Zeusz kék egét...és hallgatom ezt a zenét.Erre lehet azt mondani:Úgy vagyok,ahogy köll!Csak úgy boldogan.Mikor az ember valahogy a pólusaiban érzi,hogy olyan jó élni!

S ha túl sok a nap,mert néha az is lehet,beljebb megyek a fák vagy a házak  közé.Dél körül árnyék itt se sok van,de ha meghallom a kabócák kórusát,valahogy könnyebb elviselni a meleget is!Ők is azért tiltakoznak,mert melegük van!Ezek a majdnem-láthatatlan rovarok így hűtik magukat...hatalmas a hangorkánuk,de bármerre nézek,alig egy-egy példányt lehet felfedezni közülük.Több év eltelt,mire egyáltalán megláttam,milyenek is valójában.Annyira meg lehet szokni a hangjukat,hogy gyakran fel sem tűnik-legfeljebb,ha elhallgatnak!

Az én Görögországom hangjai közé tartozik a görög zene is.Sok helyen igazi görög népzene szól.Az ottani popzene is nagyon hasonló hangzású-a nyilván  itt is jelenlevő amerikai sikerdalokon túl sokat hallani ezeket.Számomra még ennyi év után is meglepő,hogy a görög emberek mennyivel nagyobb szeretettel fordulnak a saját népzenéjük felé,mint más népek...ott mindennapos,hogy egy étteremben,bárban kis idő elteltével-és kicsit több ouzó elfogyasztásával-felhangzik a sirtaki,és táncra perdülnek az emberek.Öregek,fiatalok,kicsik,nagyok...persze mindig van egy,aki viszi az estét,de néhány percre szinte mindenki bekapcsolódik.

Többször tanúja voltam,hogy órákig táncolnak,mulatnak-csak a maguk örömére.Ilyenkor nem is foglalkoznak a külföldi emberekkel,látszik,hogy csak ők vannak,csak úgy élvezik...ott érezni igazán mit jelent egy görög embernek az a mondat:”Táncolni kell,Uram,a zene majd csak megjön valahonnan!”

Szeretek messze fenn járni a hegyen...az Ainoson,a Pantokratoron,a Pindoszon,mindegy...felkanyarogva gyakran előfordul,hogy hosszú percekig mi vagyunk egyedül emberi lények ott,elvétve megy el egy-egy jármű mellettünk.

Érdekes érzés,állni magasan a dombok felett,egyedül Zeusz forró napját érezni,és tudni:a világnak ezen a pontján annyira egyedül vagyunk,hogy még térerő sincs!Bármerre nézünk,mindenfelé szolíd dombok,lágyan hajló vonalak.Itt nincs hó,nincsenek sziklák.Ami máshol annyira elbűvöl,az itt nem is hiányzik.Talán zavarna is,annyira nem illene ide a hidegség.Vége nincs az apró olajfáknak.

Valaki valamikor megszámolhatta őket,mert szoktam olvasni ,hogy hol mennyi van.De egy hegyoldalt elnézve,annyira békés a táj,hogy itt érteni meg,miért is a béke jelképe ez az ág.Érdekes,ahogy a természet is gondoskodik erről az országról:az országutak két oldalán kilométer-hosszan virítanak a  leander-fák-mert annyira nagy a növény,hogy fának hat.Itt nő ekkorára,ahol 2 hónapja egy csepp sem esett...Oly sokan panaszkodnak,hogy mennyire kényes növény a leander.Úgy látszik,ő is szeret itt.Meg a fikusz,ami otthon bánatosan kornyadozik egy-egy cserépben,itt fává erősödik.Hatalmasak a hibiszkuszok,kaktuszok...meg persze a bougenvillea,az a furcsa virág-fa,ami vízesésként omlik le,a legkülönfélébb színekben:lila,rózsaszín,sárga,fehér.A legkülönösebb benne,hogy a színét adó levelek még nem  a virághoz tartoznak,azok csak a fellevelek...valahogy olyan furcsa dolog ez,egy csodásan virágzó növény,színes,hogy több se kell,virágjának mégis csak a  kis fehéres  porzóit nevezzük.Ha kicsit hosszabban nézek egy ilyen csodás növényt,bármennyire tisztelője vagyok is az észnek,csak azt gondolom:kit érdekel a tudomány,ha ennyire szép valami?Kit érdekel,hogy az melyik része,ami ilyen harsányan nyomul a kék égbe?Élénk,robbanóan élő virág,ami ennek az egész mediterrán életnek a szépségét is jelenti...nekem legalábbis.

Érdekes dolog itt az egyedüllét.A forró napok déli sziesztája miatt sokszor voltunk teljesen egyedül a házak között is.A hegyen is.Faluban is.Városban is.Emlékképek rémlenek fel görög „supermarketekről”,ahol sziesztaidőben pilledten,szuszogva elheverő eladók csak zsibbadtan odaintenek,mikor valamit venni akartunk...Vigyed.Tedd le a pénzt,menj már innen-jelentette a fáradt intés,amire telik ilyenkor tőlük...szeretem ezt is-hogy így bíznak bennünk...hogy tárva-nyitva minden ház és kocsi.Mert meleg van,mert korán van,vagy épp késő van már.Mindegy.Akkor sem gondolnak rosszat rólunk.Itt úgy tudok fürdeni a tengerben,hogy nem őrzöm riadtan a táskámat.Úgy el merek menni fotózni messzire,hogy nem a táska körül járnak  gondolataim.Hajnalonként gyakran kijárok fényképezni a vizet,a házakat,az élet nyomait.Olyankor is szinte mindig egyedül vagyok.Meg lehet figyelni minden apró részletet,amit szeretnék.

Amíg ide nem jöttem a kék az csak egyetlen  szín volt.Legfeljebb2,vagy 3.Világoskék,sötétkék és türkiz.Most már tudom,hogy a tenger kékje vagy ötvenféle lehet.Nevezni se igazán lehet őket,nem mindegyikre találnék szavakat.Olyanok ezek a színek,hogy amíg nem láttad a saját szemeddel,el se hiszed,hogy ilyen van.

Mert annyira szép,hogy elmesélni sem lehet.Lássa mindenki,én azt kívánom!Volt olyan,hogy egy fél nap folyamán egy part vagy tízféle kékben tündökölt,ahogy a nap mozgása és a hullámzás alakította a színeket.Ha csak fekszünk a parton,és a vizet nézzük,már pár perc után feltűnhet az ezüst csillagok tánca.Ahogy a hullám mozog,mintha ezernyi ezüstös csillám  vibrálna.....furcsa ezt mondani,de az én édes semmittevésem Görögországhoz kapcsolódik

Nekem Görögország  eddig csak nyári élmény volt.Sosem láttam télen,tavasszal,vagy ősszel.Nem láttam máskor,csak mikor elárasztják a hozzám hasonlók,akik azért jöttek,amiért én.Akik hozzám hasonlóan el tudnak gyengülni az út porán,az olajfák száraz,tekeredett törzsén,elmerengenek a kánikulában is mindig feketében járó öreg asszonyokon,az ing alatt atlétatrikós férfiakon.Az én Görögországomhoz ilyen emberek tartoznak.A Papónak elnevezett öreg, aki a  Pargai Kryoneri strandon a napágyakat felügyelte. 70 körül volt,és minden reggel fekete hosszúnadrágban,atlétatrikóban és fehér ingben jelent meg a strandon-igaz,hogy dél körül mindig felgyűrte az inge ujját...emlékszem  a lefkadai öreg,aki jókat szundikált az étterem sarkában,majd,amikor megszólalt a zene,majd 2 órát ropta a táncot...tudom,hogy itt is vannak fiatalok,gyerekek,de az én Görögországomban valahogy  mindig az öregek jelennek meg.A templom előtt az árnyékban üldögélő nagyanyó,persze,ő is feketében-Olyan bölcsen ,félmosollyal a ráncos arcukon néznek minket:így nézett egy napszítta ,cserzett bőrű,inas matróz az egyik hajóúton,mikor kifogott néhány tengeri sünt.Mi köré gyűltünk,és néztük,ahogy a hegyes késével kifordítja a kis narancssárga belsőt a tüskés barna páncélból...felénk kínálta.Mindenki hezitált,erre az öreg egyszerűen bekapta...mosolyogtunk.Nekünk ez új élmény volt,ő meg talán újra megállapította magában,hogy fura népek a túristák...idejönnek,bámulnak,aztán nem eszik meg...Neki ez semmi volt,ez a jelenet-ő otthon van.A tenger is ott van neki,aznap is,gyerekkora óta   ott volt,és ott lesz akkor is,mikor az összes szájtáti fürdőruhás már hópelyheket nézeget az ablaküvegen át.Vajon nézik-e még ezek az  emberek a tengert-vagy már Hádész az uruk?Eszembe jutnak néha ezek az emberek,az életük,amiről olyan keveset tudok,de annyira irigylem.Az a kisbusznyi falusi a fekete nadrágban,a kecskével...ahogy megállunk csak úgy az út szélén és kirakunk egy csomagot...vajon él-e még,aki érte ment?Meganissi szigetén.Görögnek születni egy kicsi szigetre,ahol úgy négyszázan laknak.Annyi minden van ott,ami itt nincs,és egyszerre annyi minden nincs is...nem tudom,mit irigylek jobban?

Ezért megyünk minden évben újra és újra.Hogy mindezt átéljük...Megint Görögország?kérdezgetik néhányan,és vannak olyan szemek,amelyekben látom a ki nem mondott kérdést:”de miért?”

Nekik írtam most ezt...talán érthető