,,Vannak helyek,amelyek szinte várnak ránk valahol mint ismeretlen szeretők,és amikor-ha egyáltalán-rájuk bukkanunk,azonnal és megkérdőjelezhetetlenül tudjuk,hogy ők az igaziak..."
és vannak helyek,amelyek út közben,váratlanul,szinte semmi előjelet nem mutatva tárulkoznak ki nekem és illeszkednek bele eddigi utamba...
és vannak helyek,amelyekbe már akkor beleszeretek,mikor még nem is láttam őket,csak képeket,filmeket nézek vágyakozva,és tudom,egyszer csak eljön a pillanat,mikor ott állok előttük...ez a legfontosabb
erről szól ez a blog

2013. szeptember 8., vasárnap

Klasszikus minikörút Ausztriában




Most már biztos vagyok benne, hogy nálam karmikus dolog az utazás. Valami köze kell,hogy legyen az életfeladatomhoz, bár világosan nem derült még ki,hogy mi…mert az utóbbi években-évtizedekben-egyre tágabb körben és egyre gyakrabban utaztam, és utjaimat szinte· mindig szerencse kíséri. Azt olvastam,hogy aki saját utján halad,annak jól alakulnak a dolgai. És az én utazási dolgaim valahogy olyan jól alakulnak! Minden nyáron kiderül valami különösen jó …mindig nézegetem a katalógusokat, olvasgatok az interneten,képeket nézegetek. Aztán egyszer csak megmozdul valami.· Igy volt ez a hegyekkel is. Egyszer csak elkezdtem egyre gyakrabban arra gondolni, mi lenne,ha idén hegyeket néznénk? Ausztriát, Svájcot…jó lenne egyszerre minél többet látni. Nagy hegyeket akartam, havas csúcsokat, felvonókat, libegőket, Bernina-expresszt. / Ezt a nevet persze csak később ismertem meg,mikor más beleástam magam a témába/
Eddig a városok abszolút hive voltam és a tenger nagy szerelmese. Ez a hegy-dolog meglepte a környezetemet is. A család ugy gondolta,majd elmúlik,az egyik barátnőm ki is nevetett,hogy minek mennék oda,nem nekem való…de nem múlt el! Egyre jobban elmélyültem a hegyek világában,olyannyira,hogy már nem is egy utazásra való „vágyálomuticélt” találtam magunknak. Ebben az utazásban is volt valami sorsszerű-szerencse:hosszú búvárkodás után kiválasztottam egy Olaszország,Svájc hegyei közti barangolást. Magamhoz vettem pénzt, paripát, fegyvert, és elindultam jelentkezni az utra. Verona-Miláno-Locarno-Lugano-San Bernardino hágó-Via Mala szurdok-Tirol…őrült jól hangzik! Aztán az utazási irodában várni kellett az ügyintézőre,mert másik ügyféllel foglakozott. Elég sokáig…hát,ennek az ügyfélnek köszönhető, hogy végül Ausztriában kötöttünk ki. Ugyanis jobb dolgom nem lévén olvasgatni kezdtem az ott lévő katalógusokat. És találtam olyat,amit még nem is láttam. És,ahogy a nagykönyvben meg lett irva,egyszer csak:HOPPÁ!Ott volt az út, ahol a havas hegyek mellett régi vágyak is szerepelnek:Berchtesgaden a hitleri Sasfészekkel és a klagenfurti Minimundus. A  ár elfogadható,sőt még olcsóbb, az időpont is megfelel…igy átmentem a másik irodába,azon frissiben jelentkezni! Igy kerültünk egy klasszikus minikörútra Ausztriába…
Reggel-vagyis inkább hajnal- 4-kor indultunk Miskolcról,az iroda kisbusszal transzferálta a pesti csatlakozáshoz a csapatot. Úgy 15-en lehettünk,akik akkor hajnalban „elhagytuk a várost”.Fél 7-kor Budapestről is elindultunk, fél 10-kor pedig már a hegyeshalmi benzinkútnál ittuk a reggeli kávénkat.
Gyorsan átértünk Ausztriába. A buszon, odaúton megismertük az 5 nap programját. Már akkor kiderült,hogy jól választottunk:jó programot jó vezetéssel végigcsinálni nagyszerű dolog. Az idegenvezető személyében egy nagy felkészültséggel biró, rátermett, agilis, de mégis nyugodt embert ismerhettünk meg.A német nyelvterületre szervezetten utazóknak jó szivvel ajánlom Sasvári Nikolettet…
Szóval volt rövid kis történelmi ismertető Ausztriáról, érdekességek közös „urainkról”,s ami ezeket az ismereteket lazitja,befogadhatóvá teszi,a „kis szinesek”:a gasztronomia,hétköznapi szokások, mai bulvár események… Igy érkeztünk el a Duna parti kis városkába, Kremsbe.
 
Most is ugy gondolom, nem egy különösebben fontos megállója volt utunknak, nem is olyan megkapó,jellegzetes városka,mint amiket később fogunk látni. De itt sem voltunk hiába,fény derült valamire,mondhatni értelmet nyert számomra a jobb későn,mint soha szólás… Kell a magyarázathoz· egy kis ugrás a régmúltba… A negyventől idősebbek gyermek-és fiatalkorát még napközben csak a rádió szinesitette, lévén akkor még nem volt annyi TV adó és adás.Lehet, hogy nehéz ezt ma már elhinni,de én még „két· műszakban” jártam általános iskolába.Egyik héten délelőtt,másik héten délután. Ekkor 1 órakor kezdődött a tanitás.Ilyen heteken 12-kor meghallgattuk otthon a kincstári rádió déli krónikáját,majd 12 óra 25-kor következett A: „játék és muzsika 10 percben”-kapcsoljuk az Astoria szálló hallját -aki kérdez Czigány György-aki válaszol…-és itt bemutatkozott a szerencsés játékos, aki ott élőben kapott 3 KOMOLY komolyzenei kérdést. Nem ám olyan tinglitangi,hétköznapi kérdések voltak ezek,hanem· megalapozott,mély zenei műveltséget igénylők. Felhangzott valamilyen zene-zongoraverseny,hegedűverseny,opera,bármi,-majd következett a kérdés:ki irta,hol mutatták be,ki játszotta először,meg számtalan változat. És nagyon sokszor hallottam Mozart müveinél:ilyenolyan zongoraverseny,köhüljegyzékszáma 124,86,vagy bármi.Ahogy mondani szokás,lila gőzöm nem volt ,mi az a köhüljegyzék,és igy telt el a további 30-40 év is. És idén nyáron egyszer csak Kremsben ott álltam egy ház előtt,melynek falán tábla hirdeti, itt született a „köhül”.Vagyis Dr. Ludwig Ritter von Köchel,a Köchel-jegyzék atyja. Ő katalogizálta Mozart életművét,ami azért hatalmas.
Érdekes ez a Mozart dolog. Sokat mesél róla Niki is,és most döbbenünk rá, sok mindent tudunk róla,meg szülőház Salzburgban,gyerekkori történései,de mi is történt vele öregkorában? Most hallom először,hogy nem is igazán tudni,hol van a sirja…van Bécsben egy siremlék,de nem biztos a dolog. Öregkorára már nem volt annyira érdekes egy zseni zeneszerző/milyen kegyetlen is a világ?!/,és a felesége is egy szétszórt nőszemély volt,és állitólag a temetés idején borzasztó vihar volt,igy nem biztosak benne,hol is alussza örök álmát a világ egyik legnagyobb zeneszerzője. Hát nem érdekes,hogy mik történnek? Ott álltunk az esőben Köchel szülőháza előtt.Mondja Niki,hogy azért engedte olyan közel magához Mozart,mert mint látjuk,mindketten január közepén születtek,és Mozartnak fontosak voltak az ilyen ezoterikus dolgok…az eső csak csepergett és nem gondoltuk,hogy másnap már melegünk lesz,és rövidujjúban is pihegni fogunk.

Ahogy mentünk tovább Melk felé,még jég is verte a buszunk tetejét.Nem voltak valami szép kilátások a jövőt illetően,de szerencsére csak az első napunkat kérte a szél és az eső istene…de ezt még nem tudtuk,igy kevéssé lelkesen érkeztünk a Melki apátsághoz. Láttuk már máskor is ·ezt az épületegyüttest az autópályán elhaladva.Egy hatalmas barokk épület ,óriási kiállitó részleggel,nagyon jól befogadható módon oldották meg a kiállitást. Abszolút modern módszerek vannak,falra vetitett videók,hanggal együtt mozgó vetítések,ilyenek…gyönyörű egyházi kincsek vannak itt:miseruhák,áldozó edények, keresztek,meg sok minden,aminek nem is tudom a nevét.Aranyból,ezüstből drágakövekkel ékesitve…És egy hatalmas barokk templom! Nem kedvencem a barokk aranyozás,de nagyon hatásos itt· a tér,valahogy nem· monumentális,inkább szűk,és sokan is vagyunk,de olyan jól érezni itt is azokat az erőket,amik létrehoznak· egy ilyen· épületet. Nekem ilyen szempontból is a gótika a szivem csücske,de itt m ost tetszik. A szinek,a kissé rövid hajók,ugy egységes.

Az az egy gond,itt is és az apátságban is,hogy sok a turistacsoport. Meglepő,de az utánunk jövő csoport vezetője hajtana minket előre…volt olyan terem,ahol konkrétan mondta,hogy menjünk már tovább! Ilyet még soha nem éltünk meg!
A kolostor kertje nagyon szép. Méretében pont az· a nagyság,amit jó bejárni,de ha elfáradtál,nem szakad meg a szived,hogy még mennyi mindent nem láttál…Minden zöld,gondozott,különleges alakú fák,kilátók…
Az eső ellenére nagyon helyes kis városkának láttuk Melket. Jól ráláttunk a városra és a Dunára is a· dombról,az apátságot a katedrálissal összekötő kis teraszról. Olyan kis nett hely…rendezett házak,emberléptékű méretek,minden tiszta,pedig régi település régi házakkal. Ez volt az első város,amikor ugy megmozdult bennem,hogy de jól is néznek ki ezek az osztrák városok! Aztán a következő város ,Linz ezt tovább mélyitette. Olyan Miskolc nagyságú,szerintem a kora is hasonló,legalábbis a házak stilusa nagyon hasonló…de azért nagyon más. Az egész országban nagy élmény nekem a rendezettség,a tisztaság,hogy minden a helyén,nagyon irigylem.
Ezt ugy kell érteni,hogy nem csak ott van rendezettség,ahol „a papok táncolnak”,vagyis a főtéren és környékén…városnéző city vonatkával nagy kört mentünk Linzben.
Igy volt alkalmunk benézni a híd alá,a parkba,a mellékutcákba,kapualjakba. Sajnálom,hogy csak kevés ideig voltunk itt,mert bár nincs itt különösebb művészeti csodálnivaló,ugy összegészében a város,az utcák,a terek,az egész környezet az élmény! Otthon tudnám itt érezni magam! Annál is inkább,mert ismerős is lehet több minden. Betérhettünk volna DM-be,Lidlbe…
De gyorsan telik az idő,indulnunk kellett,hogy felérjünk a hegyekbe,ahol egy –ottani viszonyok szerint-nagyobb fogadóban van a szállásunk.Olyan,amit képeken lehet látni:fából,a zöld hegyek között,szinte látni a levegőt is,és érezni a Milka-szagot!
2. nap
A reggeli fél 7-kor volt,mivel korán kellett indulni.A mai napon az egyik csúcsprogram zajlott,legalábbis nekem. Régóta foglalkoztat a gondolat,hogy eljussak Berchtesgadenbe
,a hitleri sasfészekbe. Pontosabban ugy néz ki a dolog,hogy mindig van 3-4 „vágy-álom- utazásom”,és ahogy ezekből aztán az évek során szép lassan megvalósul 1-1,ugy lép a helyükbe másik álom-uticél. A sasfészek egy régi-régi álom volt,de valahogy mindig tolódott…
Szóval korán indultunk,és jól tettük. Ugyanis a Kehlsteinhaus az egyik leglátogatottabb bajor látványosság.Ennek megfelelően már ¾ 9-kor több turistabusz állt a nagy parkolóban. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az osztrák-német határt természetesen teljesen észrevétlenül léptük át. Mindössze egy nem túl nagy tábla jelezte a helyet.Nem is változott semmi:ugyanolyan szép táj,ápolt,gondozott növényzet itt is. Nem csoda,hogy mindenki,aki erre jár,rabjává válik.Igy járt ezzel annak idején Adolf Hitler is.Őt is annyira elvarázsolta a táj nagyszerűsége,hogy elhatározta,hatalomra jutása után itt rendezi be az egyik főhadiszállását.Ez az Obersalzberg vidéke. Itt volt háza Göringnek
,Bormannak,és persze Hitlernek. Ám ezek az 1945-ös bombázások során szinte teljesen megsemmisültek,és 1952-ben az akkori bajor vezetés úgy döntött még a nyomát is elhordják ezeknek a házaknak. Amit turitalátványosságnak meghagytak az a Sasfészek,és egy szálloda,ahol annak a bunkernek a bejárata van,ami a náci vezetők házát összekötötte./Ide mi nem mentünk,igy erről nem is irok részletesen/. A határtól úgy 20 km-t teszünk meg,és a buszunk elkezd felkapaszkodni a hegyre. Ez az út is gyönyörű:hatalmas egyenes törzsű fenyők szegélyezik az utat,kristálytiszta vizű patakocskák csordogálnak,és nagyobb szerencsénk nem is lehetne-csodás az idő! Ezen a környéken ez fontos dolog:rossz időjárás esetén az út járhatatlan,nem is engedik fel a turistabuszokat.Egyébként is csak májustól októberig…ne feledjük el,hol vagyunk! Az Alpokban nem játék a hó,a jég! Lavina-és csúszásveszély miatt még az itteni speciális-megerősitett motorral és fékrendszerrel gyártott-buszok sem járnak télen!
A Sasfészekhez 3 szakaszban lehet feljutni. Először felmegyünk ezeknek a speciális buszoknak a parkolójához. Ez felvisz egy másik parkolóhoz,ami a ház alatti fennsikon van kialakitva. Itt egy hosszú alagúton elmegyünk a lifthez,ami gyakorlatilag a ház „nappalijába” repit minket./Persze az alagúttól gyalog is fel lehet jutni,de az olyan hosszú és nehéz terep lenne,amire nem vállalkozunk…/
Tehát:az alsó parkolóban Niki, az idegenvezető megveszi a jegyeket-15,5 Euro,ebben minden benne van.8 50-kor indulunk,a csoport 2 buszba fér be.Valami szédület a felfelé vezető út,konkrétan és átvitt értelemben is! Az úttest keskeny-igy is valóságos mérnöki csoda ebbe a hegybe utat faragni-sokszor úgy érezzük 5 cm-re vagyunk a szakadéktól. A sofőr nincs nagyon megilletődve,szerintem még kicsit gyorsan is megy…amikor visszanézünk,hát,elakad a lélegzetünk a látványtól:alattunk a széditő mélység,szemben gyönyörű,sötétzöld,buja fenyőkkel teli hegyoldal,és ereszkedik egy kósza kis felhőcsomó…szinte a fenyők tetejére van felakadva! És a mi buszunk még mindig csak tekereg felfelé.
Felérünk a parkolóba,jó nagy,hogy több busz is elférjen.Biztosan itt is csodás a panoráma,de őszintén szólva ezt nem néztem-előttünk az alagút bejárata,felette a Sasfészek!
Mindenhol emberek,pedig korán jöttünk-aztán délben,mikor lejövünk,akkor látom igazán,hogy mi is ·a sok!
Biztosan mindenki volt már úgy,hogy nagyon akart valamit,aztán az beteljesült,megvalósult,eljött…én már régen szerettem volna itt lenni!Jó lett volna egy kicsit egyedül lenni,hogy· a megvalósulás pillanata úgy egy kicsit az enyém legyen…nem mintha zavart volna bárki is a környezetemben,csak az igazán fontos dolgokat mindig magammal szeretem először megbeszélni.Egyébként szerintem ezzel mindenki igy van,csak van akinek annyira rövid ideig tart ez,hogy maga sem vette észre,hogy kicsit gondolkodott… 
 De sodornak a helyszinek:már indulunk is. Az alagút úgy 100 egynehány méter hosszú,3-4 méter ·magas,márvánnyal ·kirakott,tetején kivilágitva. Az alagút végén egy kör alakú terem, kupolás ,itt várjuk····· a liftet. Itt várták valamikor Hitlerék is…. Engem,ahogy már többször irtam,kicsit mindig megborzongatnak az olyan helyek,ahol jelentős történelmi személyiségek jártak-éltek. /Mielőtt bárkinek megsérteném az érzéseit,maradjunk annyiban,hogy akik itt jártak, jelentősen befolyásolták a történelem menetét…. ez itt elég is./Jön a lift,az amelyik a „vezérért” is jött. Úgy 15 négyzetméter,a fala ·sárgaréz lemez,oldalán olyan felhajtható zöld bőrülés fut végig-hogy le tudjanak ülni a megfáradt vendégek. 124 méter magasra visz fel. Fényképezni tilos,őr vigyázza, nem is merünk… Mi úgy 25-en vagyunk a liftben,ami pont a ház belsejébe visz.
A házban konkrétan nincs semmi történelmi emlék-bocsánat 1 korabeli darab van,egy márvány kandalló,amit az egyik vezér ajándékozott a másiknak…
A ház gránitból van ,Hitler születésnapjára épittette a vezérkara.Két nyár-az 1937 és 38-as kellett nekik,októbertől májusig ugye itt nem lehet dolgozni.Az út a hegyen át,az alagút,a lift és a ház…állitólag 30 millió birodalmi márkába került.1937-ben…egy Todt nevű mérnök vezetésével készült az akkori technikával a hegyre vezető 6,5 km hosszú,4 méter széles út.Az épités során 800 méteres magasságkülönbséget győztek le,5 alagutat épitettek.1700 méter magasságban pedig egy több gépkocsi számára alkalmas forduló és parkolóhelyet vájtak ki a sziklából.
A háború végén az amerikai csapatok foglalták el a területet és a házat is.Mikor az 50-es években kivonultak és átadták a bajor kormánynak,azt szabták feltételül-és ezt gondolom,valamilyen szerződés rögziti-,hogy semmilyen történelmi emlékhelyet nem alakithatnak ki,megelőzve nemkivánatos politikai jelenségeket. Erről gondoskodva minden mozdithatót el is vittek magukkal. Még az oroszlán formájú kilincset is a kapuról./ Gondolom,vannak azért olyan gyűjtők ott a messzi tengeren túlon,akik jól megfizették ezeket a relikviákat…/ Egyszóval,ami eredeti,az maga az épület./sajnos,éppen felujitják a tetőt, igy a gépek,munkások felvonulása kicsit ront az összképen./ Most családi vállalkozásban étterem üzemel itt fenn,ennek megfelelően éttermi környezet fogadja a liftből kiszállókat… A· teraszhoz vezető folyosón képek mutatják az épitkezést. A teraszt egyébként megismerjük: történelmi dokumentumfilmeken látni itt az akkori vezérkart,ahogy hölgyekkel jókedvűen beszélgetnek. Hát, a látvány valami fantasztikus!Körben hegyek-völgyek,havas csúcsok,kis falvak,erdők-mezők…
Sétálgatunk,fényképezgetünk,hamar eltelik az idő. Pontosan kell indulni,mert a lift indulása is a különbuszokhoz igazodik. Ahogy leérünk,a hegy gyomrából megyünk ki az alagúton a parkoló buszokhoz a látottakról beszélgetünk. Hogy felettünk mekkora hegy van, és mindezt 80 éve, alig 1 év alatt épitették… elhangzik néhány fanyar megjegyzés a 4-es metróra vonatkozólag…
Ahogy leérünk, Niki már mondja is,amit frissen hallott: nemrég volt egy kisebb konfliktus a házban,ezért már mindennemű idegenvezetési tevékenységet betiltottak, hogy ez se legyen indok a csoportosulásra.
Ahogy a csodás hegyi úton lekanyargunk, átszállunk a mi buszunkra,l emegyünk Berchtesgadenbe. Ehhez a kis városkához kötik a Hitleri sasfészek nevét…Bajorországban vagyunk, látszik is a bajor öntudat :kék-fehér „kockás”-asztalteritőmintás- bajor zászlók szinte minden házon. A városka gyönyörű-tiszta, rendezett, de a későbbiekben látni fogjuk,hogy szinte mindegyik az! /Szomorú,hogy ez ennyire feltűnő és jelentős nekünk,azt mutatja,hogy …!/ Jellegzetessége, hogy szinte mindegyik ház fala festett.A szépen vakolt házakat a legkülönfélébb mintákkal diszitették.Megtaláljuk a főteret az oroszlános kúttal. Az oroszlánt,mint cimerállatot csak úgy kiválasztotta magának az az uralkodó család,amelyik elinditotta a kisváros fejlődését. Wittelsbach-nak hivták a családot, és ez minden, ami megmaradt róluk. Niki talán megbocsát nekem,hogy nem figyeltem eléggé,de ennyi nácizmus után kell egy kis humán-kikapcsolódás…mivel dél felé jár az idő,ugy döntünk,eszünk valamit.
Gusztusos ki pékségek vannak,sokféle és változatos töltelékű sütiket lehet kapni. Többet megkóstolunk,legfinomabb-kissé paradox módon-a croissant. Nekem a töltelék nélküli vaj izű a legjobb.Nem olyan zsirosan tapadós,és kifejezetten érezni rajta a vaj izét. Ami viszont kisebb csalódás,azok a kolbászok. Békebeli NDK-s emlékeim mások voltak. Akkor és ott lépten-nyomon kis kolbászsütő bódékba ütköztünk és a kellemesen lengedező sültkolbi illat után menve lehetett rájuk találni. Na most nincs ilyen. Vannak kis gurulós étkezőkocsik,de nagyon modernizáltak…hot dog,hamburger és csak elvétve wurts.Nem sok „echte” van benne. Azért csak eszünk egyet,fimon,de ugy látszik,”a régi dolgokból itt sem maradt semmi”…
Berchtesgadeni andalgás után irány a Königsse-Király-tó. Ezt úgy együtt szokták emlegetni…tulajdonképpen alig megyünk kicsit,és már megérkeztünk. Sajnos,itt is felujitás van. Niki mérgelődik is,ez nem volt szokás eddig a németeknél, hogy a látványosságokat a turistaidény közepén ujitják fel! Mert hatalmas a turistaáradat! Ennyi buszt,autót,motort utoljára a Mont Saint Michelnél láttunk. Végét sem látni a soroknak. De elindulunk! A tóparthoz vezető elég hosszú út a kereskedelem istenéé. Ami elképzelhető souvenir-tárgy, az itt mind megtalálható!És végre valami „echte” gasztronómiai oldalról is:szendvicskészitő bódé a hamburgeres mellett!Barna rozscipókat vág fel az öreg,és tölti meg a pultra kitett sonkák,húsok közül a kiválasztottal.Zöldáruk is vannak,azt is kívánság szerint rakja bele. Ez tetszik!
Maga a tó valóban gyönyörű. Folyószerűen hosszúkás a formája,és fjordszerűen ékelődik a csodazöld hegyek közé,és kristályszertűen tiszta a vize. Mondhatni smaragdszerűen,mert e víz is zöld szinűnek tetszik! Több csónakkikötő is van itt, különféle hosszúságu utakat lehet tenni ezekkel a csónakokkal. Csodás élmény lehet a hegyek között csendben siklani!Nekünk csak a séta,fényképezkedés marad, de ez sem utolsó!
Mikor visszamegyünk a parkolóhoz, akkor vesszük észre,hogy a felénk magasodó hegy tetején ül a Sasfészek! A kamerával be tudjuk zoomolni a házat, és valóban az! Óriási a magasság, innen jól látni, hogy az a 1834 méter mit is jelent!/ és holnap ettől még magasabbra megyünk!/És ott fenn voltunk! Most eszembe jut az Agykontrollos füzetem,amibe sokszor egymás után be van irva Berchtesgaden neve…erről mindenki azt gondol, amit tud,de én biztos vagyok benne, hoztam is, vittem is!
 
  És akkor irány Salzburg. Kicsit szoros ez a program,most talán kiengedhetünk. Jó sorsom lehetővé tette,hogy már többször eljussak ide. Egyszer voltunk már több napig itt, akkor nyugodtan szét tudtunk nézni,majd még kétszer igy átutazóban kóstoltunk bele. Igy most negyedszer sétálunk Mozart városában. Most is csoporttal, jól tájékozott idegenvezetővel. A csoportos utnak vannak ugyan hátrányai-pl. a program és a vezető szabja meg,hogy mit és· mennyi ideig nézünk, mikor indulunk tovább,mikor állunk meg, mikor pihenünk, stb-és ez,ugye· nem feltétlenül van összhangban az egyéni szükségletekkel. Hallatlan előnye viszont,hogy egy IGAZI JÓ idegenvezető a legjobb és legvastagabb utikönyv négyzetével is felér. Tud olyan részleteket, eldugott kis helyeket,amit csak a legrészletesebb utikönyvben találnánk meg,azt meg ugye nem hord magával még a legfanatikusabb utazó sem! Arról nem is beszélve,hogy eleven térképként vezet végig városokon,és sok épületről,ami mellett elmegyünk,kiderül valami új…
Most-negyedszeri ittlétünkkor-tudjuk meg például, hogy Herbert von Karajan is a város szülötte, háza és előtte a szobra a folyóparton áll. ”Sréghenten” jobbra attól a cukrászdától és édességbolttól,ahol Sacher édességektől roskadoznak a polcok… Kevesebb a turista itt a Salznach jobb partján-az óvárosi rész,a vár,a Mozart szülőház a másik oldalon van.
Mi itt elválunk a csoporttól,ketten bóklászunk tovább. Átandalgunk a „sétálóhidon”,de a közepén megállásra késztet valami. A Salznach folyón több kisebb sétahajó viszi az embereket. Az egyiken hangszórókból ordit:egy Mozart keringő…a hajó pedig,mint korcsolyázó a jégen,zenére forog,siklik,”táncol”.
Csudajó volt nézni,nem tudom rajta mit éreztem volna! Aztán álldogálunk kicsit a buszmegállóban,nézzük az embereket,az életet. Bemegyünk souvenirboltokba,persze itt is van szokásos turista-giccs,de találunk izléses, érdekes kis üzleteket. A csokimanufakturáktól indulva-ahol a kézzel készitett spéci csokikat patikamérlegen mérik-a teásboltokig…isteni az illat mindkettőben…és szép lassan elérünk a Getreidegassera,a fő-fő sétálóutcára,ahol a Mozart szülőház áll.Itt a központi turistagyülekező…valóban iszonyu a tömeg…a szülőházon kívül is ·tulajdonképpen minden ház érdekes,szépek,izlésesek,és mindegyiken cégér. Akit nem hoznak lázba a cégérek-én is ilyen vagyok! -az is eltátja itt a száját,olyan szép és autentikus minden. Olyan klassz itt, hogy mindent meg tudnak csinálni ugy, hogy izlésesen egységben marad a látvány,komolyan sehol egy nem ide való BÁRMI! Betérünk több szendvicsbárba,én nagyon szeretek ennivalókat nézni-erről aztán mindenki azt gondol,amit akar…és megtaláljuk azt a fagyis,ahol nosztalgikus okokból fagyizunk. Van mák fagyi is! Sokat eszünk és nagyon jót! Egy baj van,nem találunk egy padot,ahol eleszegethetnénk a fagyinkat. Leülünk hát a Lóusztató melletti buszmegállóhoz. Innen látni a várat is! És elindulunk a Dóm felé a piacra.Végre kolbászok,sonkák… kóstolgatunk is, és vásárolgatunk. Mozart figurás kulcstartót,kugelnt,chilis csokit,szeretjük Salzburgot!

Éjszaka ugyanabban a kellemes muskátlis, faboritásu hotelban alszunk, ahol tegnap. Az erkélyen állva fűszagot érzünk,és bármerre nézünk,hegyeket látunk…néha elmegy egy-egy kocsi. Kevés lehet itt az ideges ember.

3.nap
Felejthető kategóriás reggeli után bepakolunk,és indulás…jókedvű a csapat,már jól érezzük magunkat, várjuk az uj élményeket. Dél felé indulunk,és ma is csúcsélményünk lesz. Most szó szerint… 
 Már régen a Salzkammerguti tavak között megy a buszunk. Nagyon kell ismerni ezeket a tavakat, hogy megkülönböztessük őket egymástól. Esetleg a formájukról, meg persze a városkákról, amik a parton vannak…mert egyébként mind egyformán csodálatos. Közepes nagyságú, buján zöld hegyek közé ékelődve, zöldes szinű, nyugodt, szinte mozdulatlan vizfelületek. A szó valódi értelmében állóvizek. Semmi mozgás,semmi fodrozódás.Másfajta élőviz ez, mint a tenger,ami mindig zúg,morog,mozog.Itt csend van,nyugalom. Ezeken a tavakon csak csónakkal, vitorlással lehet közlekedni, motoros járműnek nyoma sincs. Se a vizen,se a vizben…mindegyik tó kristálytiszta. Teljesen elkápráztat. Otthon a tavaknak a közelébe se szeretek menni, mert mind zavaros, koszos, enyhén, vagy egészen barnás szinű. Mindig csodálkozom, hogy lehet bennük élet.
Ezeknek a tavaknak vizszinük van,eszembe jut,hogy még fürdeni is lehetne. De aztán a fürdésből annyi lett,hogy a Wörthi-tóba beáztattam a lábamat.Nagyon kellemes hőmérsékletű volt,a stégnél 40 centis halak úszkáltak a lábam alatt,tisztán láttam őket. Nagyon meglepnek ezek a kék vizű tavak,a tengeren kívül még nem volt más víz,ahol vágytam volna a fürdésre.
De még csak a Wolfgang-tónál járunk,egy egész nap van a Wörthi-tóig.
A Wolfgang-tónak-névileg-nincs köze Wolfgang Amadeushoz, egyébként is csak annyi,hogy a partján áll St. Gilgen városkája. Lényegileg innen ered a Mozart család,itt volt biró a nagyapa.A városka nagyon kicsi,de·· csodás templomában egy márványtáblán látható is a Mozart családfa. Rögtön a templom mellett van a temető. Niki idézett egy mondást valakitől-elfelejtettem a nevét-,miszerint egy várost legjobban a pályaudvar és a temető állapota jellemez. Ausztriai tartózkodásunk során mindkettőt néztük.
A St.-Gilgeni temető kicsi, barátságos ,olyan ahol nem állt meg az idő. Mintha a temető is része lenne a város életének, nem tudom másként mondani,bármilyen paradoxnak tűnik is:élő. Az otthoni temetőkkel ellentétben itt a sirok,siremlékek sokkal kisebbek,és gondozottabbak. Egy-egy kisebb emlékkő,esetleg kovácsoltvas kereszt,és izléses elrendezésben sok virág. De nem vágott-legkevésbé mű-, hanem kiültetett kerti virágok. Valahogy lényegesen kisebb minden,de itt tényleg igaz,hogy a kevesebb több…temetőbe egyébként Hallstattban is leszünk,az még érdekesebb lesz! 
 Sétálgatunk a Wolfgang tó partján,nagyon nyugodt minden.A városháza előtt a gyermek Mozart bájos kis szobra,kötelező fotó program.Itt van a hires snapsz szűkebb hazája is,hát kóstolgatunk,vásárolgatunk.
Tovább indulunk Hallstattba,amit valószinűleg mindenki látott már képen. Ez az az alpesi városka,ahol az óváros 1 utcányi szélességben a tó és a hegy közé épült. Egy sor ház van a tóparton,majd a keskeny sétálóutca,és az út másik oldalán lévő házsor már a hegy oldalára kapaszkodik. Ahol kicsit több hely lett,ott a hegyoldalba épült ház felé még egy házat épitettek,fel a hegyre.

A házacskák nagyon autentikusak,fából mindegyik,szépen felujitva-naná,hát Ausztriában vagyunk-…láttunk egy 2 dimenziós körtefát! Ez ugy nézett ki,hogy a ház frontján a fal és a járda között nőtt ki a földből,majd a ház falához támaszkodva,futónövényként nőtt fel. És ott lógtak rajta a körték! Hosszú sétálóutca kanyarog a régi piactérig,ami háromszög alaku. Itt a templom,amit minden képen,képeslapon láthatunk. Még feljebb megyünk,mert az igazi kulinária ott van!
Egyrészt a panoráma:visszafordulva lehet fotózni a várost, ahol végigjöttünk. Másrészt a temető. Az is-persze-a szűk kis hegyoldalba kapaszkodik, alig néhánytiz sirnak van hely. Ez különös szokás kialakulásához vezetett. Akik itt meghaltak, szokás szerint eltemették őket…majd 10-15 év múlva kihantolták, mert ugye kellett a hely. A kiemelt csontokat megtisztitották, akkurátus rendben elhelyezték a polcokon,a  család kérése szerint megfestették a koponyát mindenféle szimbolikus jelekkel. A rózsa a szeretet jelképe,a babérlevél a dicsőségé,a tölgyfa a bölcsesség,ha jól emlékszem… Hát, ilyet még nem láttunk, jártunkban-keltünkben. Igy ,idegen emberként,látogatóban itt járva,érdekes kulturális szösszenet, de elképzelni,hogy családtagként kijárok a temetőbe, és ez a kép fogad…hát, nem is tudom,talán kissé morbid. De biztosan ezt is meg lehet szokni-mit nem??!!-hiszen kulturemberek évszázadokig e szokásnak megfelelően éltek.
Ez tűnik a legérdekesebbnek a városban. Mert már szinte természetes,hogy ezek a városkák ragyognak a tisztaságtól,minden ház felujitva, falfirka nélkül,és modern technikai eszközökkel felszerelve, de ugy,hogy az ne rontsa az összképet. Ilyen szempontból Salzburg volt a legérdekesebb. A Gettreidegassen,ahol minden üzletnek cégére van. Szebbnél szebb kovácsoltvas cégérek. Ezeket nézegetve figyeltünk fel az egyikre,egy ismerős,sárga M betűt formált. Igen, a Mcdonalds cégére volt, mert igy is lehet. Szóval igy a 3-4-napon már ez tűnik természetesnek.Beszéljük is a csoportban,hogy milyen könnyen hozzá tudnánk szokni ehhez a széphez-jóhoz.
Ilyen gondolatokkal indulunk a fő attrakcióhoz,a
Hochalpenstrassehoz. Ez Ausztria legmagasabb csúcsa,a Grossglockner /Nagyharang/ köré épitett alpesi panorámaút. Még 1935-ben épitették,a legmagasabb csúcsok közé. 48 km hosszú,fizetős autóút,36 hajtűkanyarral,ezek sorszáma és tengerszint feletti magassága mindnél táblával van jelölve. A kanyarok után vagy között sűrűn kiépitett pihenő és kilátóhelyek,ahol meg lehet állni,kiszállni a kocsiból,fotózni esetleg hógolyózni…még kartonon szánkózó gyerekeket is is láttunk az egyik pihenőnél.
A bejáratnál jegyet kellett venni, szabott tarifája van· kocsinak, busznak, motornak. Kisebb-nagyobb pihenőhelyek vannak, mi kettőnél álltunk meg,a Fuschertörl 2428 méteren, és a Franz Joseph kilátónál 2369 méteren. Az első egy kisebb kilátóhely, rögzitett látcsövek vannak beállitva 1-1 csúcs irányába. A távcső mellé kiirva a csúcs neve,magassága. Csodálatos a kilátás,és ahogy a földrajz tankönyvekben meg vagyon irva, láthatjuk a hegyoldalban: lombhullató erdők,fenyőerdők/ennyi fenyőt, és ilyen harsányan élettel telieket még soha nem láttam/, cserjék, füves rét, zuzmós, havasok, csupasz szikla…nagyon tetszik, nem győzzük kapkodni a fejünket.
Van,ahol közvetlenül a hótakaró mellett megy el a buszunk, a ragyogó napsütés szikrázik a· kicsit koszos havon,alatta meg-megcsillan az olvadó víz. Kicsit arrébb sárga virágmező ,majd ujra hó. Azért itt nagyon fúj a szél,a napsütés ellenére kabátot kell vennem. De a zöld nagyon zöld,a kék nagyon kék…azt hiszem, nem bántam meg,hogy az idén a hegyeket választottuk! Ezt a látványt nem nagyon lehet leirni! Már sok sort kihúztam, mert nem nagyon volt értelmük! Vannak ugyan kifejezések, például,hogy elakad a lélegzetünk, porszemnek érezzük magunkat, meg ilyenek. De ezek sem tudják kifejezni azt, amikor valami nem azzal hat,hogy szép,hogy kedves,hogy örömet okoz. Csak azzal hat,hogy VAN,hogy ott van több ezer éve, olyan erők hozták létre,amiket elképzelni sem tudunk,és olyan erők kellenének az elmozditásukhoz,amit jobb,ha el sem képzelünk. Csak állnak itt,mintha azt mondanák:ember, lehet,hogy nálad nincs csodálatosabb,de én már itt voltam előtted is, és itt leszek akkor is, ha már más nem lesz a földön… Persze,nem mond semmit,csak hagyja, hogy csodáljuk. Talán a fenséges a jó szó,áll itt a hegy és fürdik a csodálatunkban. Vagy talán mindegy is neki, hogy ki mit szól hozzá. Annyiban más mint a tenger,hogy távoli fenség, megérinthetetlen. A tengert egy-egy pillanatra meg tudom fogni, átcsorgatom az ujjaim között, és ha belemerülök, körülölel…itt ilyesmiről szó sincs ,a hegy csak hagyja,hogy csodáljuk…és mi emberek csodáljuk is!Sok százan ,akik itt vagyunk,a földrész szinte minden országából. Magyar rendszámot is látunk,felfigyelünk rá,mint mindig,ha külföldön járunk…
Aztán a Ferenc József kilátónál állunk meg. Azért kapta a nevét,mert annak idején a császári pár is innen nézett szét. Ez egy komoly látogatói központ Európa majdnem-tetején: hatalmas parkolóház, éttermek, büfék, kilátók· és innen indul a gleccservasút. Ugyanis pontosan a Grossglockernnel szemben vagyunk,a Pasterze gleccsernél.
Ez az osztrák Alpok legnagyobb gleccsere. Valóban észbontóak a méretek.Ez első pillantásra nem is látszik annyira, akkor jövünk rá a távolságokra,amikor észreveszünk néhány turistát lenn a gleccser alján. Oda ugyanis le lehet sétálni.De a távolságot elnézve, legalább egy órányi az út lefelé, és valószinűleg túrabakancs kéne hozzá…
Időnként· furcsa,éles fütty hallatszik. Nagyon erősen. Ez a mormoták hivó hangja,valamit jeleznerk egymásnak. Kedves kis rágcsálók ezek, ennivalót koldulnak. A turisták válogatás nélkül mindent dobálnak le nekik, ők pedig mindent befalnak. Kell is, mert egész télen álmot alszanak,és ilyenkor kell nekik olyan vastag zsirréteget növeszteni magukra, amilyet csak tudnak. Nagyon jópofák,ahogy rágcsálnak,két lébra emelkedve nézelődnek, kommunikálnak egymással.
Öröm,hogy ilyen szép időt sikerült kifogni! Ragyog a nap,sehol egy komolyabb felhő! Ha a legkisebb esélye is fennáll a rossz időnek,a látogatókat nem is engedik fel ide. De az utazók istene kegyes volt hozzánk,hogy mindent megmutatott,amit látni szerettünk volna!Niki elmondta,hogy az előttünk lévő csoport nem volt ilyen szerencsés,akkor nem jöhettek fel,más programot csináltak nekik.Hát,nagyon el lettem volna keseredve,ha nem lehettem volna itt!

A panoramaút kijárata Heiligenblut faluján vezet át. Ezt a kis falut láttam már többször a Travel chanelen.”Szent vért” jelent a neve,mert a templomkában őriznek egy fiolányi vért egy szenttől. Hát,én alaposan elfelejtettem a történetet,de házi feladat lehet a Googlen annak,aki komolyan érdeklődik…az viszont biztos,hogy a másik nevezetesség,hogy a hegy „áldozatai”,vagyis a szerencsétlenül járt hegymászók itt pihennek a templom kertjében. Hát,gondolom,nem mindegyik… Észak-déli irányba haladunk tovább,a szállásunk Villachban lesz ma éjszaka. Valahonnan ismerős ez a név. Talán a Travel Chanel…egy belvárosi szállodában. Ennek is van előnye,vacsora után majd sétálunk. Igy is lett,kellemes szálloda volt,valóban 1-2 utcányira a centrumtól. Villach egy kis gyöngyszemnek bizonyult: tiszta, gondozott, arányos,olyan emberi távolságokkal. Nyugalom,és csuda jó fagyi! Azért irom külön,mert nagy fagylalt-rajongó vagyok,és az itteni minősége meglepett!Ilyen jó fagyit csak Olaszországban szoktak adni,de ott sokkal drágább. Grazban, Villachban is hatalmas adagot kaptunk 2 euroért. Egy ekkora fagyiért később Firenzéban 5 eurot is fizettünk.Éltünk is az alkalommal többször is,mert szinte ez volt az egyetlen gasztronómiai élmény az uton.
Az étkezés /félpanzió/ ugyanis az egész úton a „felejtsükel” kategóriába tartozott. Lényegében semmi „echte”-amit azért vártam volna! Mindig azt olvasom, ha elmegyünk egy országba, feltétlenül az ottani jellegzetes ételeket együk, semmiképp se hazait rendeljünk-húsleves,rántotthús… Bár itt a wienersnitzelnnek még volt is valami létjogosultsága,de nem örültem neki! Egy mókás mozzanat volt-bár mókával nem lakik jól az utazó- A villachi vacsora és a következő esti, szlovéniai ,ugyanaz volt-marhaszelet gombás barnamártással,gombóccal.Ez talán még nem lett volna baj,ha a gombócnak ize van,a hús meg van sütve,stb…igy az út végére az első este „lepontozott húslevesrántotthúskrumpli” felértékelődött. Hát,itt látszik,hogy valóban minden relativ…

4.nap
Wörthi-tó…irtam már, hogy mennyire megfogott ezeknek a kis alpesi tavaknak a tisztasága. Ilyen a Wörthi-tó is. Már az odavezető úton is néztük a sztráda mellett, a domboldalon, a fák között,olyan, mintha folyamatosan nyirnák a füvet,szednék a szemetet…hogy van ez?
A víz szine kék, és nagy élmény volt,hogy belelógott a lábam. És bár volt ott kegytemplom,kis temető,szép kilátás,mégis ez volt a legjobb érzés! Talán be lehetett volna iktatni ide egy kis fürdőző programot…bár ez erősen időjárás-függő lenne,és lehet,hogy nem mindenki szeretné annyira,mint én! Mert most ragyog a nap,vakitóan kék az ég,fehér felhőbodrocskák úsznak odafenn,minden együtt van egy kis pancsoláshoz! Vessem rám követ mindenki,aki most a kegytemplom szépségeiben gyönyörködött,akkor is nekem volt a jobb.A víz cirógató volt,a lustán kanyargó nagy halak látványa pedig megnyugtató. Szeretem nézni a halakat,ahogy némán tekeregnek. Érdekes,hogy ez a hang nélküli mozgás milyen megnyugtatóan hat az emberre. Nemcsak most,hanem általában. Pedig nem vagyok egy idegeskedő· tipus,most sincs miért zaklatottnak lenni…tetszik itt…nem is értem az osztrákokat,minek jönnek a Balatonra? De aztán elmondja Niki,itt is a pénz az úr! Ez  az üdülőövezet olyan árakkal dolgozik,hogy nem mindenki engedheti meg magának. Hát,én is csak ilyen rövidke impressziót engedhettem meg!
De nem is kell szomorkodni ezen,mert újabb élmény vár:
Klagenfurt. Ez a karinthiai kisváros olyan,hogy melengeti a szivünket. Persze,tiszta,gondozott,stb.-bár az egyik útitárs állitja,hogy látott egy falfirkát! Különösen hangulatos az óváros. Főterén egy számomra nem túl fantáziadús sárkányos szobor áll. 1590 körülről. Amekkora legenda van körülötte,lehetne kicsit élettelibb is…szóval élt egyszer egy sárkány,aki elkezdte felfalni a városka lakóit,és akkor a király felajánlott jutalmat,és végül két hős harcos elpusztitotta a sárkányt…de ettől érdekesebb a város többi része.
Mondjuk egy kicsi kutacska egy manóval amelyiknek az egyik „szarva” már fényesre csiszolódott a sok simitástól…állitólag,aki megfogja a szarvát,visszatér a városba. Látszik,hogy sokakat rabul ejtett ez a hely,sokan vissza szeretnének jönni.Mellette a földön a 2008-as futball EB emlékére-melynek egyik helyszine volt a város- egy jóképű óra. Odébb sok-sok cimer.Ahogy jobban megnézzük,hát városok cimerei…itt van Zalaegerszeg is,mint megtudjuk,ezek a testvérvárosok,és azok cimerei.

Egyfajta délies, kissé mediterrán érzetet kelt a város. Szép óvárosi rész,eldugott kis belső udvarokkal,sejtelmes kapualjak,kis ajándéküzletekkel. Egy csodaszép és minden izében reneszánsz palota, reneszánsz belső udvarral…
Az történt még,hogy a város többször leégett, mindig újjá kellett épiteni,ezért kelt olyan ujszerű hatást. Igy a városháza,ami közvetlenül a sárkányos szoborral szemben van.És a tartományi székház is,ami 2 nagy tornyától eltekintve leginkább a lőcsei városházára hasonlit.
A legjobb a régi főtér-ami nem is igazán tér, inkább egy szélesebb sétáló utca. Innen ki vannak tiltva az autók. Ennek megfelelően minden kávézónak, presszónak kiülős részei vannak, sűrűn látunk pálmákat, nagy dézsában. Süt a nap,élénk· beszélgetésben vannak az emberek. Egy tengerparti városkára hasonlit,ha nem tudnám,hogy· abszolút a szárazföld közepén vagyunk,arra szavaznék,talán Genova…talán azért is tetszik annyira,mert szeretem a mediterrán vidéket.
Klagenfurt az a város,ahol a városszéli első ház nem romos raktárépület,hanem majdnem olyan gondozott,szép.mint a belső részek. Néhány perc buszozás után elérjük a hely másik nagy látványosságát, a Minimundust.
Ez egy olyan látványpark, ahol 1:25 arányban kicsinyitve láthatjuk a világ százhuszonvalahány hires épületét, látványosságát. Sokkal kevesebb darabbal kezdték kialakitani a parkot, még 1950 körül, de persze már komolyan bővült a látványosságok köre, és alkalmazkodtak a kor igényeihez is. Vagyis már nem csak stabil épitmények, hanem mobil dolgokat is látni: működő vasútállomás váltókkal, megállókkal, hajódokk, ahol óriásdaruk rakodják ki a tengerjáró hajókat,sőt van már űrkilövés is!
Nagy számban vannak a német nyelvterületi hirességek-többek között a Kremsi középkori városkapu,ami alatt az első napunkon átmentünk. Számos olyan épület is van,amit nem igazán ismerünk…persze a helyiek nyilván igen. Mi a Kölni dómot és a Neusweisteini kastélyt tudjuk megne vezni./ Szerencsére minden makett mellett található 2 nyelven irt táblácska, ahol a legfontosabb tudnivalók elolvashatóak./ Aztán persze rengeteg valóban világszerte ismert látványosság. Bolyongunk az Eiffel torony alatt , megnézzük a Parthenont, a Loire menti kastélyokat.Európából majdnem 100 épület mása van itt,de az összes kontinens szépsége megtalálható. Ugy tűnik,mostanában kezdik az amerikai témákat kidolgozni. De az egyik újonnan készülő csoda :a Bledi kastély. Érdekes,nemsokára ott leszünk. Most először megnézzük a makettjét.

Érdekes élmény itt sétálgatni. Mindenki boldogan ismeri fel,hol járt már,nézegeti azokat,ahová még el szeretne menni…amikor valahová eljut az ember másképp látja az épületet,mint itt most mi.
Mert mondjuk a Szt. Péter teret csak „alulról” látjuk,itt meg,az egészet átfogja a tekintet. Sok épületnél vannak· kis méretarányos járókelők, igy lehet látni a valódi nagyságot is. És tökéletesen élthű minden. Betonból, márványból, murvából dolgoznak,ha van is műanyag,nem venni észre. A Brüsszeli városháza sokszáz faragott szentszobra méretarányosan kis van faragva…a Velencei Szent Márk lovai,az arany oroszlán,mind élethű. Nagyon érdekesek a középkori várak…vagyis egész városok,mert a környezettel együtt vannak kialakitva.Több is látható a park területén, osztrák, szlovén felségjellel. Kis dombocska, a városba vezető út őrtornyokkal, a várost védő fal,bástyákkal,emberekkel,szekerekkel…a lakótornyok, kis fakápolnák,szóval minden,amit a középkori élettel hozunk összefüggésbe. Itt lehet új álom-úticélokat gyűjteni!
Meleg van,az idő gyorsan telik, jólesik a légkondis buszban hűsölni kicsit. Nem is kicsit,mert most egygázzal megyünk át Szlovéniába. A Karawankák hegycsoportnál. Nincs különösebb jelentősége ennek,csak tetszik nekem a név, megjegyeztem. Amugy nagyon kell figyelni,hol a határ…csak onnan vesszük észre,hogy Niki szól…meg onnan,hogy egy idő után vannak· szlovén feliratok· is. A táj szépsége,a növényzet ugyanolyan,folyamatosan az Alpokban haladunk. Azok a jellegzetesen egyenes égre törő fenyők itt is nőnek…egyre jobban tetszik itt,a hegyekben. Ugy látszik,valóban változnak az ember utazási szokásai is az évek múlásával. Persze még most se nagyon tudom elképzelni,hogy hátizsákkal a vállamon baktatok a hegyi ösvényeken…de igy buszból kinézve nagyon tetszik. Jólesik a hegyi falvakban nézelődni,kiállni a fogadó erkélyére és beszivni a tehénszagot./ Nem gondoltam volna,hogy ezt egyszer irónia nélkül le tudom irni./ Kellemes a társaság is. Egy ismerősöm mondta,azért nem menne ilyen társasútra, mert nem kiváncsi a többi 40 ember hisztijére. Hát, itt nincs hiszti,mindenki korrekt módon veszi a történéseket,kulturáltan viszonyul a másikhoz. Pedig szerintem 15-től 75-ig minden korosztályból van képviselő…persze jó a vezetőnk is. Mindig tudjuk a következő lépést,az esetleges változásokat,azok okait. Figyel a terhelésünkre, igényeinkre, igy viszonylag megvalósithatók az egyéni elképzelések is…igy séláltunk mi külön Salzburgban,és igy mentek el többen itt Szlovéniában is másfelé sétálni…
De első utunk a
Bledi tóhoz vezet,ahol már vár minket a pletna. És akkor a magyarázat:a Bledi tó „egy Salzkammerguti-tó” Szlovéniában,a pletna pedig a csónak. Elég nagy csónak, jó 20 ember fér be egy· járműbe. Nagyon kell ügyelni a beszállásnál az egyensúlyra:először az egy középső ember megy be a legvégébe,majd egyenként a két oldalra kiegyenlitve…ugy kell elképzelni,mintha egy gótikus boltivnél először a zárókövet teszik be,majd egyesével alá a két szárat,párhuzamosan haladva. Valószinűleg nagyon labilis ez a szerkezet,mert kifelé is igy kell szállnunk,szigorúan vezényli le a kiszállást a Pletnás. A vizen már magabiztosan siklik. De,ami a legmeglepőbb,egyetlen hosszú bottal hajtja egyetlen hajós ,a csónak végében állva,mint a velencei gondolások.
Tovább fokozódik a lelkesedésem az alpesi tavak iránt:ez is gyönyörű,tiszta,nyugodt,áttetsző vizű.És bár nem tünik nagynak,sokáig tarta a” pletnázás.” A tó közepén található szigetre megyünk.A szigeten egy templom áll,igazából a panoráma miatt jönnek ide emberek.Nagyon sok a lépcső,és ottjártunkkor éppen egy esküvő zajlott.Körülnézve minden élő,zöld volt,fenn ragyog a nap,a víz csodás kék,kell-e még valami a boldogsághoz?Kicsit sétálunk,nézelődünk,majs visszaindulunk a stárazföldre.És elevezünk a tó strandja mellett.Ugy néz ki,hogy a tó egy parti részét szalaggal elkeritették a fürdőzőknek.Újra rámtör,milyen kár,hogy nem lehet itt fürdenünk.Pedig hogyfeldobná a programot,ha átadhatnánk magunkat egy kicsit a hűs haboknak…Hát,még akkor mekkora kedvem támad,mikor meglátom a strandot felülről,a várból.A vizben uszkáló emberek egész testét,minden mozdulatát látni,vagyis a víz olyan tiszta,mint a tenger!Szerintem,ha alternativaként lehetett volna a strandolást választani,nem egyedül lettünk volna a csoportból!
A várba busszal megyünk fel,152 méter. Az utolsó métereket tesszük meg gyalog, de nagyon húzós. Nincs sima út,esetlegesen letaposott csúszós,dimbes-dombos termésköveken megyünk, kicsit meglepő.
A várban van egy kisebb helytörténeti kiállitás, de itt is a panoráma a fő attrakció. Messzire ellátni a hegyek ölelésében. Viszonylag sokan vagyunk turisták,de eloszlik a nagy térben,nyugodtnak, csendesnek látszik minden.
A vacsorát itt Bledben kapjuk, egy szállodában. Felszolgálják nekünk azt a gombás marhaszeletet, ami már az előző este,Villachban sem volt nyerő. Csendben elkönyveljük,hogy ez az út nem a gasztronómiai élvezetekről szól.
És bizony most sokat buszozunk, hogy elérjük az utolsó szálláshelyünket, egy alpesi kis panziót. Sötét van,mire megérkezünk,fáradt is mindenki ,csend van a buszban. Ez a szállás is olyan,mint az első: harapnivaló falusi tehénszagú levegő, szép kilátás,mindenütt zöld fű, és az a furcsa osztrák településszerkezet…
5. nap
Utolsó napunk is a természeti szépségek jegyében telik:egy cseppkőbarlangba,a Semriachi Lurgrottéba megyünk. Ez Ausztria legnagyobb cseppkőbarlangja…Miskolcon,az általános iskolások kötelező osztálykirándulásai között még mindig ott szerepel az Aggteleki cseppkőbarlang, ugy az ötödik évfolyam környékén. Igy ez nekünk nem tűnik akkora durranásnak. Persze szép, izgalmas,mint minden föld alatti élmény,és érdekes az is,hogy a barlang és bejárata mennyire nincs kiépitve. Alig feltűnő az erdőben,semmi sem árulja el,hogy most az ország legnagyobb cseppkőbarlangjába megyünk. Kis faházikóba lehet jegyeket venni. Mig Niki ezt intézi,a csapat ásványkiállitást néz. Kényelmes igy az utazás,két héttel később Firenzében tapasztaljuk,mennyire más,ha mindent magunknak kell intézni…Igy csak várunk a hivó szóra,hogy Niki szól,indulhatunk, már mindent elintézett!
A· barlang maga elég nagy,néhol nagyon szűk folyosókon kell menni,kisebb termekben hatásosan megvilágitott cseppkőjelenségeket látunk. Fő attrakció a hangversenyterem. Hát,az valóban ájulás. Akkora· nyilt tér a föld alatt,hogy egy négy lépcsőházas négyemeletes panelház elférne benne. Szoktak itt koncerteket tartani,biztosan nagyon különleges hatású. A barlangból kijövet olyan Bükk-élményben van részünk…lombhullató erdő,kis faházak,kanyargó út,tényleg,mintha Lillafüreden volnánk…
És akkor irány az utolsó megálló:
Graz városa. Stájerország fővárosa,és emlékeim szerint a második legnagyobb··· város Ausztriában. Már kicsit jobban hasonlit a magyar városokra…látunk firkált falakat, kuka mellé dobált szemetet,és a városszéli· házak kissé romosak! Kezd ismerős lenni!Jó nagy város, egész sokat kell menni,míg a Schlossbergbahnhoz érünk. Ez a felvonó,ami felvisz a Várhegyre. Az itt álló kis várról kapta nevét maga a város is. A fogaskerekű 61 %-os lejtőn,vagyis emelkedőn visz fel,nagyon gyorsan!Fenn a várhegyen sokáig lehet sétálgatni. Megnézni a harangtornyot, a templomot,a török kutat,van egy kinai pavilonépület,és persze az egész város belátható a bástyáról! Valóban nagy.Niki mesél mindegyikről. A városképből ·kiválik egy érdekes formáju épület, a Művészetek Háza.2003-ban Graz volt Európa egyik kulturális fővárosa,akkorra épittették ezt a fura formáju házat. Ha jól emlékszem,azt mondta Niki ,tehénkének becézik a városban.Nem értem,miért…leginkább ugy lehetne leirni,hogy egy gömbhal tüskéit középen félig lekapta a borotva. Mondjuk a városképbe egyáltalán nem illik,igy messziről szépnek sem mondható, de talán közelről és funkcióját tekintve jó…hát legyen nekik!
Érdekes, hány olyan dolog van,ami a mindennapjaink része,de nem gondolunk bele az eredetébe,keletkezésébe.Ilyen ez a kulturális főváros dolog…a csoportból se igazán tudtuk,de azért van az idegenvezető,hogy elmondja. Hát,persze,hogy a görögök…ha nem is a régi,de az ujkori görögök,nevezetesen Melina Mercouri kultuszminiszter javasolta 1983-ban,hogy az akkori-sokkal kisebb-európai közösség próbálja minél jobban megismertetni az egyes országok kulturáját a közösséggel,és tegyék ezt úgy,hogy minden évben más ország más városa mutatja be az adott országot. Persze kidolgozták a kritériumokat ,amelyek erre a „bemutatásra” érvényesek. Az első város rögtön Athén lett,a második pedig-bizonyára nem véletlenül- Firenze. De vissza Grazba! Lekanyargunk a hegyről ,a lefelé vezető út egyből az óvárosba visz. Ez pont olyan szép,mint egy óváros tud lenni.Bevallom,nem számitottam rá,az eddig látottak alapján nem igazán tetszett ez a város. Most kezd…a házak régiek,de szépen felujitottak,elegáns üzletek sore,divatáru,bőrdiszmű,cukrászda,édesség. Van is erről valami,de nagyon halvány az emlék.Ugy rémlik,a graziak is szerettek volna maguknak valami olyat,mint Salzburgnak a Mozartkugeln…belekaptak hát abba,hogy járt náluk Sissy és izlett neki valami ragacsos-masszás cukorkaféle-őszintén bevallom,nem emlékszem mi volt az. Külsőre ugy félúton volt a selyem-és a krumplicukor között,de roppant izlésesen becsomagolva mindenféle kiszerelésben. Mintha Sissy· csókja lenne a fantázianeve, de ezért nem vállalok felelősséget.A cukrászda azonban,ahol árulták, szédületes.Mintha 150 évvel ezelőtt lennénk, minden fa,üveg,papír,öröm itt lenni. Csak ne kéne venni abból a ragacsos izéből!
Megyünk tovább lefelé a hegyről, egészen a főtérig. Graz főtere hatalmas! Olyan téglalap vagy háromszög alaku,nem is lehet belátni a formáját. Több széles út indul a sarkokból. Villamossinek keresztezik egymást. Nagyon izgalmas volt,hogy 5-6 féle,vagyis eltérő szinű és formáju villamost is láttunk./ Otthon a villamos a kedvenc tömközl. eszközöm,azért a külön figyelem!/
A főtér legnagyobb épülete a Városháza uralja a teret, kupolás,óratornyos,hatalmas. A tér közepén egy· stájer herceg,János főherceg monumentális szobra áll. Körülötte zajlik avárosi élet:sok fiatal, turista.Ottjártunkkor éppen kapoera bemutató· zajlott. A tér keskenyebb részén sok kis büfékocsi,végre alkalom nyilik a sült kolbászra!
A Herrengasse nevű utcán indulunk el. Ez az egyik legszélesebb utca,magas épületekkel övezve.Közülük az egyik a Stájer Tartományi Parlament székháza. Belső udvarában egy csodás reneszánsz lépcsőházat találunk. Az épület mellett van a Tartományi fegyvertár,ami a maga 30·000 kiállitott· fegyverével,páncéljával a világ ma létező legnagyobb fegyvergyűjteménye. Ez nagyon érdekes lehet,de a test esendő,és minket a kolbász és a fagyi vár…annyira nem voltunk elkényeztetve kulinárisan,ránk fér egy kis· bőség!
A Herrengasse másik oldaklán még benézünk a Jézus Vére Plébániatemplomba. Egy karakteresen barokk templom,de mint kiderül,csak a homlokzat. Őrült érdekes, hogy odabenn viszont gótikus:magas pillérek sora,csodás színes üvegablakok,bordahálós boltozatok. Mint megtudjuk,a templom vagy 500 éve áll itt,és annyiszor elpusztult, és ujjáépült, hogy már kevés az eredeti. Viszont van egy nagy attrakció:egy eredeti Tintoretto az egyik mellékhajóban: Mária mennybemenetele.
Furcsa ez az összevisszaság, de tulajdonképpen nagyon életszerű. Mármint ilyen az egész élet:szemből nézve más,mint belül,és sokszor toldozott-foldozott…hogy bölcselkedjünk egy kicsit. De csak egy kicsit,mert kilépve a templomból,szemben a villamossin másik oldalán látunk egy hatalmas fagyizót! Két euroért megint akkora fagyit kapunk,hogy le kell ülni,hogy megharcoljunk vele!
Szerencsénkre a Herrengasse végén egy kis bekeritett park áll,közepén szökőkúttal,sok-sok paddal. Sikerül leülnünk,és míg eszünk,nézegetjük az embereket.Szeretem nézni külföldön a „belföldieket”. Hogy öltözöttek,hogy viselkednek,hogy beszélnek… A hires épületek,műalkotások,-és most már a szép tájak- mellett ez is amolyan étvágygerjesztő pillantás egy országra.
Szerencsére süt a nap,meleg van,”fagyiidő”. Még egy utolsó kis séta,vissza a főtérre. Találunk egy Spart,ahol apróbb ajándékokat veszünk. Délután indulunk vissza Magyarországra.
Kellemes utunk volt. A sztrádán is,és az országban is. Sok kedvünkre való dolgot láttunk,jó körülmények között,kellemes utitársakkal.Jó érzéssel gondolunk vissza erre az 5 napra,és nézegetjük az a 300 képet…
Nem kizárt,hogy a Svájc és Olaszország körút is megvalósul a közeljövőben,bár tudat alatt leginkább a tenger zúgását hallom, és Poszeidont,ahogy azt mondja: ”Hát ti miért nem jöttök?!” És a múlt hónapban arra gondoltam,milyen szép lehet Skócia…
Így vagy úgy, de utazni fogunk, mert úgy vagyunk,mint Zorba, a görög…életünk legjobb dolgait az utazásoknak és az álmoknak köszönhetjük.
Köszönöm az utat azoknak,akik hozzásegitettek, és a figyelmet azoknak,akik most itt kisértek el.
Egy utas Miskolcról

3 megjegyzés:

  1. Hát nem semmi, amilyen alaposan beszámoltál úti êlményeidről! Köszönet érte, s legyenek további felejthetetlen utazásaid!

    VálaszTörlés
  2. Hát nem semmi, amilyen alaposan beszámoltál úti êlményeidről! Köszönet érte, s legyenek további felejthetetlen utazásaid!

    VálaszTörlés
  3. Helló! én a köhüljegyzékről akartam értesülni, ezt a blogot hozta be. Rokonlelkek vagyunk maratoni leírásban, sőt, blogszerző túltesz még rajtam is. Ha nem feketén villódzanának fehér betűk, neki is rugaszkodnék elolvasni. Így, szomorúan távozom. További szép utakat!

    VálaszTörlés