SCHNEEBERG(BAHN)

 EGY NAPOS TÚRÁZÁS

  Az idei nyáron csak rövidebb közös szabadságunk volt,így az utazásokat is ezekhez kellett igazítani.Meg jobb is,ha az önálló szervezést egy egyszerűbb  úttal kezdjük...így lett egy hosszú hétvégénk Soproni szállással,Wiener Neustadt-i,Schneebergbahn utazás.

Ahogy írtam,Ausztriában nem egyszerű nekem a saját szervezés,de szerencsére sok jó eligazítást kaptam a neten.(Külön köszönet Kalmár Tünde Soproni idegenvezetőnek a praktikus tanácsokért)Az első rögtön a célpont kiválasztása.Hogy ne legyen túl messze,ne teljen el sok idő szimplán  az utazással(bár elmondom,Miskolciként  önmagában egy osztrák vonaton való utazás  is elgondolkodtató ),de mégis legyen valami izgalmas,valami különleges. 

Hát így választottam ki a Schneebergbahnt.

A Schneeberg Alsó-Ausztria egyik legrégebbi túrázós turisztikai területe.Már a Monarchiás korban is felkapott volt arisztokrata körökben járkálgatni itt egy keveset a hegyek,lankák,völgyek között.Pont az a fajta élmény,ami nem túl megterhelő,de mégis lehet "komoly" sportteljesítménnyé tenni,ha valaki akarja és képes rá.Mert a kiépített túraútvonalak mellett vannak azért nehezebb szakaszok is.És mindezt megfejelheti az időjárás is-ahogy mi is jártunk.Újra egy különleges, "meteorológiai" élményben volt részünk:túra a gyorsan szálló felhőkben.A legkeletibb kétezresnek hívott Alpok- vonulat megkínált minket  egy szépséges,érdekes ,ragyogó,ködbenúszó izzasztó délutánnal.Imádtuk.

 Mivel a túrázáson kívül a hegyi vonatozást is mindenképpen ki szerettük volna próbálni,a program  úgy állt össze:korai reggeli Sopronban,majd a 8 40-es vonattal indulás Wiener Neustadtba,itt átszállás a Puchberg am Schneeberg-i  9 37-es szerelvényre.Puchbergben pedig a  10 30-as Salamadra hegyi vasúttal tovább a Schneebergre.Ugyanígy vissza,egy késői vacsorára Sopronba...  

A jegyvásárlás 2 részben történt:a vonatjegyeket még Sopronban forintért tudtuk megvenni,a hegyi vasútra pedig Puchbergben egy automatából.Ez a jegy adott szerelvény helyjegye,tehát át kellett gondolni,mennyi időt töltünk a hegyen,hány órás szerelvénnyel jövünk le...Még itthon "megtanultam" (használható némettudás nélkül),hogy kb. milyen német kifejezések mit jelentenek,hogy meg tudjam venni a jegyünket.Aztán kellemes meglepetésként ért,hogy az automata harmadik nyelve a magyar volt...jól is esett-bár nem olyan sok magyarral találkoztunk fenn.És mindenki ott vette a jegyét,így az aggodalmam,hogy lesz-e elég időnk,feleslegesnek bizonyult-a mozdonyvezető mindenkit megvárt.A mozdonyvezetőről jut eszembe :itt is volt egy jópofa kis közjáték.A  Winer Neustadt-i pályaudvaron találtuk szembe magunkat azzal a kiírással,hogy a Puchbergi vonat a 7A vágányról indul.Az aluljáróban csak a 7. vágányhoz volt feljárat.Felmentünk,és a 7. vágánynál álló fiatal embertől kérdeztem meg,hogy van ez a 7A vágány...ő elmondta,hogy a 7. vágány első fele az A,hátsó fele a 7B.Az A-ról előre,a B-ről hátrafelé indulnak a szerelvények.A miénk itt jön,mondta,meg,hogy egyébként ő a vezető,aki átveszi és előrefelé fogja vezetni a vonatunkat.Egyszóval a legautentikusabb embertől sikerült érdeklődni...

Maga Puchberg faluja egy alpesi medencében, 585 méterre van a tengerszint felett.Innen indul a Salamandra hegyi vonat.Jó száz éve közlekedik.A felső végállomás 1800 méteren van,vagyis ezer méternél is többet megyünk Felfelé...néha egészen meredeken,néha lankásabban.Az út hossza bő 40 perc,egy rövidke pihenővel az egyik hütténél.Itt a mozdonyvezető is kiszáll,rágyújt,vesz egy almás buktát,ami a hely specialitása.Szerencsére jó az idő,ragyog a nap,itt még...néhánytíz méterre feljebb már gomolyog a köd.De eddig csodás a kilátás .A völgyek,fenyvesek mellett a vonatból  látjuk a gyalogos bátrakat,akik ezt a magasságot bakancsban győzik le.Szerintem sokan vannak.És bizonyára fáradtak is lehetnek,mert szinte kivétel nélkül rövidujjúban vannak-már melegük lehet.Minket meg visz a vonat.Ülünk kényelmesen,boldogan.De mire kiszállunk a fennsíkon,a nemrég épült Berghausnál,már ködös és szürke az idő.És ez így megy az egész túra alatt:negyedóránként változik a ragyogó napsütés és a szürke borongósság,egyszer esővel is fűszerezve...

A végállomáson több érdekesség,látványosság is van.Egy kápolna,Erzsébet királynőnek ajánlva-ahogy később itthon elolvasom,járt itt többször maga Ferenc József is.Meg aztán van itt egy kis kiállító terem-ennek az ittlétét nem is értem igazán.Vajon milyen mélységben merül el a művészetben egy 3-4 órája túrázó ember,aki melegben limonádéra,hidegben forralt borra vágyik,meg egy kényelmes padra...

És a fajátszótéren túlról indul  maga a túra : egy 7 km hosszú út(nekünk különféle kitérőkkel szerintem 8 és fél volt),a szintkülönbség pedig 280 méteres fel és ugyanannyi le.A leírásban konkrétan így:"könnyű gyalogtúra magashegyi környezetben."

Nem vagyok szakértője a témának,nem tudok szakszavakat használni.Azt tudom,hogy mentünk kijelölt úton,sziklás kocsiúton,úttalan utakon,törpefenyők között,alpesi réten,sárban dagonyázva,sűrű felhőben,leszakadt viznyelőben....meg biztosan van,amit kifelejtettem.Csodálatos volt ez a 4-5 óra.

Az első szakasz egy lankásabb dimbes-dombos mező,sok fűvel,virággal...itt mindenki elfordul balra,fel egy kis emelkedőre..

Ott,a domb tetején,1888  méteren van  a kereszt,onnan körbe lehet látni mindenfelé.Itt van egy kis eligazítás,hogy lássuk,mi van itt közel:

 

Innen letérve indul egy sziklásabb rész,ahol vigyázni is kell:elkerített részek jelzik,hogy azért nem veszélytelen itt kószálni.Egy leszakadt víznyelő felé tévedtünk.

 

A törpefenyők egész ültetvényekben  voltak errefelé.Mind egészséges,buján zöldellő...köztük vitt az út a Damböckhausig.Ha egész napos túrán lennénk,itt nagyon jó kis ebédelőhelyet ajánlanak...mi egy nagy reggeli után,és egy  jó olasz vacsora között vagyunk,így   egy szendviccsel megelégedünk.El is kanyarodunk a csúcs felé.

Lényegében innen indul a szintemelkedés.A hegynek két csúcsa is van itt.Oda indulunk,kanyargó úton,az elsőhöz,az alacsonyabban lévő  Fisherhüttéhez.Itt már meredek,sőt nagyon meredek részek is vannak.Nehéz a kapaszkodás-süt a nap,meleg is van.Meg egyszer meg is jártam:a hosszabb kanyart le akartam vágni egy meredekebb ,de rövidebb emelkedővel...és ezzel örökre megtanultam,hogy a hegyen nem lehet "okoskodni"-nem véletlenül van arra az út,amerre.Borzasztó lihegve értem fel az én rövidebb emelkedőmön-és csak a hátát láttam azoknak,akik a hosszabb kanyarban velem egyszerre indultak.A felhők csodálatosan gomolyognak,és attól függően,hogy kitakarják-e a napot, van  verőfény,vagy szürkeség.És olyan gyorsan váltakoznak ezek,hogy csak kapkodom a fejem.Azt hittem,az a ragyogó,már-már mediterrán napsütés,amiben elindultunk a Damböck-től,kitart a Schneeberg csúcsáig.Merthogy nem látszott olyan messzinek...de volt egy jó órányi séta.Mire felértünk Ausztria legmagasabban lévő menedékházához,akkora felhő ereszkedett le ránk,hogy percekig egymást is alig láttuk...a körülöttünk lévő,gyakorlottabbnak látszó túrázók felvették az esőkabátot.Ez rosszat sejtetett.És így is lett.Elkezdett esni.Már esőben indultunk el a hegygerincen át a másik csúcshoz,a Klosterwappenhez.Aztán mégis úgy gondoltuk,visszamegyünk a Fisherhez,ott gyűltek össze sokan.Mi annyira kezdők vagyunk az alpesi időjárás követésében,hogy jobb,ha a tapasztaltabbra hagyatkozunk.Így ezen a napon a 2061 méter maradt a legnagyobb magasság,amit elértünk.Szenzációs élmény volt a gyorsan haladó ködben,felhőben állni!Az egyik pillanatban alig látni a szürke gomolyagtól,néhány perc múlva pedig világoskék,tiszta égbolt ragyog felettünk!

A sziklás úton jöttünk lefelé is,de,hogy ne ugyanarra menjünk vissza,a Damböcknél eltértünk,és a törpefenyőket megkerülve ,a mezőkön átvágva mentünk vissza.Ekkor más a teljes égbolt kék volt.Azt hittük,ez így is marad már a délután egészében,de úgy tűnik,van még mit tanulnunk az itteni időről.Például az is meglepett,hogy a Salamandra végállomásánál nagyobb volt a szél,mint fenn a hegygerincen....

Eléggé fáradtan érkeztünk le ide-azért ez bármennyire is "könnyű" kategóriás túra,még kezdők vagyunk ebben.Fizikálisan sem jöttünk még teljesen rendbe-de az itteni levegő felért az otthoni egy havi oxigénterápiával!Érzelmileg is nagyon megdobott minket az élmény...de fújt a szél-és még volt egy óra a választott szerelvényünkig.Gondoltam,megpróbálok valamit.És nem kellett csalódnom...az osztrákok nagyon rugalmasan,pillanat alatt -és ingyenesen! -cserélték be a vonatjegyünket egy órával korábbira.Úgyhogy felültünk,és az elsuhanó tájban gyönyörködve pihentük ki magunkat...

Úgy egyáltalán,komolyan irigylésre méltó az osztrák vonatozó közönség.Az már említést sem érdemel,hogy minden szerelvény tiszta,modern,(nekünk)extrákkal felszerelt-nekik már a hétköznap része,hogy a szerelvényeken lehet jegyet venni automatából...wifi van,és csatlakozó a telefonok feltöltéséhez.De ami a legjobb volt:a szerelvények kijelzőjén fel volt tüntetve a következő állomás neve,hogy hová indul onnan csatlakozás-és mikor...így még a Puchbergi vonaton ülve láthattuk,hogy mikor indul Wiener Neustadtból Sopron felé a legközelebbi vonat-és persze ki volt írva,hogy honnan...csak érdekességképpen írom le,hogy a 21. vágányról...kicsit meglepődtünk,mert a 2.vágányra érkezett be a mi szerelvényünk,-és a pályaudvaron mindössze 9 vágány volt!De valami különös okból kifolyólag itt a  9 után a 21. jön.Itt van a Soproni vonatok állandó indulási helye.Érdekes lenne tudni,miért alakult ez igy...

 

 

 

 

 

A HEGYI DOKTOR KÖRZETÉBEN

 

 

Igen,ez a cím A hegyi doktor újra rendel sorozatra utal.Oda utaztunk,ahol ez  játszódik.Elég  helyeske legényke doktor ez a körzeti orvos,és ráadásul nagyon jól ért mindenhez.Mindenhez  IS .Az egyik epizódban gyomorműtétet végez,másikban tüdőt csonkol,végtagot amputál,és persze a legjobb diagnoszta IS.Mondjuk könnyű  neki azért IS,mert egy szendvicsevésnyi idő alatt kapja meg az eredményét a vérvételnek,ultrahangnak,CT-nek,és fene se tudja milyen hosszú és költséges vizsgálatnak IS.A magyar valóság oldaláról nézve ez a sorozat science fiction…

Ám ez nem változtat azon,hogy gyönyörű helyen játszódik.Bár az utazásunk és a film viszonyát nézve nálunk a tyúk volt előbb:a csodás Wilder Kaiser hegyvonulatról kerestem az infókat,mikor a sorozatba botlottam.És jó pár epizódot megnéztem,mert előre örültem,hogy milyen csoda-helyre fogunk menni!

Ez a választás  is egy véletlen You Tube videoval indult.Pár perces filmecske  volt,ahogy a kék ég,szürke-fehér hegyoldal,zöld mező  szinte impresszionista foltjaiba beleúszott egy felvonó.Ment egyre feljebb,és ahogy közeledett a végállomásához,legelésző teheneket láttam,buja-nagy lengedező fenyőket,integető túrázókat.Nekem meg  egyre nagyobb lett az elhatározásom,hogy:Na ez kell nekünk!

 

És elkezdtem nézegetni a környék látnivalóit.A falvakat,csúcsokat,és azt,hogyan is lehet ott a   legérdekesebb helyeket bejárni.A Wilder Kaiser körzetében rengeteg felvonót találtam.Kisebbeket,nagyobbakat,nyitottat,sőt még cabriót is…ezek nagyon sok változatban vannak kapcsolatban egymással.Az egyikből át lehet szállni a másikba,visszagyalogolva kicsit egy harmadik kapcsolódik a rendszerbe….és attól függően,hogy a sok felvonó melyik állomásaiban szállunk be,változik az ár is,sőt néhány helyen még időkorláthoz kötve  vissza is fizetnek a jegyből…..Több felvonó kalandparkokba visz,ahol extra programokkal is várnak,vagy éppen különösen jó hütte-ebéd van.De ezek a nyitvatartási időtől függenek…egyszóval rengeteg szempont felvetődött.

Kezdtem elbizonytalanodni.Emlékszem,mennyire bosszantott Svájcban,mikor a Matterhorn felé vonatoztunk,és azt vettem észre,hogy a pár kilométerre lévő állomások között kiszállnak az utasok és túráznak a csodahegy lábánál 2-3 kilométert.És ezt mi is megtehettük volna,ha alaposan utána nézek ennek az infónak. Nem akartam így járni soha többet…de nulláról indulva nem láttam esélyt,hogy egy jó,minden(vagy legalábbis sok) ott adódó lehetőséget megragadó programot tudjak összerakni.Ausztriában még „kezdő” vagyok,be kell látni.IDE VALAKI PROFIBB KELL…gondoltam.

Na ekkor merült fel Prónay Ildikó neve.Ő egy  díjakkal elismert profi idegenvezetője az Alpoknak,és sokak véleménye szerint bátran rábízhatjuk magunkat.És bár a sok kutakodás,felvonók,falvak jegyzetelésére fordított idő nem vált káromra-nem használtunk belőle semmit.Hátradőltünk,és élveztük,hogy egy profi vezet minket hegyre fel és hegyről le…

VÁROSOK,FALVAK

Ausztria környezetkultúrája magas színvonalú.Az a színvonal,ami az ott élőknek a mindennapi közeg,szinte nem is veszik észre,bár nyilván nap nap után tesznek érte.Én viszont minden percben érzem a szemet-lelket melengető kulturáltságot.Nem csak tisztaságról van szó,hanem a rendezettségről.Hogy az útpadka és a járdaszegély nem fűkeltető,az épületek vakolata hiánytalan,és a közösségi terekben életet érzek…hogy este azon a padon még biztosan ültek-mert olyan a park,hogy kedve van az embernek ott ülni.A kisebb osztrák falvakat pedig receptre kellene  felírni minden zaklatott lelkű magyarnak…egyszerűen csak szép.Amire szükségünk lenne,hogy az egyszerű szépséggel töltsük fel magunkat.

 

SZÁLLÁS

Mindössze négy éjszakánk volt,kettő Kirchbergben,kettő Wennsben.Nem tudom,a Germán kulturkörben hogy hívják a szerencse istennőjét,de fogta a kezünket.(gyanítom,Zeusz szólt néhány jó szót az érdekünkben!)Mindkét csodás szállodában frontszobát sikerült kapnunk…igaz,nem az ablakból hosszasan gyönyörködni mentünk,de reggeli előtt,vacsora után azért ott feledkeztünk bizony.Az elsőben még a fény,a napsugár játékát tudtuk figyelni az előttünk lévő nagy hegyen.Igazi túra- és síparadicsomban áll ez  a szálloda.Maga az épület is a szívünkbe költözött,a sok fa,faragás,virág,vízcsobogás,olyan igazi alpesi.A környék meg olyan,hogy az erkélyen ámuldozás után muszáj lemenni sétálni kicsit,reggeli világosban főleg,de még este  is,mikor a napi túra után már alig bírjuk egyik lábunkat a másik elé tenni.De tudjuk,hogy pár nap csak ez a csoda,majd pihenünk otthon,szeptemberben.Esténként úgy aludtunk el,mintha agyoncsaptak volna,reggelente meg kolompszóra ébredtünk…

 

 

 

 A másik helyen,Wennsben pedig,egy völgyben futó út melletti szállodában szinte megfoghattuk a   gyorsan úszó felhőket…törtek előre a hegyek között,mint a dagály,beborították a templomot,néha egészen,néha a torony kilátszott,szinte pillanatonként változott a helyzet.Most visszagondolva,örülök az utolsó napunk „rossz idejének”,mert ez a sejtelmesen felhőbe burkolózó falucska egy eddig nem ismert élményt adott.Az augusztusban mínuszfokos hófúvásról nem is beszélve.Itthon tűzött a nap,én meg előredőlve, a széllel harcolva próbáltam pár perces videót készíteni az eddigi legmagasabb pontról,ahol megfordultam.De persze mindez nagy örömmel töltött el.Már akkor is,ott is…

 

KITZBÜCHEL

Szinte az egyetlen város volt a túránk alatt,ahol megálltunk.Ez az út most nem erről szólt.Semmi művészet,semmi múzeum,csak  a természet.Kitzbüchelben is     csak bolyongtunk órákat.Hagytuk hatni a várost,a maga harmóniájával,hagyománytiszteletével,rendjével.Tetszett az a bolt,ahol Tiroli népviseletet árultak.Ez azért érdekes,mert nem a Csöpifilmek „mattyaúúúbaba”-biznisze…a ruhák,amiket a kirakatban láttunk,pár perc múlva visszaköszöntek az utcán.A pincérnő,az eladó,a recepciós a szállodában ezt viseli.

 

Az épületek csodásak,az emberek nyugodtak,kiegyensúlyozottak,látszik a jómód.Kitzbüchel az egyik leggazdagabb régió Ausztriában,ez mindenhol nyomon követhető.A város szerkezete annyiban hasonlít Miskolcra,hogy „egyfőutcás”,jobbra-balra elágazó mellékutakkal.Itt mondjuk a mellékutak a hegyre fel vagy éppen lefelé mennek.Ez játékos megoldásokra ad módot:

 

2020-ban,nyár végén nem láttam bedeszkázott kirakatot,lezárt üzletet.A parkoló felé menet,a külvárosi részeknél volt 1-1 nem működő panzió ,és ahogy a néni,akivel a kis hídnál beszédbe elegyedtünk is mondta:a szokottnál kevesebb turista van a városban.Nekünk ez most jó volt,bár összességében inkább tülekedtem volna.És reméljük,nemsokára mindenhol sok lesz a turista!

 

AZ ALPOK

Ennek az útnak az abszolút lényege ez a csodás hegy.Évekkel ezelőtt szerettem bele a sziklákba,a havas hegycsúcsok mindent uraló eleganciájába.Abba az élménybe,amit a tengerhez hasonló végtelenség nyújt számomra.Hogy bármerre fordulok,szabad a tekintet.Egyfajta halhatatlanság ez,amit a vég nélküli látvány,a néma tér jelent.Mert ilyen helyeken még a sok ember hangja is elveszlik,vagy elcsendesedik a tömeg?Nem is tudom,de mikor azokra a pillanatokra gondolok,amikor felérünk valahová,mindig csöndes az emlékem…

És ha már ott vagyunk,akár túrázhatunk is egy nagyot.Na nem annyira profin,mint mondjuk egy via ferrata,csak amolyan öregesen,megkóstolósan.Pont,ahogy a prospektusokban olvasható:egy felvonóval felmenni nagyon magasra,aztán elbandukolni valami kis hüttéhez,vagy egy másik felvonóhoz,ami ekkor már levonó lesz…szóval egy kis kóstoló az osztrák egészséges életből.Itt Tirolban minden adott ehhez.Az állandó mozgásban levés az egyik fontos elem,bár még sok összetevője van annak,hogy az itteni emberek egészségben eltöltött nyugdíjas éveinek száma sokkal több,mint nálunk.

 

Úgyhogy a következő két nap így telt:az egyik reggel elindultunk a szállodából egy felvonóhoz (Scheffau mellett,1600 méter magasan  a Kaiser Welt ),elindultunk felfelé -valami csodálatos panorámán ámuldoztunk emelkedés közben…és ott fenn pedig,a többi túrázó nyomán átmentünk hegyeken,dombokon (inkább hegyeken!) a Varázslatos Világ túraútvonalon az 1520 méteren lévő,Hartkaiser nevű  családi szabadidőparkba,hüttebe,családi kirándulóhelyre…itt ettünk,ittunk,pihengettünk,nézelődtünk.Én szokás szerint cseppet szomorkodtam is,mert eszembe jutott Miskolc,a Miskolciak…és,hogy miért nem láthatja ezt itt mindenki…emlékszem,legerősebben akkor tört rám ez az érzés,amikor kerestem a wc-t.És megláttam,hogy egy mozgólépcső visz le a mosdóhoz.Ahol persze papír,szappan…szóval,hogy ez nekünk miért nem?Azt tudom ilyenkor tenni,hogy veszünk egy sört,és kimegyünk fényképezgetni…

FELVONÓVAL

 

 

 

TÚRA  A  HEGYEN,ÚTKÖZBEN VIRÁGOK,ÁFONYÁS,

 

 

 

KILÁTÁS A HÜTTÉBŐL

 

 

 

FELVONÓVAL

Persze azért ezek a felvonózások sem egyformák.Más tájon,táj felett emelkedünk,más a növényzet…és ahová érkezünk,hát főleg az más.Másik reggel a Kitzbücheler Horn a cél-1996 méter magasságban.Ez a hely a kiindulópontja annak a hosszabb túrának,ami egy Alpesi virágoskerten vezet keresztül,egy tehenészeten,ahol nincsenek is igazán tehenek,mert szanaszét a lejtőkön kolompolgatnak állandóan.

 

És itt látjuk a szaladgáló dagadt kis mormotákat is.A mormota a zerge mellett Tirol egyik legjellegzetesebb állata.Már jó kis gömbölyűek,augusztus végén járunk.Mert tudni kell a mormotákról,hogy szeptember végén elvonulnak a  világtól,és április közepe,vége az,ameddig a téli álmuk tart.(Bár szívesen átaludnám én is a telet,ez az idő azért kissé hosszúnak tűnik…)Szeptemberben elkezdik bevackolni magukat,akár 1 méter mélyre is képesek vájni a puha mészkőbe…egész kis labirintust alakítanak ki.A fő alagút a legnagyobb,de több kisebb elágazást is csatolnak hozzá,ezek az ürítőjáratok.A téli álom alatt ugyanis havonta egyszer felébrednek,hogy vizeljenek,ürítsenek.Szeptember vége felé összebújik a család a vacokban,a bejáratot vizes,saras fűcsomókkal betömik,és indul az alvás!Hát,rájuk valóban igaz,hogy az életük felét átalusszák!Ezért is kell  a másik felében annyira intenzíven élniük.Az alvás alatt ugyan szinte lenullázzák az életfunkcióikat,a testhőjük 36-ról 10 fok körülire csökken,percenként 1-2 légzés,4-5 szívdobbanás,de még így is  felére fogy a testtömegük,mikor felébrednek.Emlékszünk,áprilisban indul az életük:akkor viszont ezerrel vetik bele magukat a tavaszba:a napsütésben szaladgálnak,bunyózgatnak,hemperegnek a fűben,lábaikat szétdobva napoznak,vidám kis jószágok.Ebbe a rövid kis 5 hónapba kell beleférnie az udvarlásnak,vemhességnek,születésnek,felnövésnek…és a legfontosabb,az állandó evés.Öt hónap alatt kell akkora zsírréteget növeszteni a bunda alá,ami kitart majd jövő tavaszig.Mert amelyik egyed nem tud elég tartalékot felhalmozni,az sajnos nem biztos,hogy felébred a téli álomból.

A régi időkben(amikor a többi vadállathoz hasonlóan a mormoták egyedszáma is sokkal nagyobb volt)ezért a vastag zsírrétegért vadászták szegényeket.Az elfogyasztott rengeteg gyógynövénynek köszönhetően ugyanis a mormotazsírt reumatikus betegségek gyógyítására használták.

 

 

Mikor a felvonókkal innen lejövünk(milyen jól is hangzik ez a mondat!)még korai lenne pihenni,hát,nosza egy kis szurdoktúra…ez már nem olyan monumentális táj,jobban lehet magunkra figyelni a két hegyoldal közé zárva.Azt vesszük észre,hogy már nem vagyunk annyira fáradtak,mint előző nap,érdekes is az ember…

Ahol elindulunk, ahová érkezünk,meg gyakran útközben is vannak eligazító táblák,az osztrákok nagyon akkurátusak ebben is.Meg is jegyezném én szívesen a nevüket,teszek is kísérletet…de annyira hosszúak ezek a szavak.Tíz betűnél mind több,de sok olyan van,ami húsznál is.És egyébként meg annyira egyformának tűnnek.Ez a magyarázata,hogy nem  tudom ennek a túrahelynek a nevét:

 

 

Minden szurdoknak van azért valami különlegessége…az egyik kiszáradt patakmedert követ végig,aztán a végén csak van egy kristálytiszta vízű tó,amiben nagy halak úszkálnak.Több,mint érdekes.

 

Aztán itt van ez a „sportértékkel” is bíró túra,mikor a zubogó patakocska mellett megyünk fel egészen a Stuibenfall vízesésig.A víz 159 métert zuhan lefelé.A szurdokban a vízeséssel szemben gyalogolunk,majd úgy a dereka magasságában egy lépcső-híd vezet át,egészen a zuhatag alá.Nagyon magas a páratartalom,sokkal nehezebb a haladás,mint akár a távolság,akár az emelkedő azt indokolná…nehezen vesszük a levegőt,sokszor húzzuk magunkat a túrabottal(milyen okos ajándék is volt ez  a tavaszi névnapokra!Eleinte csak amolyan kis divatos kiegészítőnek gondoltam,mint csipkekesztyűt a szalagavató bálon,de most komolyan hasznát vettük!)Amúgy nincs az az Isten,hogy akár lihegve-hörögve,négykézláb vagy bárhogy,de ne mennék fel a hídig,meg át a hídon!Annyira izgalmas ez a fémlépcsőből megépített híd,ki nem hagynám!És be kell valljam,hogy valóban lihegve-hörögve érkeztem fel.A hídon még átmentem,de a vízesés mögötti világot már csak férjemTamás képeiből láttam.Mert,ahogy Ildikó mondta:  út visszafelé is van,és csak kicsit lesz könnyebb!És :csak hogy még büszkébbek lehessünk a „sportteljesítményünkre”,és meg tudjuk mutatni,mennyire elszántak vagyunk:az eső is eleredt…mindent összevetve azt mondhatom:akkor is csodaszép túra volt!

 

A DOKTOR ÚRNÁL

És hát akkor a hegyi doktor…több ikonikus helyszíne van a sorozatnak.Kevésbé németes,rövid és átlagos magánhangzó-mássalhangzó arányú a falvak neve,ahol a történet bonyolódik:Going a lakhely és Ellmau a fogadó-étterem,meg a sárga templom.Kicsit olyan lett ez az élmény,mint a Mona Lisa.Meglepett a méretével…Olyan kicsinek tűnik élőben a rendelő-ház(állandó előtte az egyesével fotózkodás,és akkora a sor…megelégszünk a táblával).Ugyanilyen kicsi Ellmauban a terecske,ahol parkolni szokott Gruber  doktor a palackzöld Mercedesével.A környék mesés,vagyis itteni szemmel átlagos:Csodás virágos kertek,buja zöld  fák,a hatalmas sziklás-havas magashegy.Úgyhogy padra ülve nézelődünk kicsit,fokozza  a boldogságot,hogy az utca elején  egy „fagylaltozó italiano”-t fedeztünk fel,és mint kiderült,valóban nagyon jó fagyit árultak… gyenge pontjaim egyike a jó fagyi.

 

Borúban,esőben,szélben indultunk az utolsó reggelünkön a Pitztal-i Gletscherparkba.Kávézni egyet Ausztria legmagasabban fekvő kávézójába…Persze nem a kávé a lényeg,hanem az út felfelé.Érdekes ez a fel-le kérdés.Wenns faluja 1100 méteren van,tehát ha itt „lenn” vagyunk,akkor is magasabban vagyunk ,mint otthon bárhol.Busszal megyünk a parkolóhoz-1800 méter magasra.Innen egy föld alatti „vasút” visz 2840 méterre a gleccserhez,majd itt szálltunk felvonóba,ami felvitt 3440 méterre a Pitztal Glacierhez…milyen röviden le lehet ezt írni!Az odaúton egy zöldmezős,ragyogó,patakcsobogós első szakasz volt.Sajnos az idő kicsit sem javult.De legalább még messzire elláttunk.Pár perc alatt azonban ez is elmúlt.

 

A alagút-vonatra jó ideig várni kellett,merthogy menetrend van.Aztán a 4 kilométert villám-nyolc perc alatt tettük meg.

 

mikor kiszálltunk 2840 méteren,már csak szürkeség volt körülöttünk.Mit szépítsük: mondhatni szakadt az eső.A kabinból alig lehetett kilátni,és nagyon csodálkoztam,hogy lehet nekünk ilyen idő…merthogy nem szokott.

Verőfénynek kéne lenni,mint a Matterhornnál volt.Hisz most is nyár van,igaz,hogy augusztus utolsó napjai,de csak nyár…aztán,mikor fenn a gleccsernél kiszálltunk,szinte hófúvás volt.Vagyis nem szinte,hanem hófúvás volt.És nagyon hideg.Nulla fok alatt kicsivel…fáztam is,persze,én nulla fok alatt szívem szerint már téli álmot aludnék.De ekkor jöttem rá,milyen hallatlanul izgalmasnak ígérkezik ez a délelőtt.A felvonó állomásából kilépve egy körfolyosón át kellett menni,majd egy olyan hídféle vezetett a kilátóhoz.Itt boldogabb időkben messze-messze tudunk körbenézni.Ahogy a Matterhornnál is messze-messze  tudtunk nézni.Most egy teljesen új élményben volt részünk.Sivító szél,kavargó hópelyhek,ereszkedő köd.Olyan filmekben szoktam ilyet látni,mikor nagyon-nagyon magasra mennek hegymászók,Nepál környékén…és ez úgy volt izgalmas és félelmetes,hogy pártíz méterre ott volt egy kávézó (a neve is 3440,mert ennyi méteren van…),ahová bemenekülve forró teát tesznek eléd.Egyik ismerősöm szerint ez „megúszós” dolog.Hát,igen,még az is lehet.De én akkor is élveztem…

Este már csak kis rövid sétára volt idő Wennsben,aztán reggeli,és indulás haza.Ez volt az első túra-utunk.Az Olang cipőnk megvan,túrabot is…úgyhogy biztosan megyünk még!