Franciaország I.

Július 5-én,csütörtökön reggel indult a buszunk egy budai szálloda elől. Társasutazáson vettünk részt   „Egy csipetnyi francia romantika    Normandia és Bretagne varázslatos tájain”. Hogy egyáltalán ide fogunk utazni,az hétfőn délután dőlt el, így szűk 2 és fél napunk volt az előkészületekre. Hogy ez kevés volt, az több mindenben is megmutatkozott az út során. Először is, mi eddig szinte mindig dél felé mentünk, így nem számoltunk azzal a reális lehetőséggel, hogy hűvös lehet. Hát, lett. Alig néhány őszies felsőruházatot vittünk, és  kevéssé vigasztalt,hogy a 3. nap környékén kiderült,hogy a többiek is így voltak ezzel. Végig hűvös volt az idő, többször esett is, de szerencsére inkább éjszaka,így ha fáztunk is, legalább nem áztunk. Utóbb gondoltunk rá, hogy 30 fokban,tikkasztó melegben semmivel sem lett volna könnyebb az út. A 9 nap alatt egy Mercedes-Benz emelt szintű busz volt a második otthonunk,de mivel fél-létszám volt,így roppant kényelmesen ültünk,mi például a leghátsó 13 helyet birtokoltuk –hárman.

Szállásunk pedig majdnem végig Premierre Classe szállodákban volt. /Kivéve egy nap Párizsban, de azt inkább felejtsük el!/Ezek a Nyugat-Európában a nagyvárosok  körül az autópályák mellé épült szállodák mind ugyanolyanok,ugyanazokkal a szolgáltatásokkal. Kivülről , vagyis  un. „égrenyiló” szobák,,a miénk,mivel hárman utaztunk, pótágyas.Ez a pótágy egy emeletes ágy,a gyerekünk nagyon élvezte. TV mindenhol volt,ezt mi rendszeresen néztük,bárhol vagyunk,mindig nézzük a helyi hireket. A  fürdőszobával sem volt gond-nekünk.Mivel nem vagyunk „nagy darabok” /én hízelgek magamnak a filigrán jelzővel,a férjem se kövér,a gyerek pedig kifejezetten csinos/.Néhány nagyobb utastársunk,viszont nem tudom,hogy fért el. Ugyanis ez a fürdőszoba kb. akkora, mint az itthoni zuhanykabin, csak még benne van a WC,meg a mosdó. A reggeli nekem komplett volt, bagette, 3-4 féle egyéb zsemle és sütemény vaj, lekvárok,sajt,joghurt,müzlik,befőtt,tea,tej,kávé, kakaó. Csak a fiuk-ragadozók lévén- hiányolták a felvágottat. De ezt is megoldotta a magyar lelemény, -a 2. naptól kezdve mindenki szalámikkal és fóliás kolbászokkal érkezett reggelizni. Összefoglalva:aki kicsit hisztisebb  a szállásra,az…de szerintem ennek a célnak éppen megfelelt. Minden este máshol aludtunk,9 és 12 között értünk a szállásokra,reggel indultunk tovább,nem is kell más.

Az első nap végig buszozással telt, így időnk mint a tenger… az  idegenvezető elmondta  a majdani programunkat. Szinte óráról órára,melyik nap hol leszünk,mit fogunk látni,csinálni,ez mennyibe kerül,Ugyanis a belépőket,hajójegyeket stb. még a részvételi  díjon felül ott kellett fizetni. Kerekedett a szemem,mennyi minden szorul ebbe a 9 napba,hogy is lesz ez?! Hát lett rettentő feszített tempóban,borzasztó sok minden. Sokkal többet láttunk,mint ami a prospektusban le volt írva,de hát ha már ott vagyunk ugye,ez csak előny. Mondjuk kétszer annyiba kerültek a belépőjegyek,mint számítottunk rá,és ez elvitte a költőpénzünket is,konkrétan alig maradt ennivalóra is. De,sokan annyit kínlódnak a fogyókúrával,mi 9 nap alatt megoldottunk 3-4 kilót!

Idegenvezetőnk Péter, jó 20 éve  jár már Franciaországba csoportokkal/mi 1994-ben már voltunk vele párizsi városlátogatáson,még a boldogult Eurotourssal/,így hatalmas tapasztalatra,tudásra tett szert,ez látszik is minden mozdulatán. Egyébként elvárta, hogy vele együtt „mozduljunk”,szóval mondjuk pisi nem akkor volt,amikor nekünk kellett,hanem amikor már elmondott mindent,amit akart,és az összes fontosat megnéztük az adott helyen,stb.

 Az első napokban ezt furcsállottuk, de olyan meggyőző és lehengerlő tudása volt minden kőről, fűszálról, sarokról,hogy meghajoltunk az akarata előtt. Fantasztikus profizmussal szervezte a programot, a fel-leszállást, megállást, indulást…ez leginkább Párizsban látszott.

2-3 nap  Párizs

A történések sorrendjét már nem is tudom felidézni, olyan sűrű volt ez a két nap,és sodortak az események. Hogy értsétek, mire gondolok:Párizsban-mint minden nagyvárosban nagyon nehéz a közlekedés és bár a térképen közelinek tűnnek egymáshoz a látnivalók, két nap nagyon kevés. Így mi a közlekedéssel spóroltunk időt. Például:2-3 percre megállt  –többnyire tilosban-a buszunk, mondjuk a Diadaliv mellett. Mi 25-en villámgyorsan le,majd a nézelődés, fényképezkedés után a busz újra megáll itt,mi villámgyorsan fel. Így szinte mindig „ajtótól-ajtóig” vitt minket a busz. Így szinte  mindent meg tudtunk nézni 2 nap alatt,amit 94-ben 5 nap alatt. Tagadhatatlan,hogy nem volt idő andalogni,üldögélni,nézelődni  egy órácskát mondjuk a Mars mezőn az Eiffel toronynál,vagy a Trokadérón,ahogy azt régen tettük. Mivel mi Párizsban másodszor voltunk,ez nem volt annyira zavaró,bár jó lett volna.
Csak felsorolásként:Mocsár negyed, Basteilles tér, Grande bld. Pompidou központ, Defense-negyed, Vendome tér-ezeket csak az autóbuszról láttuk. Ahol gyalogosan voltunk az a Trocadero Eiffel-torony, Notre Dame, Diadaliv, Invalidusok, Montmartre-Festők tere,Sacre Coure Louvre  Tuillerillák kertje, Montparnasse torony.
Párizs hangulata összességében megkapó,amit a látványosságok és a programok közül kiemelnék az az éjszakai hajókázás. A Szajna kisebb /szerintem ez emberléptékübb/, mint a Duna,én jobban is érzem magam itt a vízen. Mindkét part közel van,jól látszik minden,integetnek az ámuldozó utazónak a fiatalok. A fő látványosságok kivilágítva, de mégis sejtelmes félhomályba burkolózva állnak. A Notre Dame  valami csoda,ahogy áll ott,a maga titokzatosságával,  A Consiergeire épülete is fenséges,a sok-sok híd pedig /a 36 hídból 24 alatt átmegyünk a kirándulás alkalmával/ olyan kis vidám hangulatot ad az egész hajókázásnak. Az emberek nevetve integetnek, mindenki boldog, hogy ezen a szép estén itt lehet, és bár fuj a szél, és hideg van, én is annyira örülök az életnek! Személyes kedvencem az Eiffel torony! Mint egy arany felkiáltójel az égen! Mikor először megláttam így kivilágítva, szó szerint a szavam elállt! Ha valaki Párizsba megy, ki ne hagyja az éjszakai hajókázást!!
A másik különleges élmény a Defense negyed. Péter irdatlan sok infót adott nagyságáról, építéséről, céljáról, stb. Én meg csak azt láttam, hogy 10 percet buszoztunk a Trocadérótól és egy más világba csöppentünk bele. Hirtelen minden letisztult formájú, egyenes vagy ívelt, acélból vagy üvegből van és csillog.

A felületek nincsenek megszakítva holmi díszítéssel, sehol egy erkély, ablak vagy egyéb fölösleges huncutság. Csak a csupasz technika. Mint egy modern film díszlete. Embert is csak azért látunk, mert még folyik az építkezés. A gépkocsiforgalom nagy része is alagútrendszeren bonyolódik. Itt jobbára irodaházak vannak, nagy cégek, gyárak, biztosítók vettek itt házakat. Szóval ide jobbára csak dolgozni járnak az emberek. Biztosan pezsgett a munka a csillogó üvegtáblák mögött, de ebből semmit nem láttunk. Érdekes lehet, mondjuk a Mocsár-negyedben-a régi több száz éves, Mansard által tervezett házakban élni, és itt a szupermodern negyedben dolgozni!

Párizs után Versailles-ba mentünk. Itt is a kastély oldalbejárata mellett 30 cm-rel állt meg a buszunk, így 2 pillanat alatt benn voltunk. Kicsit többet kellett várni a helyi idegenvezetőre. Eu-s törvények alapján ugyanis csak ott bejegyzett idegenvezető viheti a csoportot. Egy kedves magyar hölgyet kaptunk, aki /micsoda haladás/ kiosztott mindenkinek egy-egy fejhallgatót, majd a csoport előtt haladva halkan beszélt a mikrofonjába. Így mindenki pompásan hallotta, amit mondott, nem kellett folyamatosan helyezkedni, hogy halljuk az információkat. Kedvünkre nézegethettük a dolgokat, akkor is hallottuk minden szavát. Versailles másodszorra látva is nagy élmény volt. Én általában az egyszerűbb formákat kedvelem, de ez a királyi pompa mindenkire hat. Aranyozottak a falak, az oszlopok, az ajtók a képek… Mindenhol szobrok, képek, faragások, amik Lajost ábrázolják! Ha másra nincs hely, egy nagy L betű azért csak ott van! Láttuk azt az ajtót is, amit a forradalmárok először betörtek 1789-ben. Engem nagyon meg tudnak érinteni a történelemnek ezek a részei, mint ez az ajtó. És az óta is ott van, és ha beszélni tudna… Jó volt úgy végigmenni a termeken, hogy közben folyamatosan kaptuk az infokat, melyik teremben mi történt. Jobbára végigéltük Lajos egy napját, és az idegenvezető lány /megérdemelte volna, hogy megjegyezzük a nevét, Bocsánat!/ mesélte, melyik teremben mi történt a királlyal. Az sem lehetett azért egyszerű, mikor a királyi ébredés 30 ember előtt zajlik, és többen kísérik figyelemmel a reggeli ürítést… állítólag a produktumot több udvari orvos vizsgálta meg, majd közölték az aggódó udvarral, hogy a király ma is egészségesen üritett. na de vissza a szebb dolgokhoz! A kerteket filmfelvétel miatt nem tudtuk megnézni, csak a Trianoni palotákat. Azt kell mondjam, a későbbi napok során szebb és ápoltabb kerteket láttunk a breton és normann városokban, mint a Trianoni volt. Péter itt hosszasan beszélt a francia királyi családokról, ekkor még nem tudtuk, hogy a 9. nap végére az összes Henrikről, Lajosról, Ferencről és feleségeikről, Eleonóráról, Annáról, Máriáról legalább annyit fogunk hallani, mint a saját családunkról.

4. nap

Rouen a mai első látnivalónk. Én már itt kezdtem meglepődni! Hétköznapi halandóként eddig Franciaországból jobbára csak Párizst ismertem, mint szép várost. És most csak forgatjuk a fejünket és csodáljuk ezeket a karakteres, hangulatos, történelmi emlékekkel teli, de mégis modern, tiszta vidéki városokat. Öreg olasz-reneszánsz rajongó vagyok, nem gondoltam, Firenzén, Arezzon, Assisin és a többi toszkán és umbriai városon kívül máshol is megérint a dejólehetittlakni érzés. Rouenben is hideg volt, esett is kicsit, mégis a második órában már ezt éreztem!
Vidék lévén, itt könnyebb volt a parkolás, így nem kellett rohanva leszállni. Egy külső utcában lassan, kényelmesen leszálltunk. És fokozatosan lassan sétálva közeledtünk a város középkori magja felé. Gyönyörűek voltak a házak! Jellegzetes Norman épületek: fából készítették a házak fő szerkezeti vonalait, majd ezeket téglával kitöltötték, midet bevakolják, szinezik. Mivel a fa „él”, több ház fittyet hány az egyenesre és a gravitációra is /nem tudtuk elképzelni, miért nem dőlt még össze!/a sorban az egyes házak dőlnek jobbra-balra, előre-hátra. Nem sokat. 2-3-10 -20 cm-t. Ez ahhoz azonban pont elég, hogy tátsuk a szájunkat, meg néha frászt kapjunk alattuk! De nagyon tetszik! Ezek a sok helyen még eredeti, korabeli házak csodásan fel vannak újítva, s mivel a mai napig élnek bennük, mindennel fel vannak szerelve, ami a mai kor emberének szükséges. Tisztaság, jólét, gondoskodás nyoma mindenütt.

Hátulról, kis romantikus utcákon közelítjük meg a katedrálist. Minden oldalról gyönyörű. Több képet teszünk az apszis felől, oldalról, hátulról, majd végre szemtől szemben állunk. A sok gótikus katedrális közül az különbözteti meg, hogy nem szimmetrikus. Formája, anyaga, színe eltérő a két toronyoldalon. Jó is, hogy van valami ilyen jellegzetesség, mert /hál’ istennek!/ olyan sok gótikus templomot látunk, hogy az út végére már nehezen igazodunk ki közöttük. Ez a székesegyház a szépségén kívül arról nevezetes, hogy egy Monet nevű megszállott festő a nap szinte minden szakában és fényviszonyában lefestette/ a roueni dóm reggeli napsütésben, déli napsütésben stb./ hogy lássuk, a fény milyen mértékben befolyásolja a látványt.

Elhiszem neki, bár mikor mi láttuk, a nap egyáltalán nem sütött, nem volt minek megcsillanni a falakon. Én inkább kedvenc nézőpontomba helyezkedtem: az égbe törő építmények elé állva, közvetlenül a kapunál felnézek, imádom ezt a pespektivát. Amit látok: csodás díszekkel, faragványokkal, ablakokkal megszakított 20-30 méteres falak. Ilyenkor elgondolkodom, hogy a fenébe tudták ezt akkor így megtenni?-Nem igazán idevaló, de a katedrális címmel megjelent több éve egy könyv, egy vándorkőműves élete a középkorban, sok ilyen kérdésre van válasz benne, roppant olvasmányos formában-az építkezés persze csak mellékszál a sztori mellett…-
Újra kis romantikus utcák következnek, szépen renovált középkori házak, majd átmegyünk az óráskapu alatt, és a régi-mostani piactéren vagyunk. Most virágok végeláthatatlan sorát árulják, régen valami már történt itt. Ebben a városban égették meg ugyanis Jeanne d’Arcot. Már ott is vagyunk az /állítólag történelmileg teljesen hitelesnek igazolt/ helyen, ahol a máglya állt. Szembe vele a Jeanne d’Arce múzeum-egy kis ajándékboltból nyílik, sok-sok érdekesség, ami összefügg a hős leánnyal. A Múzeum megtekintése után kis „hangulatbeszívós” szabadidő, majd újra útra kelünk. Étrétat a cél. Fogalmunk sem volt, mi is ez/bár, amikor otthon egyik kedvenc utazási irodánkban elmondtam a programot, itt felszisszentek/. Rövid buszozás után megálltunk egy szintén hangulatos, faházas házikókkal teli kis városkában, és elindultunk a, La Manche csatorna felé.

Egyre erősebben hallottuk a sirályok hangját, és már láttuk is őket, sokat, ahogy köröztek az égen. És felértünk a parti sétányra, körülnéztünk… hát, igen!
Előttünk vég nélkül a csatorna vize, jobbra szinte függőleges, vízbe szakadó fehér sziklák, tetejükön hihetetlenül zöld fű, és végre nagyon kék az ég is! Balra ugyanez, kicsit csipkézettebb, vízből kiálló sziklákkal. A tenger mozgása miatt nagyon széles a part, és mikor leérünk vesszük észre, milyen nehéz lépkedni. A víz szinte szabályos gömbökké koptatta a köveket a talpunk alatt. Mintha golyókon lépkednénk. Mi a jobb oldali sziklaszirt tetejére mentünk fel.

Fárasztó volt az út, sokkal hosszabb és magasabb, mint gondoltuk. De megérte!Félelmetes volt a sziklák tetején,a hihetetlen zöld fűben,ahogy fújt a szél,a sirályok vijjogtak a fejünk fölött,majd leszálltak és sétáltak körülöttünk…a fiúk kimerészkedtek fényképezni a szirt széléig,én azért kicsit féltem..A házak apróknak látszottak és minden olyan makett-szerű volt,minha nem is velünk történne ez! Az a döbbent meglepetés volt ez,mint amikor az ember nem tudja,mi következik,és hirtelen történi k valami csodás. Ilyesmi volt, mikor Mükénében jártunk… Legalább 100 képet tettünk, de ezt a fajta térélményt, amit az ilyen „világtetejehelyen” érzek, nem tudja visszaadni egyetlen kép sem.

Mint ahogy nem tudtuk lefényképezni a Normandia hidat sem. Ez a híd a Szajna torkolata felett 2200 méteren ível át és 17 méterre magasodik a közepén. Hatalmas épitmény. Honfleure városka felé menet átmentünk rajta, majd hajókirándulás keretében alatta is.

Szédület, hogy ez a kedves kis Szajna, ami Párizsban olyan emberi léptékű volt, a tölcsértorkolatában mennyire kiszélesedik! A híd maga nagy mérnöki munka, megint mond Péter sok-sok adatot róla. Engem kissé rémit, mint minden nagy folyóvíz! Míg a híd felé mentünk, több tartályhajóval, hatalmas teherszállítóval találkoztunk. Visszahajóztunk Honfleurba, ez is egy szépséges kis üdülővároska, mesebeli részletekkel!
Estére már csak egy szolid városnézés maradt Csen városában. Ezt „Kan”-nak kell ejteni, mély, leszorított a-val. Mikor itthon meséltem, többen megkérdezték, Kánn-ban is voltatok? Hát, ez „Kan”, Hódító Vilmos városa. Egy kevésbé épen maradt várral, várfallal, és két templommal. Az egyik a férfiak a másik a nők temploma. A király épített egyet maguknak, és egyet külön a feleségének, majdani temetkezési helyéül. Régebben azt olvastam, hogy Vilmos úgy utálta a feleségét, hogy nem akart az egész örökkévalóságban mellette feküdni, ezért találta ki ezt a megoldást./Ez persze nem történelmi tény, de akár igaz is lehet. Egyébként gyakran elgondolkodom, vajon valóban úgy vannak-e ezek a több száz éves dolgok, ahogy ma tanuljuk, vagy csak a messzeség teszi őket ellenőrizhetetlenné…/
Egyébiránt egy modern nagyváros, nekem leginkább a villamosok tetszenek, csendben siklanál, és a formájuk, színük is nagyon modern!

5. nap

Reggel a szokásos hidegben, és szemerkélő esőben indultunk Fougeres városába, kicsit délebbre, Bretagne határába. Meglepődve láttuk a házakat. Teljesen más stílusú volt, mint amit eddig láttunk. Uralkodó szín a szürke, szürkésbarna, vakolás nélküli, szélesebb és zömökebb házak sorakoznak itt.

Bretagne-ban már inkább az angolos hatás érvényesül, a színek is jobban hasonlítanak az angol képeslapok szineire. Persze a szokásos tisztaság, rendezettség mindenütt. A városka egy kis dombra kanyarodik fel, szinte egybefolyik a csodás várral. Az egyik legépebben megmaradt vár ez,az udvaron buja zöld,hortenzia-erdők,mert némelyik már nem is nevezhető bokornak,akkora. Felmentünk a toronyba,pompásan belátható a város és a környék. Hát,igen jó stratégia volt ide építkezni,valóban minden jól látható. A vár története Szép Fülöpig nyúlt vissza,itt Péter olyan eseményeket mesélt,amik ismerősök voltak az Elátkozott királyok című szintén nagyon olvasmányos és érdekes regényből. Ez ugyan szépirodalom, de nagyon pontos történelmi alapokon nyugszik-tudjuk meg./Ajánlom mindenkinek!/
Dél után indulunk a világörökség részét képező-és az út egyik fő vonzerejét adó-szent Mihály apátság felé. Mount St. Michel…

A buszból látjuk meg először. Kiemelkedik a síkságból, kissé elmosódott a párától, de annyit nézegettem már a képét és álmodoztam róla, hogy nagyon megismerem. Ahhoz képest, amikor megláttuk, még nagyon sokat buszozunk, mire odaérünk. Ez az apátság egyetlen gránitsziklára épült a szárazföldtől néhány kilométerre, közvetlenül az óceánba. Tehát, apály esetén, mikor visszahúzódik a tenger, gyalog át lehet menni a szárazföldről az apátságba. Dagálykor pedig körbeveszi a víz, sziget lesz belőle. Bizony nagyon sok hivő utas lelte halálát, mert nem tudtak időben átérni az apátsághoz, és elsodorta őket a víz. Még ma is sokan mennek így látogatóba. Bár már jellemzőbb a buszos-mint mi- és autós turista-áradat.

Mikor odaértünk is rengeteg autó és busz volt a parkolóban.
Mikor kiszálltunk, alig láttunk, úgy fújt a szél és hordta a homokot a szemünkbe. De mire megérkeztünk, még a nap is kisütött és az ég gyönyörű kék lett. Felnéztem-ahogy szeretek az ilyen nagy építményekre-és ott magasodott előttem életem egyik álma! Bementünk a hatalmas kapun. Az első, ami meglep, keskenyebbek az utcák, mint a nagy méretből adódóan vártam. Igy sokat jobban érezni a nagy tömeget! Rengeteg ember. Akár a középkorban is érezhetnénk magunkat, ha nem lennének modern ruhában az emberek!
Tulajdonképpen az egész szigeten egyetlen utca van, ez kanyarog fel spirál alakban a tetőn lévő templomig. Mint egy briós. Elindulunk felfelé. A szürkésbarna házak nagyon jó állapotban vannak, most tudjuk meg, hogy szinte már minden restaurált itt. De ez engem nem zavar, így is nagyon hatásos. A középkori házakban most mindenhol éttermek, ajándékboltok, a turisták hada pedig szó szerint hömpölyög. Ragyogott a nap, világított a kék ég, és a világ minden tájáról volt itt ember. Felfelé menet-mivel egyetlen utca van, csak felfelé vagy lefelé lehet menni- megálltunk, mert elkezdődött a dagály. Mindenki nagyon nyújtogatta a nyakát, és egyszer csak tényleg megláttunk valami csillogó felületet a horizonton. Ahogy sütötte a nap, és mozgott a víz, látható volt, ahogy közeledik a csillogó felület. Igazán úgy lett volna jó, ha végigvárjuk, amíg megérkezik a víz a partig, de nem volt annyi időnk. Még fenn is szét akartunk nézni, így hagytuk az óceánt, tegye a dolgát, mi pedig elindultunk felfelé. Sajnos kimondhatatlanul sokan voltak. Fenn a templomnál is annyira fujt a szél, hogy le kellett guggolni a kerítés mellé, ha nem akartam, hogy lefújja a fejemet a nyakamról. Igy a kilátásban-a tetőn egy elég széles „terasz” van,- nem nagyon tudtam gyönyörködni, pedig az odavetett kurta pillantás azt bizonyította, lehetett volna. Inkább bementünk a templomba. Maga a templom nem is igazán izgalmas, érdekesebb a hozzá kapcsolódó többi terem. Minden élet-és kiszolgáló helyiségek, ahol nyomon követhetjük az itt valaha élők mindennnapjait. Az élelem beszerzésében nagy szerepe van egy óriási „mókuskeréknek”, akkora alkalmatosság, amibe beálltak az emberek, úgy húzták fel a csörlővel a terhet. Hatalmas kandallókat, kéményeket látunk, de csak a puszta falak, termek állnak, berendezési tárgy egyáltalán nincs. Viszont van rengeteg ember. A nagy kavarodásban meg is ijedtem, úgy éreztem, állandóan ugyanabban a teremben vagyunk, és mindenhol japánokat láttam! Inkább elindultunk lefelé. A szabadba érve, újra ránéztünk a vizre. Határozottan közelebb volt, de ahhoz, hogy nagy hullámokat lássunk, sokáig kellett volna még ott állni, hát mentünk tovább. Lefelé menet is a középkori házak, nyújtotta hangulatot élveztük, és a nagyszerű kilátást. Érzésem szerint ez a hely igazi vonzereje. A szél még mindig tombolt-mint megtudtuk, majdnem mindig így van. Hogy érzékeltessem: a férjem felállt a parkolót elválasztó szegélyre, hogy jobb szögben tudjon fényképezni, és gyakorlatilag lefújta onnan a szél. Nyilván nem állt magasra-kp 40. cm-de megijedt a lökéstől.

Igy nem igazán tudtuk élvezni azt az egyébként fantasztikus érzést, hogy ott állunk az apátság előtt és csak úgy nézzük…
Búcsúpillantást is a buszból vetünk, és elindulunk. Cancale-ba megyünk, ahol osztrigákat tenyésztenek. Állitólag nagyon finomak és még nem ettünk. Na, a fiuk nem is fognak, csak a vállalkozó kedvű feleség. Ez a többi családnál is jobbára így van, ezért többen összefogva veszünk egy tucatot. Csak úgy óvatos duhaj módjára. A kikötő mellett állnak az árusok, és mint Miskolcon, a piacon az őszibarackot, paradicsomot, úgy árulják különféle ládákból a tenger gyümölcseit. Állitólag egy nagyon finom fajtára alkudott nekünk Péter, majd kaptunk is egy tucatot, műanyag tálon. Éles késsel felnyitotta nekünk az árus, és kaptunk egy citromot hozzá. Ezt rá kellett csöppenteni, és a benne lévő tengervízzel együtt kiszippantani.

Hát, így nem volt valami nagy íze, gondoltam, a következőt jobban megrágcsálom. Meg is rágcsáltam, de úgy is egy enyhe halizé volt csak. Szóval nem lettem az osztriga bolondja, de megkóstoltam.
Itt is, és a következő városban Maliban is mindenki csak tengeri herkentyűket evett a számtalan parti étteremben. Nagy és különféle rákokat, osztrigákat és persze fekete kagylót. Az asztalok szinte az utcán voltak, így nem is nagyon kellett kíváncsiskodni, egy-egy véletlen pillantás, és máris a tányérokba láttunk. Sehol nem volt sült hús, vagy valami ilyesmi. Estig sétálgattunk ebben a kellemes hangulatú tengerparti városkában. A part mentén az éttermek mellett sok élelmiszerbolt is volt, szóval nem piac, hanem olyan, hogy a friss herkentyűk az üzlet egyik oldalán voltak, a készre sütöttek-főzöttek a másikon. Érdekes volt-állatvédők ugorjanak 2 sort!-, hogy a jégre tett, összeragasztott ollójú rákok mozogtak, látnivalón élt a pult. Ebben a városkában érintett meg még valami. Én nem vagyok nagy kertész, de még én is rácsodálkoztam a gyönyörű parkokra, amiket itt és –most már ugye tudom, hogy ez után is- láttunk az út során. Sok-sok virág, nagy levelűek, színesebbnél színesebb virágzatúak, ízlésesen elrendezve, látnivalón folyamatosan gondozva! Öröm sétálgatni ilyen parkokban!